Fehéredik a gazdaság Németországban
Németországban a fellendülés hatására egyre kevesebben dolgoznak illegálisan, a feketegazdaság mérete így másfél évtizede a legkisebbre csökkent tavaly, idén pedig további fehéredés várható egy hétfőn bemutatott kutatás következtetései szerint.
Elefántcsonpart miatt erőteljesen drágul a kakaó árfolyama
Egy éves csúcsra szökött a kakaó határidős ára a New York-i árutőzsdén, miután a világ vezető kakaóexportőrének számító Elefántcsontpart nemzetközileg elismert vezetője, Alassane Ouattara egy hónapos exporttilalmat rendelt el az afrikai országban.
Electro World: 3 milliárddal bentebb, de még mindig bukó
Hazánk egyik legnagyobb elektronikai üzletlánca a 2009. májusi tulajdonosi átalakításokat követően az addigi 3,75 milliárd forintnyi hiányt 800 millió forintra csökkentette, 5 új áruházat nyitott, valamint a régi áruházakból 5 áruházat átépített, és teljesen átstrukturálta a cég működését. A 2011-2012-es évi gazdasági terve pedig a nullszaldós működés, esetleg szerény nyereség elérése.
Megfordult az európai piacok iránya
A nyitás utáni 0,2-0,3 százalékos erősödést követően délelőttre gyengültek az árfolyamok a vezető európai tőzsdéken.
Dioxinvizsgálat - Magyarország nem kapott hivatalos megkeresést az EU-tól
Magyarország nem kapott hivatalos megkeresést arról, hogy az Európai Bizottság a dioxin-botrány miatt bevezetett magyarországi korlátozó intézkedések megszüntetését kérné - Közölték a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) hétfőn az MTI érdeklődésére.
A francia G20-elnökség nem szeretne gyengébb dollárt
A nemzetközi monetáris rendszer átalakítására irányuló francia tervek nem célozzák a dollár gyengítését - jelentette ki hétfőn a G20 elnökségét betöltő Franciaország pénzügyminisztere, Christine Lagarde az amerikai CNBC-nek adott interjúban.
Nem várták, mégis javult az euróövezeti beszerzési index
A felülvizsgált decemberi 55,5 ponthoz képest januárra 56,3 pontra emelkedett az euróövezet előzetes összetett beszerzési menedzser mutatója - közölte a londoni Markit gazdasági kutató intézet hétfőn.
Magyar Nemzet - IMF: a februárra ígért strukturális átalakítások iránya jó
Budapest, 2011. január 24., hétfő (MTI) - A februárra ígért strukturális átalakítások iránya jó, fontos azonban, hogy az intézkedések a fenntarthatóságot szolgálják - mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletének vezetője.
Befektetőket fogad az ipari terület Kimlén
Az idén már befektetőket fogad az ipari terület a Mosonmagyaróvár közeli Kimle községben, a négyhektáros terület infrastrukturális beruházását közel 58 millió forintos ráfordítással valósították meg - mondta Balsay Zsuzsanna polgármester hétfőn az MTI érdeklődésére.
Ez ám a nagy kaszálás! Búza
Az elmúlt héten nagy lendülettel indult meg a búza határidős árfolyama felfelé. (Solar Capital)
Erős negyedik negyedévről számol be a Philips -ez mégis kevés
Hétfőn közzétett negyedik negyedéves eredményében 84 százalékkal emelkedő nyereségről számolt be a Royal Philips Electronics, köszönhetőn a költségcsökkentő lépéseinek és a profit margin javulásának.
A q...., ez a QQQQ!
Nem sikerült túl jól a múlt hét utolsó három napja a Nasdaq-ot követő QQQQ ETF számára. (Solar Capital)
Erősödött kissé a forint, 274 alatt az euró árfolyama
Budapest, 2011. január 24., hétfő (MTI) - Erősödött a forint hétfőn délelőtt, az eurót 10 óra előtt nem sokkal 273,64 forinton jegyezték a kora reggeli 274,30 forintos és a péntek délutáni 273,85 forintos árfolyam után.
Devizapiac: Ismét 1,36 alatt az EUR/USD
Két hónapos csúcsáról indult csökkenésnek a mai nap folyamán az EUR/USD árfolyam a hétfői napon, miután vasárnap az írországi zöld párt bejelentette, kilép a kormánykoalícióból, ami miatt akár a tervezett március 11-i időpontnál korábban is megtarthatják a parlamenti választásokat a szigetországban.
Devizapiac: falnak ütközött 1,60-nál a GBP/USD
Hatalmas momentummal tört ki a kábel (GBPUSD) a november-decemberi csökkenő trendjéből. Az igazi lendület akkor jött be, amikor a jegyzés átvitte a szaggatott pirossal jelölt, ellenállásként működő trendvonalat.(Solar Capital)
Tőzsdekörkép - kiemelkedően teljesít a BUX
Vegyes képet mutatnak a részvénypiacok az elmúlt hetet tekintve. Kiemelkedően jól teljesített a hazai BUX index, mely három százalékot meghaladó mértékben tudott emelkedni az elmúlt héthez képest. Ebben nagy szerepet játszik az OTP papír is, mely 7.3%-kal tudott drágulni a hét folyamán, de segített a MOL emelkedése is, itt a BUX-szal megegyező 3.2%-os drágulás figyelhető meg. (Solar Capital)
Emelkedéssel nyitottak az európai tőzsdék
Erősödtek az árfolyamok a vezető európai tőzsdéken a hétfői nyitáskor.
BÉT - Gyenge plusz nyitásban
Igen mérsékelt, százalékban nem mérhető 0,92 pontos emelkedéssel indult a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX így 22.973,10 ponton nyitott hétfőn.
Richter - behalt a kitörési kísérlet
Határozottan behalt a kitörési kísérlet a Richter papírok árfolyamában. (Solar Capital)
BUX helyzetkép - a piac bitang long
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22.972,18 ponton zárt pénteken, 583 ponttal, 2,6 százalékkal magasabban az előző heti záróáránál. A magyar piac a több heti pangás után a múlt héten nagy lendületet vett, és az index átvitte a 200 napos mozgóátlagot, valamint a 22.700 környékén tornyosuló ellenállást is. Nézzük, mire számíthatunk a folytatásban: BUX index technikai elemzés.