NGM: az államháztartás első héthavi hiánya 851,4 milliárd forint
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első héthavi hiánya - az előzetesen közölttel megegyezően - 851,4 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM ) csütörtökön.
MNB: a mai árfolyamszinten a tavaly év végi körüli lehet az államadósság
A mai árfolyamszint mellett az éves államadósság a jelenlegihez képest jelentősen csökken, nagyjából a tavaly év végén mért szint körül alakulhat - derül ki a jegybank csütörtökön publikált szakmai cikkéből.
Nem kizárt, hogy kivonul a Raiffeisen Magyarországról
Veszteséggel zárt a Raiffeisen Bank Magyarországon, és a bank vezérigazgatója nem zárta ki a pénzintézet Magyarországról való kivonulását sem – hangzott el a bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bécsben. Hasonlóan nyilatkozott az MTI érdeklődésére a magyarországi leányvállalat is Budapesten.
Ukrán válság - botránykeltés volt a T-72-es harckocsik ügye
Németh Szilárd, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a testület és a külügyi bizottság csütörtöki együttes ülésén is bebizonyosodott, hogy botránykeltő álhír volt a T-72-es harckocsik ügye. Az MSZP szerint jobb lett volna, ha a kormányzat azonnal kiáll a cáfolattal.
Törvényesen szerezte be a magyar titkosszolgálat a kémszoftvert
Törvényesen szerezte be a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az általa használt kémszoftvert. Erről Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület csütörtöki zárt ülése után beszélt újságíróknak.
Meredeken növekedtek a nagyvállalatok pénzügyi várakozásai
A hazai nagyvállalati szektor pozitívan látja pénzügyei jövőbeni alakulását. A legnagyobb cégek árbevétel és eredményvárakozásai nagymértékben megugrottak. A vállalatok átlagosan 3,8%-os árbevétel és 3,3%-os profitnövekedést valószínűsítenek a következő egy évben. Az exportértékesítésből várt árbevétel növekedés mértéke meghaladja a belföldi eladásokból várt bevétel növekedést – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legutóbbi eredményeiből.
Rendelet készül az import borok azonosíthatósága érdekében
Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Szőlő-, bor-, pálinka albizottságának elnöke csütörtökön Budapesten.
Szárnyra kelt ma a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 248,42 pontos, 1,40 százalékos emelkedéssel, 17 963,98 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Külföldön is helytállnak a magyar brókerek
A hazai tőzsdei kereskedés alapfeltétele a tőzsdei szakvizsga megszerzése. A szakvizsgára való 100 órás felkészítő tanfolyamot és magát a szakvizsgát is szervező Közép-európai Brókerképző Alapítvány tapasztalatai ugyanakkor már azt is jelzik, egyre több végzős növendék helyezkedik el külföldi pénzintézeteknél.
A Gulliver helyét a Játéksziget veszi át?
A budapesti WestEnd bevásárlóközpontban augusztus 22-én nyitja meg Játéksziget bolthálózatának új tagját a Formatex, nem messze a tavaly karácsony előtt becsődölt, Gulliver által működtetett egykori Bambini játékbolttól. A Formatex a játékkereskedő óriás bedőlése után a hazai játékpiac harmadik szereplőjévé lépett elő - értesült a ProfitLine.hu.
Londoni elemzők: egyre inkább lemarad az euróövezet Amerikától
A legutóbbi aktivitási adatok is azt mutatják, hogy egyre inkább lemarad az euróövezet az Egyesült Államok mögött, és ez várhatóan markáns hatással lesz az euró dollárárfolyamára is - jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Tovább fejleszt a Hantech Zrt.
Ismét jelentős fejlesztést zárt le a Hantech Zrt. A csornai székhelyű vállalkozás az Új Széchenyi terv 26 millió forintos támogatásával korszerűsítette gyártócsarnokait és az üzem szociális helyiségeit. A 100 millió forintos beruházással felújított telephelyet Seszták Miklós miniszter adta át - értesült a ProfitLine.hu.
Autófényező-ügyben büntetett a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy több festékimportőr és egy kárkalkulációs szoftvert működtető vállalkozás versenykorlátozó magatartást folytatott, amikor hat éven keresztül a hazai kárkalkulációs szoftverekben alkalmazott fényezőanyag átlagárat a valósnál magasabb szinten határozták meg. A GVH ezért hét vállalkozásra összesen közel 175,9 millió Ft bírságot szabott ki - tájékoztatta a Versenyhivatal a ProfitLine.hu-t.
Munkacsoport jött létre a szakképző intézmények átvételére
Előkészítő munkacsoport jött létre a szakképzéssel foglalkozó iskolák átvételére a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-t.
Orosz embargó - Magyarország egyeztetne az oroszokkal
Szijjártó Péter kezdeményezte a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság összehívását csütörtökön a bizottság orosz társelnökénél - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI érdeklődésére.
Egyre többen kezdik már 6 éves koruk előtt az internetezést
A kínai kiskorúak többsége már 10 éves kora előtt internetezik, csaknem egynegyede pedig 6 éves kora előtt megismerkedik a számítógéppel és benne a világhálóval - állapította meg egy, a tavalyi adatokat elemző friss kutatás.
Csökkent a hazai nyaralók ára
Egy év alatt a legtöbb megyében számottevően csökkent az eladásra kínált nyaralók ára, jelenleg átlagosan 122 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért. A Jófogás.hu e-kereskedelmi oldal felméréséből az is kiderül, hogy a „klasszikus” Balaton környéki megyékben a legszembetűnőbb az árzuhanás, míg Fejér és Komárom-Esztergom megyében jelentős a növekedés.
Nem kizárt, hogy kivonul a Raiffeisen Magyarországról
Veszteséggel zárt a Raiffeisen Bank Magyarországon, és a bank vezérigazgatója nem zárta ki a pénzintézet Magyarországról való kivonulását sem – hangzott el a bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Bécsben.