Hihetetlen összeget költ egy család lakáshitel-törlesztésre

Arra még nem volt példa a hazai lakáshitel piacon, hogy két egymást követő hónapban is 100 milliárd forint feletti piaci lakáshitel kihelyezést teljesítsenek a bankok. Az áprilisi 107,6 milliárd forintos folyósítás közel 27 százalékkal magasabb összeget jelent, mint egy évvel korábban. A hiteldinamika fenntartása azonban nem lesz egyszerű, ugyanis Gergely Péter, a BiztosDöntés.hupénzügyi szakértője szerint már most is a nettó átlagbér 30 százalékát költik a családok lakáshitel-törlesztésre, ez pedig az a lélektani határ, amit a többség még hajlandó vállalni. Ezért új ügyfelekre van szüksége a bankoknak, ami újra kamatversenyt indíthat el.

Hihetetlen összeget költ egy család lakáshitel-törlesztésre


Az áprilisi 107,6 milliárd forintos lakáshitel-folyósítás közel 27 százalékkal magasabb összeget jelent, mint egy évvel korábban. Azt, hogy a növekedést a hitelösszeg emelkedése húzza, jól mutatja, hogy a lakáshitel szerződések száma jóval kisebb dinamikával növekedett: az áprilisi 5 653 szerződés mindössze 9,3 százalékos bővülést mutat.

Már több, mint 19 millió forintot kérünk a banktól

Ennek következtében az átlagos hitelösszeg meredeken emelkedett az elmúlt hónapokban: 2025-ben nem volt még olyan hónap, amikor a piaci lakáshitelek átlagos összege 19 millió forint alatt maradt volna. Az áprilisi 19,03 millió forintos átlagos hitelösszeg 16 százalékkal múlja felül a 2024 április értéket. 

Az akkori 16,4 millió forint akkor abszolút csúcsnak számított, hiszen 2024 februárjától indult el az a növekedési trend, amely a korábbi 10-11 millió forintos sávból 2025 januárjára 19 millió forint fölé tornázta az átlaghitel összegét – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint az akkori hirtelen megugrás az infláció csökkenése mellett annak volt köszönhető, hogy a 2023 decemberi 7,6 százalékos mértékről a banki thm-plafonnak köszönhetően drasztikusan esni kezdett a lakáshitelek átlagos hitelköltség-mutatója. Ennek mélypontja 2024 májusában volt, amikor az átlagos piaci thm-szint 6,65 százalékra csökkent. 

Gergely Péter szerint a thm-plafon tavaly június végi kivezetését követő időszakban trend nélkül mozog, inkább helyben jár a lakáshitelek átlagos thm-szintje - 2025 márciusáról áprilisára nem is történt változás a 6,76 százalékos mértékben.

150 ezer forint közelébe az átlagos törlesztőrészlet

Mindennek következtében a mind magasabb összegű átlagos hitelhez egyre emelkedő törlesztőrészlet kapcsolódik. A BiztosDöntés.hu számításai szerint egy átlagos összegű és thm-ű, 20 éves futamidejű lakáshitel törlesztője 2025 áprilisában 144 800 forint volt, ami 17,5 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 123 200 forintot..

Gergely Péter szerint ennek jelentős részét ugyanakkor kompenzálni tudja a bérek emelkedése. A szakember a KSH statisztikáit idézi, amikor arról beszél, hogy a márciusi 490 445 forintos nettó átlagbér 8,4 százalékkal múlja felül az 1 évvel a korábbit. 

De a BiztosDöntés.hu szakértője szerint ennél is fontosabb, hogy a januári mértékhez képest is 7,2 százalékkal magasabb volt az idén márciusban a munkáltatóknak juttatott átlagos nettó jövedelem összege. Ez pedig azzal járt, hogy az év eleji 32 százalékról márciusra a nettó átlagbér 30 százalékára mérséklődött az átlagos lakáshitelek törlesztőrészletének mértéke. A további béremelkedések miatt a szakértő szerint bizonyosnak látszik, hogy az érték áprilisban visszatérhetett a 30 százalékos szint alá.

Új ügyfelek kellenek a dinamika megtartásához

Azt, hogy a nettó átlagbér kevesebb mint harmadát fordítják a családok lakáshitel törlesztésre az a megugró hitelösszeg ellenére is annak a bizonyítéka, hogy a háztartások továbbra is konzervatívan állnak a hitelfelvételhez. 

Mindez a Biztosdöntés.hu szakértője szerint nem biztos, hogy jó hír a bankok számára. Az év első négy hónapjában 26 282 piaci és támogatott lakáshitel szerződést kötöttek ügyfeleikkel a bankok, ami kevesebb mint 9 százalékkal több mint egy évvel korábban. 

Eközben a felvett lakáshitelek összege több mint harmadával, 34 százalékkal 517,1 milliárd forintra nőtt a 2024-es 386,2 milliárd forintról. Gergely Péter szerint miután a bérnövekmény ellenére a lakáshitelek törlesztőrészlete közel van az egyharmados lélektani határhoz, amely felett a háztartások nem szeretnének eladósodni, a további hitelbővüléshez az ügyfelek számának szélesítésére volna szükség. Ez a szakember szerint azt vetíti előre, hogy elindulhat a verseny az új ügyfelekért – ami lejjebb viheti a kamatszinteket.


Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás: