Korrekciós programot kér a leszakadó nyugdíjak rendezésére a Nyugdíjasok Országos Képviselete
A szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában azt írta: a régebben és az újabban megállapított nyugdíjak közötti értékolló mára tarthatatlan mértékűre nyílt, ezért elengedhetetlen egy átfogó, célzott emelés a 2008 óta folyósított ellátások esetében, kitérve valamennyi nyugdíj értékállóságára.
A NYOK rámutatott arra, hogy a 2010-es évek elején az átlagnyugdíj még a nettó átlagbér csaknem 65-70 százalékát tette ki, míg mára 50 százalék alá süllyedt, ez pedig az idős korosztály folyamatos elszegényedését jelenti.
Ebben a helyzetben az inflációkövető nyugdíjemelés szerintük önmagában már nem elegendő, vagyis a nyugdíj és a bérek közötti szakadék növekedését csupán a vegyes indexálás (bérkövető emelés) bevezetésével lehet megállítani.
A szervezet azt javasolja, hogy a vegyes indexálásról 2027-ben szülessen döntés, és azt 2028-tól alkalmazza a jogalkotó. Szintén szükségesnek tartják egy rendszeres érdekegyeztető fórum létrehozását az idősek és nyugdíjasok országos érdekképviseleteinek bevonásával.
Közölték, hogy a NYOK támogatja az alacsony összegű nyugellátások emelését, különösen a hosszú ideje változatlan minimálnyugdíj rendezését. A tervezett sávos emelést azonban jelen formájában nem gondolják méltányosnak.
A szociális jellegű emelést ugyan elfogadható lépésnek tartják, de a szociális támogatásokat szerintük a jövőben el kellene választani a nyugdíjrendszertől. A nyugdíjrendszer biztosítási jellegű, ezért a szolgálati időnek és a befizetett járuléknak.