Repülőt épített garázsába, de az nem fért ki
Repülőt épített egy férfi az Egyesült Államokban a garázsában, ahonnan azután nem tudott kijutni a géppel.
Roubini: Görögország kénytelen lesz átstrukturálni adósságát
Görögország kénytelen lesz átstrukturálni adósságát, ám az rendezett körülmények között fog lezajlani - mondta Nouriel Roubini, a New York-i Egyetem közgazdász professzora egy budapesti konferencián.
Sarkozy: Washington támogatja Lagarde jelöltségét az IMF élére
Barack Obama amerikai elnök feltehetően támogatásáról fogja biztosítani Christine Lagarde francia gazdasági és pénzügyminiszter jelölését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói székébe - jelezte pénteken Nicolas Sarkozy francia elnök.
Lagarde: az IMF új vezérének jól kellene ismernie Európát
Az IMF vezérigazgatói posztjának legesélyesebb jelöltje, Christine Lagarde szerint a nemzetiségnek nem szabad döntő tényezőnek lennie az új IMF-vezér kiválasztásánál. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az adósságválságtól sújtott európai országok helyzetének ismerete - véleménye szerint is - előnyt jelenthet.
Mérsékelten csökkent a Fotex nyeresége
A Fotex Holding SE adózott nyeresége az első negyedévben 1,28 millió euró volt, alig elmaradva a bázisban mért 1,3 millió eurótól - közölte a társaság a BÉT honlapján pénteken.
Megbüntettek egy jól kereső koldust
Mintegy 30 ezer forintnyi összeget keresett alig néhány óra leforgása alatt egy Szeben megyei koldus Kolozsváron, ám a rendőrök megbüntették, és vonattal hazaküldték.
Tízmilliós borravaló - órával kiegyenlítve
Több mint 10 millió forintot érő óráját ajándékozta oda egy brit sztárfocista egy pincérnek csak azért, mert a felszolgáló megdicsérte az időmérőt.
A MAL tulajdonosai múlt ősszel felajánlották részvényeiket az államnak
Az fn.hu információi szerint a MAL Zrt. tulajdonosai tavaly ősszel felajánlották részvényeiket az államnak, a tárgyalások részleteiről hétfőre ígértek tájékoztatást.
Üzent a világegyetem peremén megsemmisült csillag
Az eddigi legtávolabbi gamma-kitörést fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, amely a világegyetem "peremén" megsemmisült csillag "végső üzenetét" észlelte.
A Hold belseje ugyanannyi vizet tartalmaz, mint a földkéreg
A Hold belseje a feltételezettnél százszor több vizet tartalmaz, ugyanannyit, mint a Föld kérge - derítették ki amerikai kutatók, akik tanulmányukat a Science legújabb számában ismertették.
Havazás hátráltatta a Mount Everest takarítását
Havazás és kiszámíthatatlan időjárás hátráltatta a világ legmagasabb csúcsán, a Mount Everesten zajló "nagytakarítást", vagyis annak a több tonnányi hulladéknak az eltüntetését, amelyet a hegymászók hagytak a hegyen.
Tőzsdezárás - New York: DJIA: +0,31 százalék, S and P: +0,41 százalék, Nasdaq: +0,50 százalék
New York, 2011. május 27., péntek (MTI/Reuters) - Emelkedéssel zártak pénteken is a New York-i értéktőzsde vezető mutatói.
7 és fél milliót talált az utcán - visszaadta
Hét és fél millió forintnyi pénzt talált egy táskában Korfu szigetén egy nő, és hiánytalanul visszajuttatta a kisebb vagyon elhagyójának.
Ingmar Bergman elcserélt gyerek lehetett
Új DNS-vizsgálatok eredményei foglalkoztatják Ingmar Bergman svéd filmrendező tisztelőit, a tesztek alapján elképzelhető, hogy a 2007-ben elhunyt világhírű művész elcserélt gyerek volt.
Nem kér az újabb megszorításokból a görög ellenzék
Elutasította a görög kormány újabb megszorító csomagját az ellenzéki Új Demokrata Párt vezetője az követően, hogy az ország parlamenti pártjainak vezetői megegyezés nélkül zárták az ország gazdasági nehézségeit és a kivezető utat vizsgáló válságtanácskozást.
A bankszektor vezetésével erősödtek az európai piacok
A csütörtöki megtorpanás után a nyugat-európai értéktőzsdék pénteken tovább próbálkoztak kikapaszkodni a gödörből, amelybe háromheti visszaeséssel hétfőig kerültek.
Erősödtek az irányadó tőzsdeindexek Amerikában
New York, 2011. május 27., péntek (MTI/Reuters) - Erősödtek az irányadó Wall Street-i tőzsdeindexek az energia- és nyersanyagipari részvények kedvező teljesítménye miatt.
Gyér forgalomban erősödött a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,61 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 23.058,85 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma alacsony volt, mindössze 8,4 milliárd forint értékben születtek üzletek, a vezető részvények erősödve zártak az előző napi záráshoz képest.
Tovább erősödött este a forint
Budapest, 2011. május 27., péntek (MTI) - Az egész napi árfolyamcsökkenést folytatva tovább erősödött péntek estére a forint a legfontosabb nemzetközi valutákkal szemben a bankközi devizapiacon.
Nagy az érdeklődés a lengyel Lotos iránt
Nagy az érdeklődés a lengyel Lotos finomító privatizációja iránt: a lengyel kincstárügyi miniszter pénteki bejelentése szerint június 10-én vagy 13-án teszik közzé a rövidített listán levők pontos számát, de a cégek nevét nem közlik.