Fáj a sógorok feje a bankmentések miatt
A bankmentő csomagok miatt a tervezettnél nagyobb költségvetési hiánnyal számol a következő két évben, de 2016-ra már változatlanul nulldeficitet tervez kedden előterjesztett költségvetési javaslatában az osztrák pénzügyminisztérium.
A123 - jó név egy cégnek, de mégis bedőlt
Csődvédelmet kért kedden az A123 elnevezésű, elektromos autókhoz akkumulátort gyártó cég, amely a 2009-es amerikai gazdaságélénkítő csomag keretében 249 millió dolláros szövetségi támogatást kapott.
Lázár János: az államnak legyen döntő szerepe a magyar gázpiacon
Lázár János szerint a kormány célja, hogy az államnak mindent eldöntő szerepe legyen a magyarországi gázpiacon; a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy háttérbeszélgetésen azt is elmondta: tudomása szerint előrehaladottak a tárgyalások a E.ON német energetikai társaság magyarországi leányvállalatának visszavásárlásáról.
Fidesz: az a cél, hogy fiatalok itthon találják meg boldogulásukat
Az a cél, hogy fiatalok hazatérjenek, és itthon találják meg boldogulásukat - reagált a Fidesz szóvivője ellenzéki pártok keddi sajtónyilatkozataira az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A biztosítóknak be kell szállniuk a MÁV ÁBE-kárigények rendezésébe
Piaci részesedésük arányában, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) nyújtó biztosítóknak kell feltölteniük azt a technikai számlát, amelyről a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) bocsát forrást a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) rendelkezésére, hogy kifizethesse azokat a megalapozott kárigényeket, amelyeket az ügyfelei okoztak - az erről szóló törvényjavaslat a kormány honlapján jelent meg.
Veresegyház a GE korszerű technológiájával modernizálja szennyvíztisztító telepét
Veresegyház a GE (NYSe: GE) ZeeWeed* 500D típusú ultraszűrős membrán-bioreaktoros (MBR) vízkezelési technológiáját választotta a víz-újrahasznosítás mértékének növelésére a város már meglevő szennyvíztisztító telepén. A korszerűsítés a szigorodó víz-újrahasznosítási előírásoknak való megfelelést szolgálja. A megtisztított vizet részben öntözésre használják fel, részben visszaengedik a város rekreációs tavába, részben pedig ipari célra hasznosítják újra.
Milliárdos támogatás a gazdáknak
Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Palkovics Péter a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az érdi Elvira majorban indította el a területalapú támogatások (SAPS) előlegfizetését.
Jön a webshop minősítő rendszer!
A SzEK.org a Vedd a neten! program keretében több szintű, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közreműködésével kidolgozott minősítési rendszert vezet be, hogy segítse a fogyasztókat a megbízható webshopok megtalálásában - közölte a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK).
Elrendelték a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolását
Nem jogerős végzéssel elrendelte a Gyulai Törvényszék a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolását kedden - tájékoztatta az MTI-t Zámbori Tibor, a Gyulai Törvényszék elnökhelyettese.
Ezért is erősödik a forint
Londoni elemzői vélemény szerint a nagy külföldi jegybankok mennyiségi enyhítési programjaiból eredő likviditásözön is segíti a forint jelenlegi erősödését.
Lázár: Az államnak legyen döntő szerepe a magyar gázpiacon
Lázár János szerint a kormány célja, hogy az államnak mindent eldöntő szerepe legyen a magyarországi gázpiacon; a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy háttérbeszélgetésen azt is elmondta: tudomása szerint előrehaladottak a tárgyalások a E.ON német energetikai társaság magyarországi leányvállalatának visszavásárlásáról.
Több ezer cég akadt fel a NAV rostáján
Az adóhatóság beavatkozásának köszönhetően szeptember végéig több mint 6000 fiktív cégnek kell felhagynia "tevékenységével", 700 céglovag pedig meg sem kezdhette működését.
Ma is remekelt a magyar tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,91 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 19.409,85 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.
Meglepetést okozott a Citigroup vezérigazgatója
Azonnali hatállyal lemondott a Citigroup vezérigazgatója kedden, noha egy nappal korábban a pénzintézet meglepően jó negyedéves eredményeket közölt.
A Goldman Sachs is beállt a sorba
A mai napon jelentett az ötödik legnagyobb amerikai bank. A pénteki napon jót jelentett a JPMorgan, a Wells Fargo, a tegnapi napon a Citigroup és a mai napon pedig tőzsdenyitás előtt jelentett a Goldman Sachs.
Tovább nőtt az amerikai lakásépítők bizalma
Októberben az amerikai lakásépítők bizalmát jelző mutató már hatodik hónapja mutat emelkedést, ezzel pedig több, mint hat éve nem látott magasságba ért.
USA - Nőtt az ipari termelés szeptemberben
Az amerikai ipari termelés szeptemberben 0,4 százalékkal bővült - közölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedden.
MÁV - a megemelt állami támogatás elég a nullszaldós működéshez
A pályavasút 2012. évi nullszaldós működéséhez elegendő a 66 milliárd 941 millió forintra megemelt állami költségtérítés, amely már fedezi a pályaműködtetés költségeit - tudatta a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.
Bajnai: hosszú távú gazdasági kudarc veszélyezteti Magyarországot
Az elmúlt két év gazdaságpolitikája súlyos, hosszú távú gazdasági kudarc veszélyét hordozza magával a magyar társadalom és gazdaság számára, amely a termelés és a foglalkoztatás tartós stagnálásával vagy szűkülésével járhat együtt - mondta Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Portfolio.hu keddi budapesti konferenciáján
Folytatódik az USA piacok emelkedése
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapír-piacokon a folyamatban lévő harmadik negyedévi vállalati eredménybeszámoló szezon biztató adatainak köszönhetően. A kereskedés kezdetén New Yorkban a DJIA-30 index 0,26 százalék, az S&P 500 index 0,27 százalék, a Nasdaq Composite pedig 0,29 százalék emelkedést mutatott.