Elmarad a világvége Olaszországban

Bedőlnek az olasz bankok és viszik magukkal az eurózónát, olvashattuk az elmúlt hetek egyik legrémisztőbb európai gazdasági hírét. Az itáliai pénzintézetek egyelőre vették az akadályokat, a Fidelity International szakemberei azonban a középtávú hatásokat is vizsgálják.

A stresszteszt összességében véve a várt eredményekkel zárult, a Banca Monte dei Paschi di Siena (MPS) rövid idejű árfolyam-emelkedését is beleértve. A legsúlyosabb problémákkal küzdő itáliai bank az eredmények közzététele után bejelentette, tőkebevonást hajt végre, és értékesíti nem teljesítő hiteleit. A többi olasz bank esetében sem hozott meglepetést a teszt. A Monte Paschi nem teljesítő hiteleinek jóval névérték alatti eladási ára kedvezőtlen hatást gyakorolhat a rendszer egészére, amennyiben a befektetők úgy döntenek, hogy a többi bankra is a Monte Paschi számait alkalmazzák.

 

A stresszteszt eredményei szempontjából az MPS jelentette a legnagyobb kockázatot, -2,4%-os CET1 negatív tőkemegfelelési mutatójával a bank eleget is tett a kedvezőtlen forgatókönyv várakozásainak. Az eredmények azonban most már gyakorlatilag irrelevánsak az MPS-re nézve, hiszen ezzel együtt azt is bejelentették, hogy 5 milliárd euró értékű tőkebevonást hajtanak végre, és mintegy 10 milliárd eurónyi nem teljesítő hitelt értékesítenek a névérték 27%-án. A fenti lépések nyomán szinte teljesen elhárul az alárendelt kötvénytulajdonosok teherviselésével járó kockázat. Ez pozitív politikai üzenetet hordoz, és előnyös lehet Matteo Renzi, olasz miniszterelnök számára az idén tartandó népszavazáson.

 

Kevésbé pozitív fejlemény a nem teljesítő hitelek névértékhez képest a 27 százalékos eladási ár, ami az olasz bankok többségénél elmarad a könyv szerinti értéktől. A figyelőlistás portfólió százalékos arányának növekedésével (30%-ról 40%-ra) együtt ez megemelheti a rendszerszintű kockázatot. A végeredmény attól függ majd, hogy a befektetők egyedinek érzékelik-e majd a Monte Paschi helyzetét, vagy általánosan érvényesnek tekintik azt az összes bankra nézve. Ami a többi olasz bankot illeti, a stresszteszt relatív vesztese lett az UniCredit és a Banca Carige, míg a relatív nyertesek között van a Banca Intesa, a Credem, a Banco Popolare és a Banca Popolare di  Milano.

 

Pillanatnyi megnyugvás - mi lesz később?

 

A megkönnyebbülés után a következő néhány napban várható árfolyam-emelkedésen túl az olasz bankok kilátásai középtávon egyáltalán nem fényesek. A piacnak nem csupán a Monte Paschi számára szükséges 5 milliárd eurót kell kitermelnie, hanem további 5 milliárd eurót is az UniCredit számára. „A konszenzuson alapuló számokban még érvényesíteni kell további két tényezőt: a gyenge árbevétel-növekedést és a negatív kamatok kamatkülönbözetre gyakorolt nyomását, ami a jól teljesítő hitelek nyereségességét is rontja. A részvények szintjén a Banco Popolare és a Banca Popolare di Milano eltérő eredményei miatt a befektetők kétségbe vonhatják a tervezett fúzió feltételeinek meglétét, és törölhetik az ügyletet. Ez viszont pozitív hír a Banca Popolare di Milano számára” – tette hozzá Al-Hilal István, a Fidelity International magyarországi értékesítési vezetője.

Bitcoin láz: a három legnépszerűbb altcoin, amit a kriptobálnák vásárolnak a felezés előtt

A Bitcoin felezési esemény körüli izgalom lázba hozta a befektetőket, az elemzők pedig jelentős növekedést jósolnak a kriptovaluták többségének. A kriptobálnák stratégiák szerint mozognak, ígéretes eszközöket halmozva fel. Jelenleg a KangaMoon (KANG), a Cardano (ADA) és az Ethereum (ETH) került a figyelmük középpontjába. Miközben az Ethereum és a Cardano már jól ismert nevek a top kriptovaluták között, a szakértők úgy vélik, hogy a KANG lehet a leginkább figyelemre méltó P2E érme a közelgő bikapiacban.
2024. 04. 20. 07:00
Megosztás:

Agrártámogatások: akár több évre is előfinanszírozást nyújt az MBH Bank

Tovább bővítette a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozásának lehetőségeit az MBH Bank. A hitelintézetnél már nemcsak az aktuális évre, hanem akár egyszerre három évre is igényelhetik a gazdák az Egységes Kérelmek keretében járó támogatások előfinanszírozását. A gyors, egyszerű és rugalmas lehetőség megkönnyítheti az agrárvállalkozások számára, hogy forráshoz jussanak egy olyan időszakban, amikor még inkább megnőtt a likviditás biztosításának jelentősége a zökkenőmentes működés fenntartása érdekében.
2024. 04. 20. 06:00
Megosztás:

Héthavi csúcsra nőtt a spanyolországi fogyasztói bizalom

A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató héthavi csúcsra javult márciusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2024. 04. 20. 05:00
Megosztás:

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a bővülésre kész vállalatoknak kedvez

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20%-kal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
2024. 04. 20. 04:00
Megosztás:

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás: