Ma is az OTP volt az éllovas
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,68 pontos, 1,02 százalékos emelkedéssel, 16 961,88 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 20,4 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és a Magyar Telekom gyengült, míg az OTP és a Richter erősödött az előző napi záráshoz képest.
Elkészült az Eiffel Palace
A budapesti Nyugati tér sarkán, 30 millió eurós beruházással, a Horizon Development fejlesztésében elkészült az Eiffel Palace irodaház. Az eddig már bérbe adott terület elérte a 65 százalékot - mondta Kerekes István, az ingatlanfejlesztő bérbeadási igazgatója, az átadás előtti sajtótájékoztatón kedden a helyszínen.
Újabb 500 dolgozót vesznek fel a Mercedes-Benz kecskeméti gyárába
Májusban indul a harmadik műszak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, ezért további 500 dolgozót vesznek fel – jelentette be Frank Klein, a gyár igazgatója kedden Kecskeméten, sajtótájékoztatón.
Az ÁKK dollárkötvény kibocsátás szervezésére adott megbízást
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) amerikai dollárban denominált benchmark kötvénykibocsátás megszervezésére mandátumot adott a BNP Paribas, a Citi, a Deutsche Bank Securities és JP Morgan Securities pénzintézetnek - tudatta az MTI-vel kedden az adósságkezelő.
Majdnem 5800 bejelentés, több mint 400 milliós viharkár
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) első összesítése szerint a március 15-i hétvége viharos időjárása miatt kedd délig 5775 bejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, a károk becsült összege meghaladja a 400 millió forintot - közölte a szövetség az MTI-vel.
20 millió dolláros büntetést kapott az AXA
Az Axa-t 20 millió dollárra büntette a New York-i szabályozó hatóság, mert megváltoztatta a szabályokat néhány nyugdíj termékén, anélkül, hogy előtte értesítette volna a hatóságokat.
A vizsgált játéktelefonok egyharmada súlyos halláskárosodást okozhat
Súlyos halláskárosodást okozhat a vizsgált játék mobiltelefonok egyharmada a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerint, mivel nem felelnek meg a kibocsátási hangnyomásszint előírt követelményének - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
Erősödéssel nyitott New York
Kedden a tőzsdenyitáskor erősödtek a fontosabb New York-i indexek.
Devizahitelek – törvényben tiltsák be a devizahitel-ügyleteket!
Az LMP a következő parlamentben újra előterjeszti azt a javaslatát, amelyik a polgári törvénykönyvben tiltaná meg a devizahitel-szerződéseket – ezt a párt társelnöke mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Csökkentett a Richter és az OTP célára
Richter célárat csökkentett a UBS, 4800-ról 4700 forintra csökkent, az eddigi "semleges" státuszt vételi ajánlásra módosították. Az OTP részvényét a Citi vételre javasolja, a célárat itt is csökkentették, 5135-ről 4730 forintra módosult.
Több mint 1 milliárd dollárt fektet be Lengyelországban a Volkswagen
Összesen 3,4 milliárd zloty (1,12 milliárd dollár) értékben fektet be Lengyelországban a Volkswagen autógyártó.
USA - 0,1%-kal nőtt az infláció februárban
Az amerikai munkaügyi minisztérium ma közzétett szezonálisan kiigazított adatai szerint a fogyasztói árak februárban 0,1 százalékkal emelkedtek a januárban mért ugyancsak 0,1 százalékos emelkedés után. A kapott adat megfelelt az előzetes várakozásoknak.
Két bank is korlátozta az ATM-használatot a Krímben
Az ukrán PrivatBanka korlátozta a bankjegykiadó automatáiból naponta felvehető készpénzt a Krímben, miközben az olasz UniCredit ukrán leánycége egy héten belül másodszor csökkentette az ATM-jeiből kivehető összeget.
Horizont néven folytatja az egykori AXA Magánnyugdíjpénztár
A 12.100 taggal rendelkező, és a mintegy 29 milliárd forint vagyont kezelő AXA Magánnyugdíjpénztár a jövőben Horizont Magánnyugdíjpénztár néven, az AXA Csoport magyarországi tagvállalata anyagi támogatásával folytatja tovább működését – így döntött a pénztár közgyűlése.
Rossz adós a NAV - Újabb EB fiaskót kockáztat az adóhatóság
Csak idő kérdése, hogy az Európai Bíróság elé citálják a NAV-ot a visszaigényelt áfaösszegek jogtalan visszatartása miatt – állítja a Jalsovszky Ügyvédi Iroda legfrissebb jelentése. A vezető adójogi és adóperes iroda szakértői szerint a késedelmes kiutalások aránytalanul nagy terhet jelentenek a hazai vállalkozásoknak és ezzel az Adóhatóság az uniós előírásokat is megsérti.
Elvárás a megfelelő munkahelyi viselet, de ...
Bár a munkáltatók jelentős része elvárja az alkalmazottaktól, hogy az előírásoknak megfelelően öltözködjenek, ennek ellenére kevesen gondoljuk úgy, hogy ruhánk befolyással lenne a munkavégzésünkre - derült ki a Profession.hu legújabb felméréséből. A válaszadók 56 százaléka a hétköznapi viseletet részesíti előnyben.