2 forinttal csökken a gázolaj ára
Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Árfolyamrögzítő kalkulátor a PSZÁF honlapján
Árfolyamrögzítő kalkulátort és fogyasztóvédelmi tájékoztatót jelentetett meg honlapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a fizetési nehézségekkel küzdő deviza alapú ingatlanhitel-adósok döntésének támogatására.
30.000 fős leépítés a brit HSBC-nél
Világszerte harmincezer fővel csökkenti alkalmazottainak számát a brit HSBC. Európa legnagyobb bankcsoportja - amely a vártnál nagyobb profitot jelentett az első félévről - átszervezi tevékenységét, megválik kevésbé jövedelmező érdekeltségeitől, és a hangsúlyt a feltörekvő országokra helyezi át.
Krugman - Obama most is engedett a zsarolásnak
Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász éles kritikával illette az adósságplafon megemelésének kereteiről létrejött megállapodás miatt Obama elnököt a New York Times online kiadásában, mondván, a megállapodással nem hogy nem sikerült elkerülni a katasztrófát, hanem az elnök és pártja számára az maga a katasztrófa.
10-30 százalékkal csökkentek az ingatlanárak a horvát Adrián
Két év alatt 10-30 százalékkal csökkentek az ingatlanárak Horvátország tengerparti településein - derül ki az egyik legnagyobb ingatlanforgalmazó, a centarnekretnina.net hétfőn közzétett összesítéséből.
Csak októberben jön az új iPhone?
Bennfentes piaci értesülések szerint, az Apple nem szeptemberben mutatja be új termékét az iPhone5-öt, mint ahogyan azt a piac várta. A jelen álláspont szerint inkább késő október a legreálisabb időpont az új generációs iPhone debütálásához. (Solar Capital)
9,9 százalékon stagnált a munkanélküliségi ráta az euróövezetben
Az eurózónában a szezonálisan kiigazított adatok alapján a munkanélküliségi ráta júniusban májushoz képest maradt változatlanul 9,9 százalékon. Egy évvel korábban 10,2 százalékos munkanélküliséget mértek. Az Európai Unióban a munkanélküliségi ráta szintén nem változott júniusban májushoz képest, maradt 9,4 százalék. 2010 júniusában 9,7 százalékot mértek.
Munka törvénykönyve - Fidesz: mindenki tegyen javaslatot
A Fidesz továbbra is arra szólítja fel azokat a pártokat és szakmai szervezeteket, amelyek eddig nem tették ezt meg, hogy minél hamarabb tegyék meg javaslataikat az új munka törvénykönyvével kapcsolatban - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Kara Ákos országgyűlési képviselő.
Brüsszel enyhíti a társfinanszírozási szabályokat
Enyhíti az EU-források felhasználásának társfinanszírozási előírásait a gyengébb helyzetűnek ítélt tagállamok, köztük Magyarország számára a brüsszeli EU-bizottság, így ezeknek az országoknak kevesebb önrésszel kell majd kiegészíteniük az uniós finanszírozásokat - írta brüsszeli értesüléseit idézve hétfői internetes kiadásában a Financial Times.
Veszik az HSBC részvényeit
A Brit HSBC bankcsoport bejelentett, hogy az előzőleg már hírül adott 5,000 fő felett, újabb 25,000 dolgozót küld végleges szabadságra. A tervezett létszámcsökkentést a cég 2013-ig akarja végrehajtani, főként költségcsökkentés céljából, melyet azzal indokol, hogy az árbevételhez viszonyított első féléves költségek aránya 57,5%-al meghaladja az elvárt 48-52% közötti benchmark sávot. (Solar-Capital)
CET-beruházás - Büntetőfeljelentést tett a Porto a Nemzeti Nyomozó Irodánál
A Duna-parti CET-beruházás fejlesztője, a Porto Investment Hungary Kft. büntetőfeljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) ismeretlen tettes ellen különösen nagy kárt okozó csalás és hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt - közölte a cég hétfőn közleményben az MTI-vel.
Folytatódik az esztergomi vasút felújítása
Két szakaszban, két közbeszerzéssel folytatja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Budapest-Esztergom közti vasútvonal felújítását, a Pilisvörösvár és Esztergom közti mintegy 30 kilométeres vonal becsült költsége 19,9 milliárd forint - a nyílt közbeszerzési felhívások a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg.
Zsugorodásnak indult a brit feldolgozóipar
A brit feldolgozóipar júliusban váratlanul zsugorodást mutatott a gyenge belföldi kereslet és a foglalkoztatottság csökkenése nyomán.
BUX - pár napos korrekciónál nagyobb emelkedésre ne számítsunk
Emelkedéssel zárta a pénteki kereskedést a BUX. Napközben a 21.235 pontos támasz alatt is járt az index, zárásra azonban sikerült ledolgoznia a veszteséget. A csökkenő hullám továbbra is érvényben van, ezért pár napos korrekciónál nagyobb emelkedésre ne számítsunk - olvasható az Erste elemzésében.
Meredeken esett júliusban a nagy haszongépjárművek értékesítése
Júliusban 5.044 új gépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 10,6 százalékkal, 600-zal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte hétfőn a DataHouse autópiaci adatszolgáltató cég.
Devizapiaci körkép - CHF/HUF, EUR/HUF, EUR/USD
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat tekintjük át. (Commerzbank)
Elindult a Tanyafejlesztési Program
Elindult a Tanyafejlesztési Program, összesen 825 millió forintra lehet pályázni – jelentette be V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Fülöpházán, a Tanyafejlesztési Programról tartott sajtótájékoztatón.
Jelentős emelkedés előtt az UYG ETF
59,11 dolláron fejezte be a kereskedést a ProShares Ultra Financials (UYG) ETF a Nasdaq pénteki zárását követően. Az ETF 200%-ban követi le az alapban levő kizárólag pénzügyi szektor részvényeinek napi hozamát. A 61,36 dollár szinten levő 20 napos mozgóátlagot áttörve, biztonságos vételi árat képezve a középtávú befektetőknek, az éves maximum 75,87 dollár fölé kerülhet ismét az ETF. (Solar Capital)
Lendületét vesztette az eurózóna feldolgozóipara
Lendületét vesztette az eurózóna feldolgozóiparának recessziót követő helyreállása júliusban - közölte a Markit Economics.
A mexikóiak már nem rohannak az Egyesült Államokba
A hatalmas méretű mexikói áradat, amely több millió illegális bevándorlóval gyarapította az elmúlt harminc évben az Egyesült Államok lakosságát, vékony erecskévé apadt, hála azoknak a mexikói változásoknak, amelyek vonzóbbá tették az otthon maradást. Egyre több bizonyíték tanúsítja, hogy különböző fejlemények - a gazdasági és oktatási lehetőségek gyarapodása, a növekvő határ menti bűnözés és a családok méretének csökkenése - együtt legalább olyan erővel fogják vissza az illegális bevándorlást, mint az amerikai gazdaság fejlődésének lelassulása és az illegális bevándorlókkal szembeni erőteljesebb fellépés.