Mennyire vagyunk korruptak?
Magyarország az 57. a Transparency International (TI) korrupció érzékelési indexe alapján összeállított világranglistán, a tavalyihoz viszonyítva hét helyet csúszott vissza - mondta Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója a szervezet jelentését bemutatva szerdán Budapesten.
Nem vesszük komolyan a klímaváltozást?
Emelkedő tengerszinttel és egyre szélsőségesebb időjárási jelenségekkel, köztük egyre gyakoribb és intenzívebb hőhullámokkal, áradásokkal, szárazságokkal és viharokkal kell szembenézniük az éghajlatváltozás miatt az európai térségeknek az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) szerdán kiadott jelentése szerint, amely az éghajlatváltozás Európára gyakorolt hatásainak legfrissebb trendjeit és előrejelzéseit vizsgálta és a hatások mérsékléséhez szükséges stratégiákat, intézkedéseket tekintette át.
Egységet képviselnek a nagyvállalatok a bértárgyalások során
A Stratégiai Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz) úgy döntött, hogy a nagyvállalatok egységes álláspontot képviselnek az állami szférában zajló bértárgyalásokon, ezzel is segítve a kormányt a bérmegállapodások megkötésében, a hosszú távú munkabéke megteremtésében és fenntartásában - közölte a Stratosz szerdán az MTI-vel.
4,6 milliárd forintos fejlesztő-foglalkoztató program indul fogyatékkal élőknek
Mintegy 4,6 milliárd forint keretösszegű fejlesztő-foglalkoztató program indul április 1-jén a fogyatékossággal élő emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalan emberek képességeinek, készségeinek fejlesztése - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Kiválóan termesztünk növényt
A kukorica termésátlaga rekordot döntött tavaly, meghaladta a hektáronkénti 8,6 tonnát, az összes termés 8,8 millió tonna volt. Gabonából 145 ezer hektárral (5,4 százalékkal) kisebb területen, 2,5 millió hektáron 16,662 millió tonna, 2,5 millió tonnával (17,8 százalékkal) több termett 2015-höz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hétfőtől újra itt a kkv-pályázatok ideje!
Szerdától nyújthatják be a támogatási kérelmeket a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) két népszerű pályázatára, mindkét felhívásnál csaknem duplájára emelkedett az igényelhető összeg felső határa - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel.
A bérmegállapodás kedvezően hathat a kiskereskedelemre
Tavaly novemberben a kormány és a szociális partnerek által elfogadott bérmegállapodás révén idén jelentősen emelkedik a minimálbér és szakmunkás garantált bérminimum ezáltal pedig tovább bővül majd a kiskereskedelmi forgalom, ami hozzájárul a GDP növekedéséhez is - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
Visszaélések áldozata a Tigáz
Újabb ”trükkös szakemberek” jelentek meg a TIGÁZ-DSO Kft. ellátási területén, akik ezúttal a Pest megyei Farmoson próbálnak szénmonoxid érzékelő készülékekre pénzt beszedni. A trükközők a Társaság megbízottainak adva ki magukat igyekeznek megkárosítani az ügyfeleket.
Hogyan alakul a forint árfolyama a közeljövőben? - elemzés
Az MNB monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatlábat, így továbbra is 0,9%-os lesz az alapkamat, illetve az egynapos hitel (0,9%) és betéti (-0,05%) ráta sem változott.
Eshet a MOL részvénye a CEZ kötvények átváltása okán
Nagyot esett a MOL a tegnapi kereskedésben. Ma nyílik meg a 2014-ben kibocsátott CEZ euró kötvények átválthatósága, amely július végéig tart.
Megszépül a pécsi Uránváros
Csaknem félmilliárd forintos európai uniós forrásból korszerűsítik a pécsi Hajnóczy utcában található uránvárosi piacot és környékét - közölte Hoppál Péter, a terület fideszes országgyűlési képviselője az MTI-vel, miután a közelmúltban aláírták a projekt támogatási szerződését.
Megtorpant a magyar lakáspiac
A budapesti albérletpiacon véget ért a bérleti díjak elmúlt két évben látott jelentős emelkedése - derül ki az ingatlan.com legfrissebb - közel 10 ezer hirdetésen alapuló - elemzésén. A fővárosban átlagosan 130 ezer forint volt a havi bérleti díj január közepén, ez pedig megegyezik a tavaly januári árszinttel, az albérletpiacon főszezonnak számító tavaly augusztusi átlaghoz képest pedig 7 százalékos csökkenésnek felel meg