4,1 százalékkal esett a kiskereskedelmi forgalom

A KSH tájékoztatása alapján a kiskereskedelmi értékesítés volumenének novemberi 4,1%-os csökkenésében az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, a bútor- és műszakicikk-üzletek, valamint a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk üzletek eladásainak visszaesése volt meghatározó.
2013. 01. 25. 09:05
Megosztás:

Giró-Szász: stabil az idei költségvetés

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több olyan javaslatot is benyújtott a kormánynak, ami stabilan tartja az idei költségvetést mind a bevételek, mind a határidők tekintetében - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában pénteken.
2013. 01. 25. 08:38
Megosztás:

Tartsuk még az OTP-t vagy dobjuk el?

Az elmúlt napokhoz hasonlóan csütörtökön is alacsony volt a forgalom a BÉT-en, és a BUX-index is stagnált. Az elmúlt néhány hétben jelentősebb emelkedés volt a nemzetközi piacokon és a hazai tőzsdén is, a jelek szerint mostanra fogyott el a lendület, a befektetők további impulzusokra várnak. Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,71 százalékkal 4562 forintra nőtt, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
2013. 01. 25. 08:10
Megosztás:

Robbant a profitbomba a Samsungnál

A Samsung Electronics csütörtök este közzétett jelentése szerint a nyeresége közel duplázódott a negyedik negyedév folyamán, köszönhetően Galaxy S3 és a Galaxy Note 2 erős értékesítési mutatóinak, amely ellensúlyozni tudta a képernyő panel és az egyéb eszközök értékesítésében mutatkozó visszaesést.
2013. 01. 25. 07:55
Megosztás:

Japán 2012-ben is a defláció fogságában maradt

Egytized százalékkal csökkent a fogyasztói árindex Japánban tavaly, ezzel sorozatban a negyedik évben regisztráltak deflációt a szigetországban - derült ki a kormány által pénteken közzétett adatokból.
2013. 01. 25. 07:40
Megosztás:

Minden eddiginél több adóvégrehajtás van folyamatban

Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás van jelenleg folyamatban, amelynek révén 873,3 milliárd forint beszedését célozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A végrehajtások száma 2,5 százalékkal, az érintett adótartozás pedig 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt – tájékoztat a feketelista.hu.
2013. 01. 25. 07:23
Megosztás:

Az LMP ott akar lenni a kormányváltásnál

Az LMP nem maradhat ki a kormányváltásban érdekelt politikai szereplők közül, mert akkor megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy egy közpolitikai fordulat során képviselje az általa fontosnak tartott szempontokat - mondta az MTI-nek Karácsony Gergely. A frakcióvezető-helyettes ezzel indokolta az LMP Párbeszéd Magyarországért Platformjának a párt hétvégi kongresszusára beterjesztett határozati javaslatát, amelyik szerint azonnal tárgyalásokat kell kezdeni az Együtt 2014-gyel.
2013. 01. 25. 06:30
Megosztás:

Tarlós - érthetetlen az ombudsmani vizsgálat

A főpolgármester érthetetlennek tartja, miért indított vizsgálatot az ombudsman a múlt hétfői budapesti hóhelyzet kezelésének áttekintésére.
2013. 01. 25. 06:10
Megosztás:

Cséfalvay - idén növekedhet a gazdaság

Cséfalvay Zoltán szerint komoly esély van arra, hogy Magyarország még az idén kikerüljön az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól.
2013. 01. 25. 04:18
Megosztás:

Obama kemény emberre bízza a Wall Street felügyeletét

Mary Jo White, volt szövetségi ügyészt jelölte az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) élére Barack Obama amerikai elnök, Richard Cordrayt pedig újrajelölte a Fogyasztói Pénzügyi Védelem Hivatalának (CFPB) vezetőjéül.
2013. 01. 24. 22:33
Megosztás:

Londonban nem hiszik, hogy Matolcsy lesz a jegybankelnök

A legnagyobb valószínűséggel nem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, hanem egy nála "kevésbé prominens", de szintén Orbán Viktor miniszterelnök szövetségesének tekinthető jelölt veszi át a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki tisztségét a márciusban esedékessé váló váltás során - vélekedtek csütörtöki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
2013. 01. 24. 21:55
Megosztás:

Giró-Szász: 4-5 elképzelés is van az e-útdíj bevezetésére

A kormányszóvivő szerint "négy-öt elképzelés formálódik" az elektronikus útdíjszedési rendszer bevezetése kapcsán; döntés még nincs, de a rendszer a megfelelő időben elindulhat, és a tervezett költségvetési bevétel is befolyik.
2013. 01. 24. 21:23
Megosztás:

Kivárás a végsőkig - ezt tanácsolja a Magyar Orvosi Kamara

A (MOK) mindenkinek azt tanácsolja, hogy a továbbfoglalkoztatására irányuló esetleges kérelmének aláírásával a lehetséges határidő végéig várjon.
2013. 01. 24. 19:25
Megosztás:

Nagyot esett a Coach - itt az idő beszállni?

A tegnapi rossz jelentés hatására több mint 16 %-ot zuhant a Coach Inc részvénye, vajon képes lesz visszakorrigálni hasonlóan, mint az augusztusi jelentés után?
2013. 01. 24. 18:55
Megosztás:

Nem találta az irányt a pesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,23 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 19 184,75 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
2013. 01. 24. 18:36
Megosztás:

NFM - nem fog csúszni az e-útdíj projekt

A fejlesztési tárca államtitkára szerint az állam mindenben a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni az elektronikus útdíjszedési rendszer ügyében; a projekt nem csúszik, július elsejére elkészül.
2013. 01. 24. 17:55
Megosztás:

Csalódott a részvényekben? Itt egy jó tipp: gyapot!

A napokban folyamatosan emelkedett az árupiacon a gyapot árfolyama, és sikeresen áttörte a 80 centes szintet a termény. A folyamat nem meglepő hiszen ebben az évben várhatóan jóval kisebb területen fognak gyapotot termeszteni a gazdálkodók, mint az előző évben.
2013. 01. 24. 17:38
Megosztás:

Vártnál jobban nőtt az amerikai olajtartalék

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék a múlt hét folyamán. Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek 2,8 millió hordóval, 0,8 százalékkal 363,1 millió hordóra emelkedtek, a megelőző héten mutatott 1 millió hordós csökkenés után. A mostani olajkészlet 8,5 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mutatott készletet. Elemzők 1,9 millió hordós növekedést vártak.
2013. 01. 24. 17:20
Megosztás:

Telefonadó - a kormány beintett Brüsszelnek

Magyarország nem kívánja módosítani a távközlési adóról szóló törvényt. A kormány álláspontja szerint a Bizottság által vitatott intézkedés teljes mértékben megfelel a közösségi jognak - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
2013. 01. 24. 16:50
Megosztás:

A kormány nem tesz le a külföldön lévő magyar pénzek meadóztatásától

A kormány munkacsoportot hozott létre a külföldre kerülő magyar pénzek követhetőségének vizsgálata érdekében, de 2013-14-ben a kabinet nem tervez érdemi változtatásokat az adórendszerben – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.
2013. 01. 24. 16:30
Megosztás: