Kevesen gondolják, hogy 1 millió alatt megúszható egy diploma
Az Aegon Befektetési Alapkezelő 12 ezer fő körében végzett Diplomapersely kutatásának eredményei szerint a megkérdezett szülők 86 százaléka számára fontos, hogy gyermeke diplomát szerezzen. Miközben a többség szívesen támogatná pénzügyileg gyermeke diplomaszerzését, alig van olyan, aki már félretett volna kifejezetten ilyen célra és a megtakarítás formáját illetően is nagy a bizonytalanság. Az alapkezelő szakértői szerint megfelelő befektetéssel akár havonta pár ezer forint félretétele is elegendő lehet a későbbi felsőfokú tanulmányok finanszírozására - olvasható az Aegon Befektetési Alapkezelő sajtóközleményében.
Romlott Magyarország versenyképessége
Magyarország a 63. helyet foglalja el a Világgazdasági Fórum (WEF) évente közzétett globális versenyképességi rangsorában, ami 3 hellyel rosszabb mint az ország elmúlt évi helyezése - tájékoztatta a WEF magyarországi partnerintézete a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet szerdán az MTI-t.
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom júliusban
A KSH ma közzétett gyorsbecslése alapján júliusban 1,2%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest a júniusban regisztrált 0,4%-os visszaesés után.
Ezek a részletes II. negyedéves magyar GDP adatok
A KSH által közzétett adatok alapkán Magyarország bruttó hazai terméke 2013 II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 0,5%-kal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,1%-kal, az előző negyedévhez képest pedig szintén 0,1%-kal nőtt.
Stratégiai megállapodást köt a kormány és a Hewlett-Packard Magyarország Kft.
Stratégiai megállapodást ír ma alá a kormány és a Hewlett-Packard (HP) Magyarország Kft.
Kedvező jeleket ad a kínai gazdaság
A kínai feldolgozóipar mellett a szolgáltatóipari szektor aktivitása is nőtt augusztus folyamán a HSBC és a Markit közös felmérése alapján.
Brüsszelből támadják a magyar autópályadíj-rendszert
Az Európai Bizottság értékelése szerint a Magyarországon július 1-jétől alkalmazott útdíjrendszer nem felel meg a közösségi irányelveknek - írja a Népszabadság szerdai számában.
NGM: dinamikusan fejlődnek a brazil-magyar gazdasági kapcsolatok
Kiemelkedő ütemben emelkedett a Brazíliába irányuló magyar kivitel a Magyar-Brazil Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság tavalyi megalakulása óta, az export csaknem elérte a 328 millió dollárt (74 milliárd forint) 2012-ben, ami több mint 24 százalékos növekedés a megelőző évhez képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.
Boehner a katonai csapás támogatására szólította fel a republikánusokat
A Szíria elleni katonai csapás támogatására szólította fel kedden párttársait John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke.
192,9 milliárd forint tűnt el a bankbetétekből, de hová?
Az MNB adatai alapján 2013 júliusában a szezonálisan nem igazított adatok szerint a háztartások forintban nettó hitelfelvevők, míg devizában nettó hiteltörlesztők voltak. Ezen tranzakciók eredőjeként hitelállományuk csökkent. Az előző hónaphoz képest mind forint-, mind devizabetéteik állománya csökkent.
EU-támogatásból újult meg Letenye csapadékvíz-elvezető rendszere
Több mint 100 millió forintos beruházással építették át és korszerűsítették Letenyén a város csapadékvíz-elvezető rendszerét - tájékoztatta a település önkormányzata az MTI-t.
A tanyavillamosítás nemzeti ügy
A magyar társadalom évtizedek óta adósa a tanyán élő embereknek, a kormány azonban odafigyel rájuk, a tanyák villamosítását pedig nemzeti ügynek tekinti - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a Nagykátához tartozó Erekk-közben megvalósult villamosítási program lezárása alkalmából kedden a Fülöp-tanyán.
A cseh bankokkal még mindig baj van
Továbbra is negatív kilátást tart érvényben a cseh bankrendszerre a Moody's Investors Service, amely szerint a sérülékeny hazai makrokörnyezet és az euróövezet szintén gyenge makrogazdasági kondíciói változatlanul kedvezőtlen hatást gyakorolnak a cseh bankok teljesítményére.
Fidesz: az MSZP sem tartja jónak a pedagógusbér-emelési programot?
A Fidesz szerint az MSZP-s Kunhalmi Ágnesnek tanévnyitó beszédek "munkásmozgalmi elemzése" helyett arra kellene válaszolnia, hogy Bajnai Gordonhoz hasonlóan a szocialisták sem tartják-e jónak a 60 százalékos pedagógusbér-emelési programot.
Újabb MÁV-ingatlanokhoz jutott térítésmentesen három önkormányzat
Ingyenesen adta az állam Székesfehérvár Megyei Jogú Város tulajdonába a MÁV Zrt. két sportpályáját - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel kedden.
A MOL-Richter páros volt ma a húzóerő
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,72 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 18 271,61 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A MOL értékesítette az oroszországi Szurgut‐7 kutatási blokkot
A MOL Magyar Olaj‐ és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (MOL) hivatkozva a vállalat korábbi, 2013.08.12‐én tett közleményére, ezúton tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy a mai napon a vállalat portfolió‐optimalizálási tevékenysége keretében sikeresen értékesítette az OOO
MOL Western Siberia cégben lévő 100%‐os tulajdonát.