50%-nál nagyobb az esély a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére

A vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok és a nemrég bejelentett költségvetési intézkedések nyomán 50 százalék fölé emelkedett az esélye annak, hogy Magyarország az idén kikerül az EU túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni makrogazdasági elemzők.
2013. 05. 17. 14:27
Megosztás:

A tőzsdén a világ negyedik legnagyobb internetes cége lett a kínai Tencent

A tőzsdei adatok szerint a kínai Tencent a világ negyedik legnagyobb internetes cégévé nőtte ki magát, piaci értéke a Facebookét is meghaladja.
2013. 05. 17. 14:00
Megosztás:

PSZÁF - Jogsértő sorsolás az OREX-Zálognál

Tiltott módon reklámozta sorsolással tavaly záloghitel-termékét az OREX-Zálog Záloghitelező Zrt., amely ráadásul számos hirdetésében a THM értékét sem tüntette fel – állapította meg ma publikált határozatában a PSZÁF. A hatóság ötmillió forintos bírságot szabott ki a társaságra és megtiltotta a jogsértő gyakorlatok folytatását.
2013. 05. 17. 13:31
Megosztás:

Brazíliában kutat olaj után a Total

A Total bejelentette, hogy 10 kutatási blokkot kapott Brazíliában. A Totel 5 blokkban 40 százalékos részesedéssel, egy blokkban pedig 45%-os részesedéssel lesz az operátor.
2013. 05. 17. 13:10
Megosztás:

Újra nőtt a spanyol bankok nem teljesítő hiteleinek állománya

Ismét nőtt a spanyol bankok nem teljesítő hiteleinek állománya márciusban, s bár Spanyolországban tavaly december elején létrehozták az úgynevezett "rossz bankot", a SAREB-et, ez továbbra sem hozta meg a várt eredményt.
2013. 05. 17. 12:52
Megosztás:

Meglepetés született Európában

A gyenge első negyedéves adatokat követően a ma reggel közzétett áprilisi gépjármű értékesítési adatok 19 hónapja először növekedést mutattak.
2013. 05. 17. 12:25
Megosztás:

MSZP: a kormány kontroll alatt akarja tartani a pedagógusokat

Az MSZP szerint a Magyar Pedagógus Kar létrehozása újabb bizonyítéka annak, hogy a Fidesz-kormány totális kontroll alatt akarja tartani a tanárokat.
2013. 05. 17. 12:05
Megosztás:

Fidesz: 'a maffiabaloldal' nem juthat újra politikai vezető szerephez

Nem kerülhet Magyarország és a magyar emberek sorsa újra a "maffiabaloldal" kezébe - közölte Sebestyén László, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján, Miskolcon.
2013. 05. 17. 11:45
Megosztás:

Csökken a kéményseprés díja július elsejétől

A kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
2013. 05. 17. 11:20
Megosztás:

Nincs választása az MNB-nek, a kamatot kell csökkentenie

Egy nagy pénzügyi lufi rajzolódott ki már megint a világban. Óriási mennyiségű friss pénz a piacon, mindenki rózsaszín szemüveggel látja a világot. Ilyen helyzetben még az MNB torz képet láthat, és is merészebben vagdossa a kamatot, de ez katasztrófához is vezethet hosszú távon.
2013. 05. 17. 10:56
Megosztás:

Devizapiaci körkép: EUR/HUF, EUR/USD, CHF/HUF

Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
2013. 05. 17. 10:36
Megosztás:

AUD/USD – Közel az éves mélypont

Soros Györgyöt is hírbe hozták már az ausztrál dollár gyengítésével kapcsolatban, de azért a legnagyobb lépést az RBA lépte meg. Ausztráliában csökkent az alapkamat ami nem mellesleg a forintnak is jót tehet, de ez most mellékes. Nos az elmúlt napok további zuhatagot hoztak a kurzusnál és lassan eléri a tavaly nyár elején kialakult mélypontot.
2013. 05. 17. 10:20
Megosztás:

Szárnyaló arany kenguru eladások

A Perth Mint of Australia rekordmértékben adott el aranyrudat áprilisban, miután a nemesfém-árak csökkenése miatt nagyot ugrott a kereslet. Ugyanakkor az ezüstrúd-értékesítések is hat hónapja nem látott szintre emelkedtek.
2013. 05. 17. 10:06
Megosztás:

Lefelé csordogálnak az európai tőzsdeindexek

Csökkenéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken pénteken. Nyitás követően fél órával a német DAX index 0,22 százalékos, a francia CAC-40 index 0,31 százalékos, míg a brit FTSE-100 index 0,19 százalékos mínuszban tartózkodik. Budapesten a BUX index 0,30 százalékos csökkenés mellett 18.716,52 pontnál jár.
2013. 05. 17. 09:41
Megosztás:

Megugrott az államadósság az I. negyedévben

A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2013 első negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP -2,3 százalékát tette ki - olvasható az MNB közleményében.
2013. 05. 17. 09:15
Megosztás:

Veszteségbe húzta a különadó az Uniqa magyar leányvállalatát

Ausztriában és a Közép-Kelet-európai régióban 2020-ra 8,7 millióról 15 millióra kívánja növelni ügyfelei számát az Uniqa csoport - mondta Wolfgang Kindl, az Uniqa Ausztrián kívüli tevékenységét összefogó cégének vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón, Isztambulban.
2013. 05. 17. 09:02
Megosztás:

Meredeken zuhant a Dell nyeresége

A Dell Inc. amerikai számítógépgyártó konszern profitja 79 százalékkal esett az első negyedévben, mivel csökkent a cég személyi számítógépei iránti kereslet az okostelefonok és a táblagépek térhódításával.
2013. 05. 17. 08:40
Megosztás:

Orbán: Magyarország már jobban teljesít, de még nem elég jól

A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2013. 05. 17. 08:16
Megosztás:

Richter: A következő 12 hónap legjobb sztorija a magyar piacon (Equilor)

Fenntartjuk vételi ajánlásunkat a Richterre, 43.600 Ft-os 12 hónapos célárral. Az erős fundamentumokat ezúttal technikai tényezők is támogatják. Jó esélyt látunk ugyanis arra, hogy az idén novemberben visszakerül a Richter az MSCI feltörekvő piaci indexébe, ami nagy árfolyam-emelkedést hozhat.
2013. 05. 17. 07:55
Megosztás:

Eláraszották megrendeléssel a japán gépipart

Japánban a március folyamán a volatilis igények kielégítésére szolgáló termékek nélkül számolt gépipari megrendelésállomány a várakozásokat messze felülmúló mértékben, 14,2%-kal 793,1 milliárd jenre emelkedett a felülvizsgált és 7,5%-ról 4,2%-ra módosított februári bővülés után.
2013. 05. 17. 07:40
Megosztás: