Közlekedési káoszt okoz a vihar Nagy-Britanniában
Súlyos fennakadásokat okozott Nagy-Britannia déli harmadában az utóbbi évek legnagyobb vihara, amely hétfő reggel elérte Londont is.
Megrohanták a Frankfurti Tőzsdét a magyar kisbefektetők
Még nincs vége októbernek, de a magyar kisbefektetők máris sosem látott mértékű havi aktivitást generáltak a Frankfurti Tőzsde parkettjén a KBC Equitasnál. A jelenségben a cég szerint három dolog játszik közre. Egyrészt a csökkenő hazai kamatkörnyezet miatt az értékpapírok - ezen belül is a külföldi értékpapírok - iránt egyre nagyobb itthon a kereslet. Másrészt a német tőzsde elképesztően jól teljesít, a DAX index pénteken a bűvös 9 000 pontos szint fölé is emelkedett - olvasható a KBC Equitas sajtóközleményében.
Továbbra is remek formában a Richter
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A kereskedés elején a frankfurti DAX index 0,23 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,16 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,08 százalék emelkedést mutatott. Budapesten a BUX index 0,34 százalékos emelkedés mellett 18.914,35 pontnál jár.
Az ingyenes pénzfelvétel óriási kiesést okoz az OTP-nek
5-8 milliárd forintnyi bevételkiesést jelenthet az OTP-nek a kormány azon javaslata, miszerint havonta kétszer ingyenessé tenné a készpénzfelvételt, erre sem tranzakciós adót, sem jutalékot nem számíthatnak fel a pénzintézetek. Csütörtöktől csökken az Egis súlya a magyar piacon.
Pozitív nyitás várható Európában
Ötéves csúcsokat megdöntő erősödéssel nyithatnak hétfőn a főbb európai tőzsdeindexek.
Mit vegyünk most? OTP, MOL, Richter stb.
A Budapesti Értéktőzsdén a múlt heti négynapos munkahéten 54,156 milliárd forint volt a forgalom, az előző heti 61,166 milliárd forinttal szemben. A BÉT részvényindexe, a BUX 18 849,45 ponton - 1,63 százalékkal, 301,8 ponttal emelkedve - zárta a hetet.
Erős emelkedéssel kezdi a hetet a japán részvénypiac
A múlt héten mutatott visszaesés után felfelé mozdultak a hét első napján az ázsiai részvénypiacok. A bankközi kamatszintek emelkedése megijesztette a befektetőket Kínában, aminek köszönhetően az elmúlt héten a Shanghai Composite index 2,8 százalékkal csökkent, míg Japánban az erősödő jen hatására esett 3,3 százalékot a Nikkei 225 index.
Lassult a kínai iparvállalatok nyereségének bővülése
A kínai iparvállalatok együttes profitjának emelkedése lassult szeptemberben - közölte a kínai statisztikai hivatal.
Ultimátumot kapott a GM - 'Ejtsétek a Pontiacot, különben nincs pénz'
A mentőcsomag fejében kellett megválnia a Pontiac márkától 2010-ben a General Motorsnak, ez volt a feltétele a csődközelbe jutott cég kormányzati támogatásának - értesült vasárnap a Jalopnik hírportál.
Az EU olyan, mint a szétesés előtti Szovjetunió
Európát "fel kell szabadítani" az EU uralma alól - mondta egy vasárnapi brit lapnak Marine Le Pen, aki az Európai Uniót a szétesés előtt álló Szovjetunióhoz hasonlította.
Meghalt a döner feltalálója
Meghalt a Nyugat-Berlinben negyvenegy éve kifejlesztett török gyorsétel, a döner feltalálója. Kadir Nurman nyolcvanévesen hunyt el a német fővárosban.
Obama tudott Angela Merkel mobiljának megfigyeléséről
Barack Obama amerikai elnök tudott arról, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) megfigyeli Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap az ügynökség egy magas rangú vezetőjére hivatkozva.
A német piac felé tekinget a Tesla
Az amerikai Tesla elektromos autókat gyártó vállalat nagy reményeket fektet a német piacba. "Biztos vagyok benne, hogy 2014 végétől évi 10 ezer autót el fogunk tudni adni" - nyilatkozott a Tesla vezérigazgatója Elon Musk a német Die Welt lapnak adott interjúban.
Ne emelkedjen az államadósság!
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter elveti az államadósság és az adóterhek növelésének még a gondolatát is, és ezt az álláspontot képviseli a koalíciós tárgyalásokon - derül ki a német Focus hírportálnak adott interjújából.
Költségvetés - elemzők is elismerik a növekedési fordulatot
A szaktárca költségvetésért felelős helyettes államtitkára a SZAKma című adó- és számviteli lapnak adott interjújában nemzetközi bankházak elemzőinek prognózisaira hívta fel a figyelmet, amelyek a kormány növekedési előrejelzésének megfelelő, illetve annál is kedvezőbb számokat tartalmaznak.
Kisebb és hatékonyabb cég lett az idén a Sága Foods Zrt.
Kisebb és hatékonyabb cég lett az idén a Sága Foods Zrt. az átszervezés eredményeként - tájékoztatta Keleti Zsolt, a társaság vezérigazgatója az MTI-t.