Amerikai-kínai nyilatkozatháború a zöld energia támogatásáról
Nyilatkozatháború bontakozott ki a hétvégén Washington és Peking között amiatt, hogy az amerikai acélipari unkások szakszervezete a nap- és a szélenergia-berendezések szabálytalan állami támogatásával vádolta meg Kínát.
Változások az illetéktörvényben
Apróbb technikai módosításokat javasol a kormány az illetéktörvényben a közösen kezdeményezett eljárások, az építési telkek illetékfizetése és a cégek utólagos bírósági illetékfizetése területén.
Adótörvények - Társasági adó: 2013-tól 10 százalékos adókulcs
A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvényt (Tao.) módosító javaslat 2013-tól a vállalkozások versenyképességének növelése érdekében egykulcsossá alakítja a társasági adó rendszert, a 10 százalékos kulcs általános jellegű lesz.
Jövedéki adó: szigorítás az adójegyeknél
Az adójegyforgalom és a költségvetési bevételek jobb tervezhetősége érdekében változnak az adójegyek beszerzésének korlátozására vonatkozó szabályok, a módosítás az adóemelések előtti "bespájzolást" kívánja visszaszorítani, egyben emelkedik a cigaretta és dohánytermékek adótétele.
Mire számíthatunk a tőzsdéken a jövő héten?
A befektetők már reménykedtek, hogy a jól indult vállalati beszámolási szezon végre elmozdíthatja a tőzsdemutatókat a tavaly év végi szintek közeléből, és talán jól fejeződhet be ez az év, amikor az "árfolyamháború" hírei, a költségvetési megszorítások és az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) bizonytalankodása megint befelhőzik a kilátásokat.
Csökkenő adóterhelés, az évi 4 millió felett keresők jól járnak
A korábbi 21 százalék körüli átlagos szja-terhelés a 16 százalékos egykulcsos adó révén akár több százalékponttal csökken, miközben az évi 4 millió forintnál többet keresők adóterhelése jelentősen mérséklődik - vázolta a kormány jövő évi adóváltozásainak lényeges következményeit Demetrovics Gergely, a KPMG adópartnere az MTI-nek szombaton.
Oroszország és Lengyelország megegyezett a gázszállításban 2037-ig
Moszkva, 2010. október 17., vasárnap (MTI/Reuters) - Az orosz és a lengyel kormány új gázszállítási egyezményben állapodott meg, és ezzel Nyugat-Európa ellátása is biztosnak látszik Lengyelországon át.
Nem adócsökkentés, hanem átcsoportosítás lesz - hogyan is?
Az összes adóterhelés érdemben nem változik, csak átcsoportosításra kerül sor a lakosságtól és az adót fizető társaságoktól a bankadót és válságadót fizető ágazatok terhére; az adócsökkentés nem olyan mértékű, hogy a gazdaságot fehéríthetné - kommentálta a parlament elé beterjesztett adótörvény-javaslatokat Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője vasárnap az MTI-nek.
RÖVIDHÍR - Oroszország és Lengyelország megegyezett a gázszállításban 2037-ig
Moszkva, 2010. október 17., vasárnap (MTI/Reuters) - Az orosz és a lengyel kormány új gázszállítási egyezményben állapodott meg, és ezzel Nyugat-Európa ellátása is biztosnak látszik Lengyelországon át - ezt jelentette a Reuters hírügynökség vasárnap.
Elemzők - Újra recesszióba fordulhat a brit gazdaság
Újabb hatalmas, élénkítő célú jegybanki pénzinjekciót tartanak szükségesnek Nagy-Britanniában londoni pénzügyi elemzők, akik szerint jelentős esélye van annak, hogy a brit gazdaság teljesítménye a jövő év elején ismét mínuszba fordul.
Meglepetések a válságadókról szóló törvényben - részletek
A válságadókról szóló törvénytervezet szolgált pár meglepetéssel a korábbi találgatásokhoz képest, így például a kiskereskedelemben nem csak az élelmiszer-kiskereskedelmi láncokra terjed ki az adó, s nem három, hanem négy adósáv lesz - hívta fel a figyelmet Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adópartnere.
JAVÍTÁS - Adótörvények - OKSZ: a Tesco és a Spar fizetheti a legtöbb különadót
Budapest, 2010. október 17., vasárnap (MTI) - Felhívjuk előfizetőink figyelmét, hogy a 2010. október 17. 17:21 órakor kiadott, Adótörvények - OKSZ: a Tesco és a Spar fizetheti a legtöbb különadót című anyagunk 3. bekezdésének 2. mondata helyesen:
A Tesco és a Spar fizetheti a legtöbb különadót
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) hétvégén végzett gyorsfelmérésének előzetes adatai szerint a kereskedelmi láncok közül a Tesco fizetheti a legtöbb különadót, 12,1 milliárd forintot, majd a Spar és az Auchan következik, 6,1, valamint 3,4 milliárd forintos terheléssel - közölte az OKSZ vasárnap az MTI-vel.
Trichet sürgeti a deficitcsökkentést, az EKB folytatja a kötvényvásárlást
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet vasárnap lapnyilatkozatban is erősen sürgette, hogy az EU-tagországok "tökéletesen tartsák be a stabilitási és növekedési paktum betűjét és szellemét", és támogatva, de kevesellve az Európai Bizottság szigorító javaslatait, úgy vélte, "gyorsított eljárásban szinte automatikus szankciókkal" kellene büntetni a szabályokat megszegő országokat.
A munkavállalók 80 százaléka rosszabbul jár - MSZOSZ
Az egykulcsos adórendszer a magas jövedelműek javára csoportosít át, így a munkavállalók 80 százaléka rosszabbul jár, az adórendszer pedig igazságtalan és aránytalan lesz - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke vasárnap az MTI-nek a kormány által beterjesztett adójavaslatokról.
Adótörvények - A szakszervezetek szerint igazságtalan, a munkaadók szerint ösztönző az új rendszer - ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest, 2010. október 17., vasárnap (MTI) - A szakszervezetek többsége igazságtalannak tartja az egykulcsos adórendszer tervezett bevezetését, míg a Munkástanácsok összességében támogatja az adóváltoztatásokat, a munkaadói szervezetek pedig úgy vélik, a vállalkozások versenyképességét javító, igazságosabb teherviselést jelentő adórendszert eredményez a kormány által szombaton beterjesztett javaslat.
További nehézségekkel szembesülnek a lakosságot ellátó gázszolgáltatók
Valószínűleg nő a lakosságot ellátó egyetemes gázszolgáltatók vesztesége az elhúzódó válság és az év közben bevezetett ármoratórium miatt - olvasható a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (CA-CIB) ágazati elemzésében.
Jelentős változások a járulékfizetéseknél
Az adócsomagban a kormány több társadalombiztosítási szabályt is módosítani javasol, ezek értelmében megszűnik a főállású vállalkozókra irányadó, a tevékenységre jellemző kereset utáni járulékfizetés, a legalább a minimálbér kétszerese utáni járulékfizetés szabálya.
Adótörvények - VOSZ: a különadó elfogadható, de csökkenteni kell a költségvetés kiadás oldalát
Budapest, 2010. október 17., vasárnap (MTI) - A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége (VOSZ) nem örül az ágazati különadóknak, de a költségvetés stabilitása érdekében tudomásul veszi, miközben szükségesnek tartja a költségvetési kiadások csökkentését, a nagy elosztási rendszerek reformját - mondta Dávid Ferenc, a munkaadói szervezet főtitkára vasárnap az MTI-nek.
Adótörvények - Zara László: az adóváltozások senkit nem érintenek hátrányosan
Budapest, 2010. október 17., vasárnap (MTI) - Az adóváltozások egyértelműen az adócsökkentés irányába mutatnak, a különböző jövedelmi csoportokat különbözőképpen érintik, de hátrányosan - a tőzsdei árfolyamnyereség utáni adót kivéve - senkit - mondta Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesületének elnöke a tervezett adómódosításokat értékelve vasárnap az MTI-nek.