50 százalékkal drágábbak a szilveszteri szállásajánlatok
2015 utolsó napjaiban nagy rohamra készülhetnek a hazai szállásadók: az óévet valamilyen szálláshelyen búcsúztatók többsége már december 30-án útra kel, és a pihenést egészen az új év második napjáig ott tölti – derült ki a Szallas.hu friss foglalási adataiból. A házigazdák bőséges menüvel, sztárfellépővel és show-műsorral emelik az üdülés fényét, a legtöbb vendégre az átlagosan 50%-kal drágább szálláshelyeken sorrendben Budapest, Hajdúszoboszló és Eger számíthat.
Jogszabályváltozások - Ingyenes lesz több igazgatási eljárás
Az erkölcsi bizonyítvány kiállítása és több esetben a személyazonosító okmányok pótlásának eljárása is ingyenes lesz január elsejétől az illetéktörvény módosítása révén.
Nem kötelező kicserélniük a boltoknak a nem megfelelő ajándékokat
Karácsony után a boltok többsége általában kicseréli a nem megfelelő ajándékokat, de kötelezettsége csak akkor van a kereskedőnek, ha hibás a termék - hívta fel a figyelmet Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) szóvivője az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Ebben az évben már nem lehet kereskedni az FHB részvényeivel
Három napra felfüggesztette az FHB Jelzálogbank Nyrt. részvényeinek kereskedését hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A BÉT honlapján közölt tájékoztatás szerint a felfüggesztés a hétfői kereskedési nap nyitásától a december 30-ai tőzsdei nap zárásáig tart.
Közel 300.000 fogyasztási hely szolgáltatója lett a TRV Zrt.
Az állami víziközmű-szolgáltatók közül az egyik legnagyobb integrátoraként a TRV Zrt. 2015-ben immár 270 település és ezzel 291 480 fogyasztási hely ellátója lett. A megnövekedett feladatok a dolgozók létszámának bővülését is maga után vonták, a társaság több mint 1550 főt foglalkoztat. Az integrálás mellett természetesen a zavartalan vízellátás biztosítása is elsődleges cél volt a vállalat számára, amelynek az idei évben is sikeresen megfeleltek, sőt a 2016-os évben további beruházások megvalósítása is szerepel a megvalósítandó tervek között.
Visszahívásról döntött a Ferrari
Üzemanyag szivárgás kockázata miatt a Fiat csoporthoz tartozó Ferrari észak amerikai részlege úgy döntött, hogy visszahívja egyes 2016 California T modelljeit.
Három hetes csúcsról fordult le a kőolaj
Nagyot emelkedett múlt héten a WTI típusú kőolaj. A 34 dolláros mélypontról az 38,1 dollárig emelkedett az árfolyam a hét végére, amely három hetes csúcsnak számít. Április óta nem volt egyhuzamban ekkora emelkedés, egyfelől a 20 napos mozgóátlag állította meg az emelkedést, de az Irán felől érkező híreknek is köszönhető volt a fordulat, miszerint a közel-kelet európai ország minél előbb szeretne visszatérni a világpiacra.
Tovább csökkent a kínai iparvállalatok nyeresége
A kínai iparvállalatok nyeresége novemberben már hatodik hónapja csökkent egyhuzamban a kínai statisztikai hivatal ma közzétett adatai alapján.
A turizmus a nemzetgazdaság húzóágazata lett
Magyarország minden eddiginél népszerűbb turisztikai célponttá vált, a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, azon belül a belföldi és a külföldi vendégforgalom egyaránt stabil növekedést mutat - hangsúlyozta Faragó Péter, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek adott interjújában.
Módosul a szabálysértési törvény január 1-jétől
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata által a police.hu oldalon olvasható összegzés szerint a többi között új jogintézmény a szabálysértéseknél a megkeresés, amellyel a bíróság és a rendőrség arra kap felhatalmazást, hogy egy elzárással is sújtható szabálysértés miatt ismeretlen elkövető ellen indult eljárásban állami vagy önkormányzati szervet, hatóságot megkeressen, és tájékoztatást kérjen.
Újabb milliárdos fejlesztésekre készül a Rába
Milliárdos fejlesztésekre készül a Rába-csoport - mondta el az MTI-nek nyilatkozva a holding elnök-vezérigazgatója.
Varga Mihály: folytatódik az ekáer-rendszer finomítása
A kormány egyelőre nem látja indokát annak, hogy változtasson a jövő évi büdzsé parlament által is elfogadott keretfeltételein, a magyar gazdaság stabil növekedési pályán halad, az elmúlt évek konszolidációja után 2013 második felétől érezhető a gazdasági bővülés, 2016 nagy kérdése az, hogy a növekedés milyen szinten folytatódik - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott év végi interjúban.
Nem valószínű gazdasági és politikai hatalomátrendeződés Kína miatt
Csath Magdolna közgazdász szerint a kínai gazdaság növekedése miatt nem valószínű, hogy politikai és gazdasági hatalmi átrendeződés menne végbe a világban még akkor sem, ha Kína megelőzné az Egyesült Államokat az előállított áru értéke tekintetében.
Védegylet: közvetett módon háborúkat pénzelhetnek a fogyasztók
A Védegylet egy kampánnyal arra akarja felhívni a figyelmet, hogy egyes fogyasztási cikkek megvásárlásával közvetve háborús konfliktusokat pénzelhetnek az emberek.
Az uniós országok jövőre felismerik, hogy csak együtt tudják megoldani a menekültválságot
Az Európai Unió tagállamai 2016-ban majd belátják, hogy csak közösen tudják megoldani a menekültválságot - mondta a német pénzügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy a kelet-európai tagországoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet, mint Németország.
Egyenlő munkáért egyenlő bér járjon
A Párbeszéd Magyarországért (PM) alaptörvény-módosítást terjeszt be, hogy abba bekerüljön az alapvető emberi jog, amely szerint egyenlő munkáért egyenlő bér jár.
Bajor belügyminiszter: a magyarok jól gondoskodnak a schengeni határ védelméről
A magyar hatóságok jól gondoskodnak a schengeni határ védelméről - jelentette ki a bajor belügyminiszter egy vasárnapi német lapinterjúban.
Az ünnepek alatt már elérte a tavalyi látogatói számot a budapesti állatkert
Az ünnepek alatt már elérte a tavalyi látogatószámot a Fővárosi Állat- és Növénykert, az évet valamivel több, mint egymilliós látogatottsági adattal zárhatják - mondta Hanga Zoltán szóvivő az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
Izraelben kötelező lesz bejelenteni a civil szervezetek külföldi kormányzati finanszírozását
Az izraeli kormány a kneszet elé terjeszti a civil szervezetek külföldi finanszírozásának bejelentési kötelezettségéről szóló törvénytervezetet - értesült a vasárnapi szokásos kormányülés után a helyi média.