ING Alapkezelő: jól teljesítenek az észak-amerikai és a fejlődő piacok cégeinek papírjai

Az amerikai vállalkozások gyorsjelentései, illetve a világgazdasági folyamatok tükrében elmondható, hogy igen jól teljesítenek az amerikai vállalkozások részvényei, illetve a feltörekvő piacokon tevékenykedő multinacionális vállalatok papírjai - mondta Ad van Tiggelen, az ING-csoport befektetési szenior elemzője.
2012. 05. 31. 19:22
Megosztás:

IMF - nincs meg a Magyarországgal folytatandó tárgyalások dátuma

Még nem tűzték ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Magyarország közötti tárgyalások megkezdésének dátumát - jelentette ki Gerry Rice, az IMF szóvivője csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.
2012. 05. 31. 19:02
Megosztás:

Nap végére elolvadt a BUX erejének nagy része

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,18 pontos, 0,76 százalékos emelkedéssel, 16.099,82 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
2012. 05. 31. 18:44
Megosztás:

ELemzők - nem hozott érdemi elmozdulást a kormány első két éve a munkaerő-piaci helyzetben

A kormány első két éve nem hozott jelentős elmozdulást a munkaerő-piacon, s bár többen dolgoznak mint két évvel ezelőtt, a munkanélküliségi ráta kis mértékben emelkedett - vélekedett Adler Judit és Török Zoltán a kabinet első két évét értékelve.
2012. 05. 31. 18:06
Megosztás:

Az EKB vélemény befolyásolhatja az IMF/EU tárgyalások megkezdésének idejét

A jegybanktörvényről megfogalmazott EKB-vélemény befolyásolhatja az IMF/EU-tárgyalások megkezdésének idejét, vagy a tárgyalások hosszát az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
2012. 05. 31. 17:44
Megosztás:

Mintegy hatmilliárdos veszteséggel zárta 2011-et a BKV

Mintegy hatmilliárd forintos veszteséggel zárta a múlt évet a BKV, miközben utasainak száma és menetdíjbevétele is emelkedett - derül ki a cég 2011-es üzleti jelentéséből.
2012. 05. 31. 17:28
Megosztás:

Reagált az NGM az Európai Központi Bank aggályaira

Az EKB és részben az IMF által, a jegybanktörvényben igényelt további finomításokról ötoldalú egyeztetések folynak. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy széles hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön nyilvánosságra hozott véleményére.
2012. 05. 31. 16:46
Megosztás:

Tovább gyengült a forint, 303 forint felett az euró

Tovább gyengült csütörtökön napközben a forint: az eurót délután négy óra után nem sokkal 303,15 forinton jegyezték, míg délelőtt 300,4 forinton jegyezték. Szerdán délután még 299,72 forinton jegyezték az uniós fizetőeszközt.
2012. 05. 31. 16:30
Megosztás:

Növekvő mínuszok az amerikai piacokon - ma is esik a Facebook

Stagnáló indexekkel indul a kereskedés az amerikai piacokon, azonban fél órával később már 0,4-0,75 százalékos veszteségben tartózkodtak.
2012. 05. 31. 16:12
Megosztás:

Az EKB fenntartja aggályait az MNB függetlensége ügyében

Az EKB elégedetlen a jegybanktörvény tervezett módosításával, mert véleménye szerint az nem oszlatja el az intézmény függetlenségével kapcsolatos valamennyi aggályt. Továbbra sem értenek egyet egyebek mellett a harmadik alelnök kinevezésének, és a monetáris tanács bővítésének lehetőségével.
2012. 05. 31. 15:53
Megosztás:

4000 betöltetlen hely van a honvédségnél

Mintegy 4000 fős létszámhiánnyal üzemel a honvédelmi rendszer - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt tartott éves beszámolójában. A miniszter elmondta, jelentkezők lennének ezekre a posztokra, de nincs pénz a foglalkoztatásukra.
2012. 05. 31. 15:40
Megosztás:

Orbán: sikeres két évet tudhatunk magunk mögött

Orbán Viktor szerint az elmúlt ezer év azt bizonyítja, hogy a magyar nemzet győztes nemzet, Magyarország győztes ország, és "az elmúlt két év kormányzása ennek a ténynek a nyílt bevallására épült".
2012. 05. 31. 15:25
Megosztás:

Cséfalvay: nagyon bátorító az Európai Bizottság magyar gazdaságpolitikára vonatkozó értékelése

A magyar gazdaságpolitikára nézve nagyon bátorítónak nevezte Cséfalvay Zoltán csütörtökön az Európai Bizottságnak a magyar programokkal kapcsolatban előző nap közzétett értékeléseit, beleértve a kohéziós pénzek felfüggesztésének visszavonásával kapcsolatos döntést.
2012. 05. 31. 15:13
Megosztás:

MNB: drasztikus hitelszűkéhez vezethet a szigorú feltételek fennmaradása

A háztartási és vállalati szektor hitelfeltételei tovább szigorodtak, de a szigorító bankok aránya az előző negyedévhez képest jelentősen csökkent - ezt mutatja a Magyar Nemzeti Bank áprilisi hitelezési felmérése, amelyet csütörtökön sajtótájékoztató keretében ismertettek a jegybank szakemberei.
2012. 05. 31. 15:00
Megosztás:

USA - 5 hetes csúcson a segélykérelmek száma

Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 10.000 fővel 3837.000 főre emelkedett az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 373.000 főről, ami több mint egy hónapos csúcsnak tekinthető. Elemzők 369.000 fővel számoltak.
2012. 05. 31. 14:44
Megosztás:

1,9 százalékra korrigálták az I. negyedéves amerikai GDP adatot

Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma közzétett második becslés alapján az Egyesült Államok gazdasága éves szinten 1,9 százalékkal bővült az első negyedév folyamán a tavalyi negyedik negyedévben mért 3 százalékot követően. A kapott adat megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak. Az április 27-én közzétett első becslés még 2,2 százalékos bővülésről szólt.
2012. 05. 31. 14:34
Megosztás:

USA - Vártnál kisebb mértékben bővült a foglalkoztatottság (ADP)

Májusban 133 ezerrel növekedett a magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, a felülvizsgált és 119.000 fős bővülésről 117.000 fős bővülésre módosított előző havi adat után - derül ki a Automatic Data Processing Inc. által végzett havi felmérésből.
2012. 05. 31. 14:20
Megosztás:

Német lapok a kohéziós pénzekről, jegybanktörvényről

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap szerdai számában írt a kohéziós pénzek ügyéről, valamint a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó törvény módosításáról, amellyel kapcsolatban kommentárt is közölt, és az európai populista mozgalmakkal összefüggésben is foglalkozott Magyarországgal. A kohéziós pénzekkel a Financial Times Deutschland című üzleti lap és az internetes kiadásában Der Spiegel című hetilap is foglalkozott.
2012. 05. 31. 14:00
Megosztás:

USA - 53 százalékkal nőtt a bejelentett elbocsátások száma májusban

Az Egyesült Államokban, a munkáltatók által bejelentett tervezett elbocsátások száma áprilisról májusra 53 százalékkal 40.559-ről 61.887-re emelkedett, ami 8 hónapos csúcsnak felel meg - közölte a humánpolitikával foglalkozó Challenger Gray & Christmas.
2012. 05. 31. 13:47
Megosztás:

Emelkedtek a hozamok a mai kötvényaukciókon

Hozamemelkedés mellett keltek el a 3, 5 és 10 éves kötvények az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kétheti rendszerességgel csütörtökön tartott aukcióján, a 3 és a 10 éves kötvényekből a meghirdetettnél többet adtak el.
2012. 05. 31. 13:35
Megosztás: