A kormány Matolcsy György bénázásához szabja a törvényeket
A kormányzat Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter "bénázásához" szabja a törvényeket - kommentálta az LMP-s Vágó Gábor hétfőn azt, hogy egy zárószavazás előtti módosító javaslat szerint a költségvetés főszámait ezentúl a büdzsé tervezési időszakát követően is módosítani lehetne.
Várjunk a tankolással szerdáig
Csökkenti bruttó 10 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A jüan nemzetközivé tételét tűzte ki célül a kínai jegybank
Ötéves pénzügyi reformtervet tett közzé a kínai központi bank hétfőn, ebben összefoglalva a 2011-2015 közötti időszakra érvényes pénzügyi reformterveket, a legnagyobb hangsúlyt a szektor liberalizációja és a jüan nemzetközivé tétele kapta.
Arany, ezüst: korlátlanul a magasban
Az elmúlt hét sok változást nem hozott az arany és az ezüst árfolyamában. Érdemi technikai korrekciónak egyelőre nyoma sincs a nagy emelkedést követően, legfeljebb csak visszafogott konszolidációról beszélhetünk. Az arany esetében mágnes erejével hat az 1.775 dolláros árszint a jegyzésre, és továbbra is fennáll a csalódottságból fakadó profitrealizálások esélye, amennyiben rövidtávon nem kerül a kurzus 1.800 dollár fölé – tájékoztat a www.aranypiac.hu.
A középtávú pénzügyi keretről tárgyalnak az uniós miniszterek
A 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós pénzügyi keretről (Multiannual Financial Framework, MFF) kezdtek újabb tárgyalást hétfőn Brüsszelben az EU-országok miniszterei az úgynevezett Általános Ügyek Tanácsa keretében.
Párizs, London és Berlin újabb EU-szankciókat akar
Nagy-Britannia, Franciaország és Németország újabb szankciókat sürget az Európai Uniótól Irán ellen, annak atomprogramja miatt - közölték vasárnap meg nem nevezett diplomaták az ENSZ-ben.
Tőkeáttétellel növelnék az ESM kapacitását
Az eurózóna tagországai arra készülnek, hogy tőkeáttétel révén megnövelik az állandó válságkezelési alap, az ESM kapacitását, amely így meghaladhatná a kétezer milliárd eurót - jelentette vasárnap a Der Spiegel című német hetilap.
127 százalékra duzzadhat az olasz államadósság (VIDEO)
Jövőre akár 127 százalékra is duzzadhat az olasz államadósság; a trojka szerint a görög államháztartási hiány 10 milliárd helyett 20 milliárd euró is lehet.
Orbán: naponta folytatunk egyfajta szabadságharcot
A magyar kormány naponta folytat egyfajta szabadságharcot annak érdekében, hogy 50 százalék alá csökkentse az ország államadósságának mértékét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Vilniusban, miután tárgyalt Andrius Kubilius litván kormányfővel.
Tovább gyengült a német üzleti hangulat - ütik az eurót
Az elemzők által várt emelkedéssel szemben 101,4 pontra csökkent szeptemberben a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató értéke az augusztusban mért 102,3 pontról - közölte hétfőn az ifo német gazdaságkutató intézet. Ez már az ötödik havi csökkenés az október óta mutatott emelkedés után.
Görögország miatt csökkennek az európai börzék
Csökkenéssel kezdték a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai részvénypiacok. A londoni FTSE-100 index 0,62 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,40 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,77 százalékos mínuszban kezdte a hét első kereskedési napját.
Apple - kipukkadt az iPhone5 sztori?
Mai hangos elemzésünkben az Apple (NASDAQ: AAPL) részvény árfolyam alakulását elemezzük, mely az iPhone5 piacra dobása után a 700 dolláros szint felé vette az irányt.
Közszolgálati leépítés - év végére minden kiderül
A kormányszóvivő közlése szerint jelenleg is zajlik annak felmérése, hogy a közszféra egyes területeinek feladatai milyen létszámmal végezhetőek, pontosabb kép év végére alakulhat ki; Giró-Szász András erről hétfőn, az M1 Ma Reggel című műsorában beszélt, a közszolgálati leépítés lehetséges mértékét firtató kérdés kapcsán
A belső fogyasztásra továbbra sem támaszkodhat a gazdaság
A kSH ma közzétett adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene júliusban 2,6 százalékkal, az év első hét hónapját tekintve pedig 1,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az egy hónappal korábbihoz mérten – a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint – a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,4 százalékkal mérséklődött, a júniusban mért stagnálás után.
Tömegverekedés miatt bezárt az Apple beszállítójának kínai gyára
A tajvani Foxconn Technology bezárta a Kína északi részén, Taiyuan városban lévő gyárát, miután vasárnap este személyes vitából fakadó tömegverekedés tört ki a munkások szálláshelyén, amelyben 40 fő megsérült.
OTP részvény - mit hozhat a hét?
A BUX 2,5 százalékkal, míg a forgalom egyharmadával esett a múlt héten a Budapesti Értéktőzsdén. Az elemzők szerint a befektetők még értékelték az előző hét számos makroeseményét. A hét eséssel indult, míg a szerdai további esésre azt a magyarázatot adták az elemzők, hogy korrekciós szakaszhoz ért a BÉT, miután a fejlett piacokhoz képest gyengébben teljesítettek a fejlődő piacok, és a magyar börze is alulteljesített. Csütörtökön a további esésre úgy reagáltak a szakértők, hogy olyan nemzetközi vagy hazai hírek nem érkeztek, amelyek érdemben megmozgatták volna a piacokat. A csökkenést ezért korrekciónak tartották az elmúlt időszak jelentősebb erősödése után.
Gyengült hétfő reggelre a forint
Gyengült hétfő reggelre a forint a péntek esti záró értékhez képest a legfontosabb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Komor hangulatban kezdik a hetet az ázsiai részvénypiacok
Komor hangulatban kezdik a hetet az ázsiai részvénypiacok, a vezető indexek lefelé mozdulnak a nyersanyagipari vállalatok csökkenése nyomán.
Továbbra is lejtmenetben az olaj árfolyama
Csökkenést mutat a határidős szállítású amerikai könnyűolaj árfolyama hétfőn az elektronikus kereskedésben, miután az erősödő dollár távol tartja a befektetőket.
Gazdasági tárgyú törvénymódosításokat fogadhat el a parlament
Az Országgyűlés ma több gazdasági témájú előterjesztést is elfogadhat, igent mondhat például a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokra, továbbá meghosszabbíthatja a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, illetve a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló bizottság mandátumát.