OTP részvény - na most akkor merre?
A várakozásunknak megfelelően folytatódott az emelkedés, illetve a múlt heti masszív esés korrekciója, a nap folyamán Varga Mihály javaslata kibillentette az árfolyamot, azonban nap végére sikerült belehúznia, így felzárkózott a múlt héten megnyílt rés közelébe.
Folytatódott az amerikai piacok pozitív korrekciója
Szerdán már második napja folytatódott az amerikai piacok emelkedése, ebben szerepet játszott a lefelé módosított első negyedéves GDP adat, amelynek köszönhetően háttérbe szorult a Fed eszközvásárlási programjának szűkítésével kapcsolatos aggodalmak.
Lehúzza a rolót az Aranykor Nyugdíjpénztár magánága
Újabb magánnyugdíjpénztár húzza le a rolót, hiába a szép teljesítmény, az Aranykor Nyugdíjpénztár magánága a végelszámolás mellett döntött keddi közgyűlésén - számol be róla a csütörtöki Népszabadság.
Ma szavaz a Varga-csomagról a parlament
A kormány költségvetési egyenlegjavító pénzügyi intézkedéscsomagjáról dönt az Országgyűlés mai ülésén.
OMV - A Nabucco-projektnek számunkra vége
Az OMV egyelőre lezártnak tekinti a Nabucco csővezeték-projektet a jelenlegi formájában, ugyanakkor nem zárja ki egy vezeték megépítését saját fekete-tengeri lelőhelyéhez - mondta Gerhard Roiss vezérigazgató hírügynökségek szerint szerdán egy bécsi sajtótájékoztatón.
Összevonták az adóhivatalt a vámhatósággal
Csalásellenes Igazgatósággá (DAF) alakul át Romániában az adó- és pénzügyi hivatal, amelybe a pénzügyőrséget és a vámhatóságot is beolvasztják - döntötte el szerdai ülésén a bukaresti kormány.
Romlanak a nagy felzárkózó gazdaságok kilátásai
Az utóbbi másfél évtized egyik leggyengébb gazdasági teljesítménye várható az idén a világ legnagyobb felzárkózó gazdaságaiban, az euróövezet ugyanakkor valószínűleg növekedési fordulat előtt áll - jósolta szerdán Londonban ismertetett átfogó előrejelzésében a Fitch Ratings.
Tranzakciós illeték -Az egyszeri befizetés a korábban átvállalt adósság kezelési díját váltja ki
A Varga Mihály által javasolt, az államkincstáron kívül minden pénzforgalmi szolgáltatóra vonatkozó, egyszeri befizetési kötelezettség válthatja ki az állam által korábban átvállalt önkormányzati hitelek után tervezett 7 százalékos kezelési díjat, miután erről a nemzetgazdasági tárcának nem sikerült egyezségre jutnia a bankszövetséggel - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-nek szerdán.
Mol: elfogadták a Shaikan mezőfejlesztési tervet
A Mol Nyrt. szerdán bejelentette, hogy az Irak kurdisztáni régiójában található Shaikan kutatási blokk operátora, a Gulf Keyston elfogadta a Shaikan mezőfejlesztési tervét.
Kismértékben nőtt a Fidesz és az MSZP népszerűsége
A Tárki adatai szerint júniusban kismértékben nőtt a Fidesz-KDNP és az MSZP szavazói bázisa, ezzel együtt csökkent a bizonytalanok és a pártválasztásukat eltitkolók aránya.
Nagyot emelkedtek az amerikai kötvényhozamok
Jól teljesít az amerikai államkötvények shortolását kereskedési ötletünk, amely már több, mint 7 százalékos pluszban tart és a Proshare Ultrashort 20+ nevű ETF árfolyama megközelítette a 77,4 dolláros célárfolyamunkat ezért a stop-loss emelése mellett a kiszállási pont 79,4 dollárra történő emelését látjuk indokoltnak - olvasható az Erste elemzésében.
Megszűnik a Telki Magánkórház
Eladta Telkiben a kórház épületét, és megszünteti száz ágyas fekvőbeteg-ellátását a Telki Kórház Kft. - tájékoztatta közleményében az intézmény szerdán az MTI-t. A Pest megyei faluban az egész kórház bezár július 10-ével, így a járóbeteg-rendelések és az ambuláns ellátások is megszűnnek.
Nem változott az amerikai olajkészlet
Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek a múlt héten 394,1 millió hordón stagnáltak a megelőző héten mutatott 300 ezer hordós bővülés után. A mostani olajkészlet továbbra 1,8 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mutatott készletet. Elemzők 1,9 millió hordós csökkenést vártak.
Önnek elég a banki kamat?
A betéti kamatlábak folyamatosan csökkennek, ami mellett egyre kisebb nettó hozam üti a markát a befektetőknek (figyelembe véve az inflációt). Amennyiben hozzá vesszük a banki költségeket, rögtön észrevesszük, hogy nem sok jót tartogat számunkra, ha ebben a kamatkörnyezetben döntünk lekötésről.