Ismét százezreket sújtott az áramszünet az Egyesült Államokban

Ismét több százezer lakásban volt áramszünet helyi idő szerint csütörtökön az Egyesült Államok északkeleti vidékén, amelyet erős hó- és jégvihar ért el a hét közepén.
2014. 02. 07. 21:30
Megosztás:

Devizahitelek - Az OTP reagálása a CÖF állításaira

Az OTP Bank szerint téves információkat közölt ifj. Lomnici Zoltán bizonyos, a bankkal kapcsolatos nyilatkozataiban január 22-én és az azt követő napokban.
2014. 02. 07. 21:05
Megosztás:

Újabb négy töltőállomást nyitott a Mol Romániában

Újabb négy töltőállomást nyitott Romániában a Mol - közölte pénteken az MTI-vel a Mol Románia.
2014. 02. 07. 20:40
Megosztás:

Növelte eladásait januárban az Airbus

Tíz százalékkal több repülőgépet adott át az Airbus januárban az előző év hasonló időszakához képest, az európai gyártó 39 gépet szállított le a légitársaságoknak és tízre kaptak megrendelést.
2014. 02. 07. 20:15
Megosztás:

Teljes lesz az elektronikus ügyintézés a közigazgatásban 2018-ra

A 2016-ra egységessé váló kormányzati IT-háttér lehetővé teszi, hogy 2018-ra az állampolgárok és a vállalkozások minden közigazgatási ügyüket teljes egészében elektronikusan intézhessék - ismerteti a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
2014. 02. 07. 19:50
Megosztás:

Csomagautomatákat tesztel a Magyar Posta

Csomagautomaták tesztelését kezdte meg a Magyar Posta Zrt. tíz fővárosi és huszonöt vidéki helyszínen; a fejlesztés végére az automatáknál bankkártyával is lehet majd fizetni, így a csomagfelvétel mellett csomagfeladásra, valamint az utánvételes csomagok átvételére is lehetőség lesz - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
2014. 02. 07. 19:25
Megosztás:

Devizahitelek - A CÖF visszautasítja az OTP Bank szakértőjükkel szembeni fenyegetését

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) visszautasítja az OTP Bank azon fenyegetését, amellyel jogi lépések megtételét helyezi kilátásba szakértőjükkel szemben a bank által kínált devizahitelekkel kapcsolatban tett korábbi kijelentései miatt - közölte Csizmadia László CÖF-alapító, a pénteken megtartott sajtótájékoztatón.
2014. 02. 07. 19:00
Megosztás:

Masszív saját részvény vásárlásba fogott az Apple

Növelte saját részvényeinek számát az Apple amerikai technológiai cég január vége óta. Tim Cook vezérigazgató a Wall Street Journal napilapnak adott interjújában elmondta, hogy az elmúlt másfél hétben 14 milliárd dollárért vett saját részvényeket az Apple.
2014. 02. 07. 18:35
Megosztás:

Vízummentesen utazhatnak a magyarok Törökországba

Vízummentesen utazhatnak a magyar állampolgárok a Török Köztársaság területére egy a török Hivatalos Közlönyben megjelent csütörtöki határozat szerint, amely várhatóan már a jövő héten hatályba lép.
2014. 02. 07. 18:10
Megosztás:

Aláírta az idei bérmegállapodást a Dunaferr a szakszervezetekkel

Megszületett a megállapodás az ISD Dunaferr társaságcsoport vezetése és a kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezetek képviselői között az idei bérfejlesztésekről – tájékoztatta a központi üzemi tanács elnöke pénteken az MTI-t.
2014. 02. 07. 17:45
Megosztás:

Magyar start-up cégek mutatkozhatnak be a londoni EMEA CTO Summiton

Három magyar start-up cég, az Arenim Technologies, a Be-Novative és a Tresorit mutatkozhat be a Morgan Stanley által szervezet londoni EMEA CTO Summiton. A vállalkozásokat kilenc start-up cég közül választották ki a Morgan Stanley szakértői a Budapesten megtartott Tech Start Up Day című rendezvényen.
2014. 02. 07. 17:20
Megosztás:

Piacfelügyeleti munkacsoportot hoz létre a kormány

A kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző szervként piacfelügyeleti munkacsoportot hoz létre és működtet - az erről szóló határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
2014. 02. 07. 16:55
Megosztás:

Csökkent a lengyel bankszektor nyeresége tavaly

A Lengyelországban működő kereskedelmi bankok 15,4 milliárd zloty (1,13 ezer milliárd forint) nettó nyereségre tettek szert 2013-ban, 0,3 százalékkal kevesebbre mint egy évvel korábban - közölte pénteken a KNF (Komisja Nadzoru Finansowego) lengyel pénzügyi felügyelet.
2014. 02. 07. 16:30
Megosztás:

Egy éven belül háromszor nő a pedagógusok bére

Egy féléven belül két alkalommal – szeptemberben átlagosan 34 százalékkal, januárban további 8-10 ezer forinttal - emelkedett a pedagógusok bére. A kormány intézkedéseivel bizonyította, hogy a gyermekek magas színvonalú nevelését, oktatását az állam fontos feladatának tartja. Ez a családokkal közösen vállalt felelősség mutatkozik meg a köznevelés egészének megújításában, a pedagógusok nagyobb anyagi, erkölcsi megbecsülésében - olvasható a Köznevelésért Felelős Államtitkárság közleményében.
2014. 02. 07. 16:06
Megosztás:

Erős nyitás New Yorkban

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
2014. 02. 07. 15:42
Megosztás:

Osztrák lapok a zsebszerződések elleni törvényről, belga és olasz újság a belpolitikai helyzetről

Több osztrák napilap foglalkozott azzal, hogy az Országgyűlés kedden változtatásokkal ismét elfogadta a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében hozott törvényt. A La Libre Belgique című belga és az IlSole24Ore című olasz napilap pedig a magyar belpolitikai-gazdasági helyzetről írt.
2014. 02. 07. 15:20
Megosztás:

A részvénypiacokról kötvényekbe menekültek át a befektetők

Rekordmértékű tőkét csoportosítottak át befektetők a részvénypiacokról kötvényalapokba, főleg amerikai állampapírokba - jelentette a Bloomberg hírügynökség pénteken az amerikai Citigroup elemzését ismertetve.
2014. 02. 07. 14:54
Megosztás:

Csalódást okozott a januári amerikai munkaerő-piaci adat is

A nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban január folyamán a várakozásoknál jóval kisebb mértékben, 113.000 fővel emelkedett, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta 6,7 százalékról 6,6 százalékra mérséklődött az amerikai munkaügyi minisztérium ma közzétett adatai alapján.
2014. 02. 07. 14:33
Megosztás:

Kiváncsi mi várható a jövőben a piacoktól?

A tőkepiacok tavalyi optimista hangulata után a 2014-es év eddig az idegesebb piacokról szól. Jellemző a nagy volatilitás, a piacok korrekciós üzemmódba kapcsoltak, aminek fő okozója, hogy a piac kezdi beárazni a FED monetáris lassítását. Mindezt a növekvő távol-keleti feszültségek is fűtik, jelesül Kína és Japán közötti – valójában a Kelet- és Dél-kínai-tenger feletti ellenőrzésről szóló – konfliktus.
2014. 02. 07. 14:15
Megosztás:

Eltérnek az elemzői vélemények a külkereskedelmi többlet alakulásáról

Eltérően ítélik meg a külkereskedelmi többlet idei várható alakulását az MTI által megkérdezett szakemberek, a TakarékBank elemzője a többlet növekedésére, míg az ING szakértője a csökkenésére számít.
2014. 02. 07. 13:50
Megosztás: