A válság során megerősödött cégek jó befektetési lehetőséget kínálnak

Két évvel ezelőtt, a válság kezdete és elmélyülése idején a K&H egy speciális alapot állított össze a befektetők részére, amellyel a két éves futamidő végére 33,85%-os hozamot biztosít befektetői számára. A K&H prémium nagy esélyesek alap most átalakul, és ezúttal a válságban megerősödött vállalatok részvényeiből áll össze.
2010. 10. 18. 12:21
Megosztás:

Erőteljes karcsúsítás az Unicreditnél

Majdnem ötezer főnyi létszámleépítésről állapodott meg hétfőn a legnagyobb olasz bank, a Magyarországon is érdekelt UniCredit SpA vezetősége a szakszervezetekkel.
2010. 10. 18. 12:18
Megosztás:

Orbán Viktor nem tárgyalt Mol-INA ügyben horvát partnerével

Jadranka Kosor horvát miniszterelnök nyári budapesti látogatása óta sem személyesen, sem telefonon nem történt újabb tárgyalás közte és Orbán Viktor között - mondta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője az MTI érdeklődésére hétfőn azután, hogy a horvát sajtóban a múlt héten megjelentek szerint a horvát kormányfő az INA és a Mol Nyrt. részvény-megállapodásának felülvizsgálatáról telefonon tárgyalt magyar kollégájával.
2010. 10. 18. 11:56
Megosztás:

Támasznál az 5 éves T-Note futures árfolyama

Miután új csúcsra emelkedett az 5 éves amerikai állampapír határidős termékének árfolyama, visszatesztelés zajlik a kitörési szinthez, vagyis a korábbi csúcshoz. Ehhez a szinthez közel esik a hosszútávú emelkedő trendvonal is, mely plusz támaszt nyújthat az árfolyamnak 121.07 környékén. Ha ez alá esik az árfolyam, akkor az azt jelenti, hogy fals kitörés volt és az emelkedő trend veszít az erejéből.(Solar Capital)
2010. 10. 18. 11:45
Megosztás:

Egyre inkább adják a forintot

Gyengült a forint hétfőn délelőtt a bankközi devizapiacon: az euróval 276,60 forinton kereskedtek, míg pénteken délután 274,83 forint volt, utóbbi megegyezik a hétfő kora reggeli árfolyammal.
2010. 10. 18. 11:20
Megosztás:

Kivétel nélkül veszteségben az európai piacok

Vegyesen nyitottak hétfőn a meghatározó nyugat-európai tőzsdék, a kereskedés első órájában aztán lefelé indultak a mutatók.
2010. 10. 18. 10:49
Megosztás:

PSZÁF - nem kínálhat október 20-tól kötelező gépjármű-biztosítást az AIM

Megtiltotta az AIM Általános Biztosító Zrt. számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) termék terjesztését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
2010. 10. 18. 10:32
Megosztás:

Saxo Bank - az idén stagnál, jövőre emelkedik a GDP Magyarországon

Magyarország gazdasági növekedése 2010-ben várhatóan szinten marad, esetleg valamelyest pozitívba fordul, majd 2011-ben csekély növekedésre lehet számítani - írta legfrissebb előrejelzésében a Saxo Bank.
2010. 10. 18. 10:25
Megosztás:

Megháromszorozta nyereségét a Philips

Az előző évi háromszorosára növelte adózott nyereségét a harmadik negyedévben a Philips Electronics NV; a Magyarországon is érdekelt holland óriásvállalat azonban attól tart, hogy az utolsó negyedévben, különösen a karácsonyi szezonban gyengül az üzletmenet a bizonytalan gazdasági kilátások miatt.
2010. 10. 18. 10:22
Megosztás:

Ereszkedik az EUR/USD árfolyam

Közel egy hónapja emelkedik rendületlenül az EURUSD árfolyama, amelyben most egy igen csak fordulósnak tűnő gyertyát produkált a pénteki kereskedésben. Napközben még heti csúcson is járt az árfolyam, 1.4155-nél, ahol utoljára januárban, de a nap végére mégis veszteséggel zárt és a gyertya hosszú kanóca és viszonylag nagy piros teste nem sok jó sugall. (Solar Capital)
2010. 10. 18. 10:16
Megosztás:

Jók a kilátások a DAX-ban

Hosszú vívódás után a múlt héten kitört a DAX a kis szépséghibákkal emelkedő háromszögnek nevezhető alakzatból. Erre azután kerül sor, hogy augusztus második felében volt egy sikertelen letörési kísérlet. Márpedig ha nagyon nem akart lefelé menni, akkor adott volt, hogy megpróbálkozzon felfelé. (Solar Capital)
2010. 10. 18. 10:16
Megosztás:

Szeptemberben 15 milliárd forint friss tőke áramlott a befektetési alapokba

Szeptemberben több mint 15 milliárd forint friss tőke érkezett a befektetési alapokba, és augusztushoz hasonlóan a tőkebeáramlás több mint fele az intézményi befektetőknek volt köszönhető.
2010. 10. 18. 09:55
Megosztás:

Adótörvények - hosszú távon kedvező hatásai lehetnek a válságadóknak

Nem tartja elítélhetőnek és hosszú távon kedvező hatást tulajdonít a válságadóknak a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnöke egy osztrák gazdasági lap hétfői számában megjelent interjú szerint.
2010. 10. 18. 09:43
Megosztás:

Ezek történtek pénteken

Vegyesen zártak pénteken az amerikai részvénypiacok, mivel a pénzügyi szektorra továbbra is nagy nyomás nehezedik a bedőlt jelzáloghitelek miatt elárverezett ingatlanokkal kapcsolatos botrány miatt. A Dow mínuszban fejezte be a hetet, mivel a kevésbé jól csengő General Electric (-5.01%) gyorsjelentés magával húzta az indexet. Ezzel ellentétben a Nasdaq 100 bőven felülteljesítette a másik két indexet, köszönhetően a Seagate (+22.22%)-nek, amely vállalattal kapcsolatosan felvásárlási sztorit hallani, és a Google-nek (+11.19%), amely fantasztikus eredményt közölt. (Solar Capital)
2010. 10. 18. 09:20
Megosztás:

Gyengüléssel zárt Ázsia

Gyengüléssel zárt hétfőn a nagy ázsiai tőzsdék többsége. Elemzők szerint a kereskedés határozott irány nélkül zajlott hétfőn, a térség tőzsdéi a vegyesen alakuló európai és amerikai tőzsdéket követték, a mutatók így végül a pénteki záró érték körül végeztek
2010. 10. 18. 09:06
Megosztás:

BÉT - Csökkenés várható a részvénypiacon

Budapest, 2010. október 18., hétfő (MTI) - Az árfolyamok csökkenésére lehet számítani hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2010. 10. 18. 08:52
Megosztás:

A HybridBox részvényeit német tőzsdékre is bevezették

A HybridBox Nyrt. Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is forgalmazott részvényeit 2010. október 14-én bevezették a frankfurti és a stuttgarti értéktőzsdék open market szekciójába is - közölte a társaság vasárnap a BÉT honlapján.
2010. 10. 18. 08:36
Megosztás:

Roham tempóban erősödik a dollár

Határozott erősödést mutat a dollár az euróval szemben hétfő reggel, miután a Fed elnök, Ben Bernanke pénteki "semmitmondó" beszéde csalódást okozott a piacon, ugyanis a befektetők részleteket vártak a várható mennyiségi enyhítésről.
2010. 10. 18. 08:17
Megosztás:

MTelekom elemzés - ütik szépen, ripityára

Az elmúlt hét vesztese a Magyar Telekom lett. A válságadó bejelentése érthetően negatívan befolyásolta a részvény árfolyamát. A távközlési, illetve telekommunikációs szektor a kormány tervei szerint 2010-2012 között évi 61 milliárd forintot fizetne be a válságadóval, nagyjából a szektorban képződő nyereség felét. A telekommunikációs részvények a hetet a kerek 600 Ft-os szinten fejezték be. Nézzük, mit hozhat a közeljövő: MTelekom elemzés.
2010. 10. 18. 08:03
Megosztás:

Gyengüléssel kezdi a napot a forint

Kissé gyengült a forint hétfő reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon, egy eurót 274,87 forinton jegyeznek reggel nyolc óra előtt, a péntek esti 274,30 forint után.
2010. 10. 18. 07:55
Megosztás: