A svájci kamatdöntés hátteréről

Nem változtatott irányadó kamatán a svájci nemzeti bank (SNB) csütörtöki kamatdöntő ülésén.
2011. 06. 16. 12:16
Megosztás:

A Századvég GDP prognózisa

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idén 2,8, jövőre pedig 2,7 százalékkal nő, az infláció 2011-ben 4,4 százalékra gyorsul, jövőre 3,2 százalék lesz a Századvég Gazdaságkutató Zrt. szerint, amely azt várja, hogy a jegybanki alapkamat az idén 6 százalék marad, jövőre pedig 5,50 százalékra csökken.
2011. 06. 16. 12:10
Megosztás:

BUX délben: -1% körül

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 216,05 pontos nyitás után emelkedett, majd újra csökkent csütörtökön délelőtt.
2011. 06. 16. 11:55
Megosztás:

EU-elnökség - Cséfalvay: a reformokat halogató Európa felébresztésében is eredményes volt a magyar elnökség

Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2011. június 16., csütörtök (MTI) - Az Európai Unió magyar elnökségének egyik célja az volt, hogy "felébressze Európát", amely az elmúlt évtizedben elmulasztotta fontos reformok végrehajtását, és e téren az elnökség számos eredményt el is ért - hangsúlyozta az uniós versenyképességi miniszteri üléseken elnöklő Cséfalvay Zoltán.
2011. 06. 16. 11:41
Megosztás:

Gyarapodnak az európai erdők

Évről évre gyarapodnak az európai erdők, így nagyobb mennyiségű szén-dioxidot nyelnek el, ami jó hír az éghajlatváltozás ellen küzdőknek - áll egy Oslóban kiadott jelentésben.
2011. 06. 16. 11:34
Megosztás:

A szlovák vasút nem finanszírozza a Győr-Pozsony kapcsolatot

A szlovák állami vasúttársaság szerint akkor lehetne visszaállítható a vonatforgalom Győr és Pozsony között, ha annak költségeit a MÁV állná – írja csütörtöki számában a Kisalföld.
2011. 06. 16. 11:20
Megosztás:

Támogatható vállalatokat keres a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

A következő öt évben mintegy másfélszáz kisvállalat részesülhet a gazdaságpolitikai szempontokból fontos szektorokba befektetni kívánó Széchenyi Tőkebefektetési Alap forrásaiból; az alap a nyáron indítja a vállalatok felkutatását célzó kampányát.
2011. 06. 16. 11:12
Megosztás:

Négy pályázó került be a Lotos-privatizáció második körébe

Varsó, 2011. június 16., csütörtök (MTI/PAP/Reuters/Dow Jones) - Lengyelország négy pályázót választott ki a Grupa Lotos SA olajipari vállalat privatizációjának második körébe, a pályázóknak 2011. november 16-ig kell benyújtaniuk kötelező érvényű ajánlataikat - írja a lengyel kincstárügyi minisztérium közleménye.
2011. 06. 16. 11:04
Megosztás:

Devizatipp: USD/CHF - masszív esés

Nagyon masszív esést mutat az USDCHF chartja. Ráadásul idén márciusban az árfolyam letörte az eleve lefelé mutató trendvonalat és még nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt. (Solar Capital)
2011. 06. 16. 10:44
Megosztás:

Tőzsde - Lefelé tart Nyugat-Európa

London, 2011. június 16., csütörtök (MTI/Reuters) - Gyengüléssel indítottak csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdék mutatói.
2011. 06. 16. 10:42
Megosztás:

RÖVIDHÍR - A naperőművek piacára lép az Appeninn

Budapest, 2011. június 16., csütörtök (MTI) - Naperőműves áramtermelésre specializált leányvállalatot alapított az egyébként az ingatlanpiacon aktív, a tőzsde "B" kategóriájában jegyzett Appeninn Holding - közölték a cég vezetői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.
2011. 06. 16. 10:42
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Svájcban nem változott az irányadó kamat

Zürich, 2011. június 16., csütörtök (MTI/Reuters) - Nem változtatott irányadó kamatán a svájci nemzeti bank (SNB) csütörtöki kamatdöntő ülésén.
2011. 06. 16. 10:23
Megosztás:

Apple - ha már neki sem megy...

Nagy hasonlóságot mutat a főbb amerikai részvénypiaci indexekkel az Apple részvény mozgása. (Solar Capital)
2011. 06. 16. 10:21
Megosztás:

A Flextronics Magyarország 50 százalék felett növelte bevételét

Budapest, 2011. június 16., csütörtök (MTI) - A Flextronics Magyarország 2,2 milliárd euró konszolidált árbevételt ért el a március 31-én zárult pénzügyi évben, ami 53 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ezzel a bevétellel a magyarországi csoport a Flextronics teljes nemzetközi árbevételének közel 10 százalékát adja.
2011. 06. 16. 10:08
Megosztás:

Módosult a SZÉP-kártya kibocsátásának és felhasználásának szabálya

A kormány 1,5 százalékban rögzítette a Széchenyi Pihenő Kártya használatánál a kapcsolódó szolgáltatások után fizetendő jutalékot, és módosította a társkártyák igénylésének feltételeit is - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
2011. 06. 16. 10:02
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Budapest, 2011. június 16., csütörtök (MTI) - Az euróövezeti befektetésekkel szembeni növekvő bizalmatlanság miatt az eurót követve gyengült a forint is csütörtök reggelre.
2011. 06. 16. 09:54
Megosztás:

Lefelé tart a benzin ára

Csökkentette bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelemi árát csütörtökön a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.
2011. 06. 16. 09:51
Megosztás:

RÖVIDHÍR - A Flextronics Magyarország 50 százalék felett növelte bevételét

Budapest, 2011. június 16., csütörtök (MTI) - A Flextronics Magyarország 2,2 milliárd euró konszolidált árbevételt ért el a március 31-én zárult pénzügyi évben, ami 53 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ezzel a bevétellel a magyarországi csoport a Flextronics teljes nemzetközi árbevételének közel 10 százalékát adja.
2011. 06. 16. 09:49
Megosztás:

Devizapiac: EUR/USD - hatalmas pofont kapott az euro

Hatalmas pofont kapott az euró a tegnapi napon és valamennyi főbb devizával szemben gyengült. Különösen nagy és markáns volt a mozgás a dollárral szemben, hiszen az EURUSD kis híján 2%-ot, azaz 300 pipet esett egy nap alatt. (Solar Capital)
2011. 06. 16. 09:34
Megosztás:

Tőzsde - Gyengülés Ázsiában

Tokió, 2011. június 16., csütörtök (MTI/Dow Jones) - Gyengüléssel zártak csütörtökön a meghatározó ázsiai tőzsdék.
2011. 06. 16. 09:33
Megosztás: