Olajozottan működik a diákhitel rendszere

A kezdeti kétkedések ellenére ma olajozottan működik a diákhitel rendszere - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a társaság alapításának 10. évfordulójára rendezett konferencia nyitóbeszédében csütörtökön Budapesten.
2011. 06. 09. 13:23
Megosztás:

Most sem változtatott kamatszintjén a Bank of England

Kamatdöntő ülést tartott ma a Bank of England (BoE). Az elemzők előrejelzésének megfelelően most sem változott a 0,5 százalékos irányadó kamat.
2011. 06. 09. 13:03
Megosztás:

Mindössze 0,2 százalékal bővült a görög GDP

A végleges adat szerint az elmúlt hónapban kiadott 0,8 százalékos becsléshez képest az első negyedévben lényegesen kisebb mértékben, mindössze 0,2 százalékkal nőtt a görög GDP az előző negyedévhez viszonyítva - közölte az állami statisztikai hivatal csütörtökön.
2011. 06. 09. 12:35
Megosztás:

A Világbank mérsékelte az orosz inflációra vonatkozó előrejelzését

A Világbank visszafogta az idei orosz inflációra vonatkozó becslését, ami azonban így is meghaladja a kormány által vártat.
2011. 06. 09. 12:12
Megosztás:

Enyhe mínuszban a BUX a délelőtt folyamán

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 11,32 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
2011. 06. 09. 11:40
Megosztás:

Csökkent a brit külkereskedelmi hiány áprilisban

Áprilisban külkereskedelmi deficit 7,4 milliárd fontra csökkent Angliában a márciusban mért 7,7 milliárd fontról - közölte a brit statisztikai hivatal.
2011. 06. 09. 11:24
Megosztás:

Nem okoztak meglepetést a külker- és a GDP-számok - elemzők

Nem okozott különösebb meglepetést a külkereskedelem áprilisi teljesítménye és bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves alakulása az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik megjegyezték, hogy a GDP összetételében a vártnál nagyobb lett a háztartási fogyasztások visszaesése.
2011. 06. 09. 11:15
Megosztás:

Áprilisban volt a legmagasabb a román külkereskedelmi mérleg hiánya

Áprilisban volt a legmagasabb az idén a román külkereskedelmi mérleg hiánya, miközben az első négy hónapban 18,4 százalékkal csökkent a deficit a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
2011. 06. 09. 11:04
Megosztás:

Devizatipp: Kitörés előtt az EUR/HUF

Tegnap a forint nap végére némileg erősödni tudott, ma reggel pedig stabilan, valamivel 265 felett kezdi a kereskedést az EUR/HUF devizapár. Egyre szűkebb tartományban mozog a kurzus, amit később kitörés szokott követni. Kérdés, hogy ez melyik irányba következhet be - olvasható az Erste elemzésében.
2011. 06. 09. 10:56
Megosztás:

Közeledett Moszkva és az EU álláspontja a zöldségembargó ügyében

A hasmenésjárvány miatt elrendelt orosz zöldségimport-tilalom kérdésében közeledett Moszkva és az EU álláspontja, de az embargó egyelőre érvényben marad - jelentette ki Gennagyij Onyiscsenko orosz tiszti főorvos csütörtökön reggel.
2011. 06. 09. 10:43
Megosztás:

Enyhén erősödött a forint csütörtök reggel

Budapest, 2011. június 9., csütörtök (MTI) - Enyhén erősödött a forint csütörtök délelőtt: az eurót 265,25 forinton jegyezték tíz órakor a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 265,65 forint után.
2011. 06. 09. 10:36
Megosztás:

Pluszba fordultak a piacok Nyugat-Európában

A vezető indexek csökkenésével indult a kereskedés csütörtökön a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken, az első óra végére azonban felfelé indultak a mutatók.
2011. 06. 09. 10:36
Megosztás:

Áprilisban lassult a külkereskedelmi többlet bővülése

A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint 2011. áprilisban a kivitel értéke 1685 milliárd forintot (6328 millió eurót), a behozatalé 1560 milliárd forintot (5849 millió eurót) tett ki. Euróban számolva a kivitel 13, a behozatal 14%-kal nőtt 2010 áprilisához viszonyítva.
2011. 06. 09. 10:22
Megosztás:

IMF - Christine Lagarde elégedett pekingi látogatásával

Nagyfokú elégedettségének adott hangot csütörtökön pekingi megbeszéléseivel kapcsolatban Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, aki indul a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatói székéért.
2011. 06. 09. 10:13
Megosztás:

Arany - emelkedés követheti az elmúlt hetek sávozását

Az emelkedés megtorpant, és az elmúlt hetekben oldalazott az arany árfolyama. A technikai kép azonban továbbra is kedvező, a sávozást emelkedés követheti a korábbi maximumig (1.577 dollár). Támaszt 1.520 dollárnál találunk (az emelkedő trendvonal és a 20, 30 napos mozgóátlagok is itt találhatóak), ezért a szint visszatesztelése esetén vételi pozíciót érdemes nyitni - olvasható az Erste elemzésében.
2011. 06. 09. 10:05
Megosztás:

Felülvizsgálta az Erste a Richter és Egis előrejelzését

Az Erste a ma megjelent gyógyszerszektor elemzésében felülvizsgálta a Richter és Egis előrejelzését. A Richtert a korábbi Felhalmozás helyett Vételre ajánlja, célárát pedig 50.900 forintról 45.500 forintra csökkentette. Az Egist továbbra is Felhalmozásra javasolja, míg célárát 25.400 forintról 23.000 forintra módosította.
2011. 06. 09. 09:50
Megosztás:

Tőzsde - Gyengültek az ázsiai piacok

Tokió, 2011. június 9., csütörtök (MTI/AP) - Gyengült csütörtökön a legtöbb ázsiai tőzsde.
2011. 06. 09. 09:42
Megosztás:

Ismét csökkenéssel nyitott Nyugat-Európa

A várakozásoknak megfelelően gyengüléssel indult a kereskedés csütörtökön a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken. A Fed Bézs könyvének megállapításai csak tovább növelték az amerikai, illetve a világgazdasági bővüléssel kapcsolatos aggályokat, melyek az ázsiai piacok teljesítményére is rányomta a bélyegét.
2011. 06. 09. 09:15
Megosztás:

2,5 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2011 első negyedévében 2,5 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 2,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez viszonyítva 0,7 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön a részletes adatok alapján.
2011. 06. 09. 09:05
Megosztás:

3,5 százalékkal zsugorodott a japán gazdaság az I. negyedévben

Az előzetes elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben zsugorodott a japán gazdaság az első negyedév folyamán a március 11-én bekövetkezett természeti katasztrófának köszönhetően.
2011. 06. 09. 08:44
Megosztás: