Szerzett jog visszavételére készül az MSZP
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint a szocialista Mesterházy Attila és Gőgös Zoltán immáron a szerzett jogok visszavételével riogatja a gazdálkodókat.
Pályázatot indít kutatók számára az Európai Unió
Ötéves kutatói pályázatot hirdet az Európai Bizottság a felzárkózó országok, a többi között Magyarország számára, amellyel kiemelkedő teljesítményű kutatókat szeretnének az Európai Unióba, azon belül is a felzárkózó térségekbe csábítani - tudatta az MTI-vel a kutatásért és fejlesztésért felelős uniós biztos hivatala hétfőn.
Hallgatói tiltakozás - PDSZ: elfogyott a türelem
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint elfogyott a türelem, a hallgatók hétfői megmozdulása "egyértelmű jelzés a hatalom számára, hogy átlépték a tűrőképesség lélektani határát".
Putyin visszaállítaná a Munka hőse kitüntetést
Az orosz államfő visszaállítaná a Munka hőse kitüntetést, ugyanakkor szerinte nem szabad lemásolni a szovjet korszak elismerését - hangzott el hétfőn azon a találkozón, amelyen Vlagyimir Putyin az úgynevezett elnöki megbízottakkal találkozott.
Pályázatot indít kutatók számára az Európai Unió
Ötéves kutatói pályázatot hirdet az Európai Bizottság a felzárkózó országok, a többi között Magyarország számára, amellyel kiemelkedő teljesítményű kutatókat szeretnének az Európai Unióba, azon belül is a felzárkózó térségekbe csábítani - tudatta az MTI-vel a kutatásért és fejlesztésért felelős uniós biztos hivatala hétfőn.
Március végéig kitolnák az árfolyamgát jelentkezési határidejét
Meghosszabbítaná a devizaadósokat segítő intézkedés, az árfolyamgát igénybevételének határidejét három hónappal, március végéig egy kormánypárti módosító indítvány, amelyet hétfőn nyújtott be Balázs József (Fidesz) az Országgyűlésnek.
Rába futóművel érkezik az új magyar busz
Takarékos üzemelésű városi buszt konstruált a Kravtex- Kühne csoport, amelynek futómű-rendszerét közösen fejlesztette ki a Rábával. Az új autóbusz 2013 januárjában mutatkozik be Budapesten - közölte Stemler József, a Kravtex kereskedelmi igazgatója az MTI-vel hétfőn.
Ellenőrzi a rendőr a kgfb-szerződést is a közúti ellenőrzéskor
A közúti ellenőrzés során a közlekedési hatóság a jármű és a vezetője okmányai mellett az érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződés meglétét is ellenőrzi - az erről is szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg hétfőn.
Kikerül az E-Star a BUX és a BUMIX kosárból
Változik a BUX és a BUMIX kosár keddtől, az E-Star mindkét indexből kikerül - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a honlapján hétfőn.
Felkészült a karácsonyra a Panasonic
A karácsony előtti időszak kiemelt jelentőségű a műszaki cikkek kereskedelme szempontjából: a Panasonic a megszokott, széles választékkal és prémium kategóriás termékekkel várja az idei szezont is. A japán gyártó minőség iránti elkötelezettségét mutatja, hogy több terméktípusra az előírtnál hosszabb jótállási időtartamot biztosít.
Erősödéssel zárult az európai kereskedés
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn zárásra erősödtek, a vegyes pénteki és a rossz hétfői napközi teljesítmény után. Az amerikai elnök és a kongresszus költségvetési kompromisszumában és a Fed további enyhítésében bízó New York-i piacok azonban kimentették a napközi zuhanásból a nyugat-európai tőzsdéket.
Budapest belvárosában vonulnak a diákok
Egy időre lezárták a Petőfi hidat a kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, azon belül elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése miatt tiltakozó felsőoktatási hallgatók hétfő este Budapesten, majd továbbvonultak a belváros felé.
Olcsóbb lesz a benzin és a gázolaj szerdától
Csökkenti szerdán az üzemanyagok literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a héten a 95-ös benzin ára bruttó 2, a gázolajé 6 forinttal mérséklődik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Továbbra is lemaradó a magyar tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,77 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 17 744,29 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,33 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Kínai gazdasági vezetőkkel tárgyalt Szijjártó, a vasútépítés is téma volt
Vasútépítési beruházások is szóba kerültek Szijjártó Péter, a kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztos-helyettes és kínai gazdasági vezetők hétfői budapesti tárgyalásán, amelyről Szijjártó Péter sajtófőnöke számolt be az MTI-nek.
Jogszabályban rögzíthetik, hogy nem ügyelhetnek felügyelet nélkül a rezidensek
Már egyeztetésre bocsátották azt a miniszteri rendelettervezetet, amelyben rögzítik: szakorvosjelölt ügyeleti tevékenységet felügyelet biztosítása nélkül nem láthat el.
2030-ra konfliktusok törhetnek ki a víz és az élelem miatt
A népességnövekedés a víz és az élelem miatti konfliktusokhoz vezet, főként a Közel-Keleten és Afrikában - állítja az amerikai Nemzeti Hírszerzési Tanács által hétfőn nyilvánosságra hozott Global Trends 2030 című tanulmányának a legrosszabb esettel számoló forgatókönyve.
A kínaiak 1,8 millió új autót vettek novemberben
Kínában csaknem 1,8 millió új autó talált gazdára novemberben, az eladások 8,2 százalékkal nőttek éves szinten - jelentette az iparági szövetség hétfőn.
Matolcsy: jövőre már pozitív tartományban lesz a magyar gazdaság növekedése
Jövőre már pozitív tartományban lesz a magyar gazdaság növekedése Matolcsy György szerint. A nemzetgazdasági miniszter ezt a parlament költségvetési bizottságában mondta hétfőn, jelezve: Magyarország 2010-2012-ben sikeres pénzügyi és gazdasági konszolidációt hajtott végre.
Izlandi jogosítványt gyárt az Állami Nyomda
Az izlandi közbeszerzési hatóság hivatalosan is kihirdette, hogy az izlandi gépjárművezetői engedély gyártására kiírt közbeszerzési tendert az Állami Nyomda Nyrt. és a Security Centre of Iceland cégek közösen beadott ajánlata nyerte meg - tette közzé az Állami Nyomda a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.