Nem sikerült árfolyamháborút rendezni

Az IMF éves közgyűlésén a hétvégén nem sikerült megoldást találni a nemzetközi piacokat felbolygató "árfolyamháborúra", a G20 jövő hónapban sorra kerülő tanácskozására halasztották el a vita folytatását - írja a Wall Streeet Journal.
2010. 10. 10. 21:00
Megosztás:

MNB: egységes volt a vállalati hitelezés visszaesése

Ahogy a gazdasági válság előtti dinamikus hitelállomány-növekedés, úgy a válság utáni jelentős hitelállomány-visszaesés is viszonylag egységes jelenség volt a közép-kelet-európai régióban, 2008 októberétől egy-két hónapon belül szinte valamennyi országban megkezdődött a vállalati hitelállományok csökkenése - olvasható a Magyar Nemzeti Bank szakértőinek egyik tanulmányában, amely az MNB-szemle legutóbbi számában jelent meg.
2010. 10. 10. 20:23
Megosztás:

BÉT - A Richter és az OTP részvények után kapkodtak a leginkább

A Richter papírja emelkedett a legnagyobb mértékben a héten a Budapesti Értéktőzsdén, ezt követte az OTP árfolyama, amely szerdán került 5.400 forint fölé, és ugyanennyin zárta a hetet.
2010. 10. 10. 17:30
Megosztás:

Bővíti szekszárdi üzemét a Samsonite Kft.

Négyezer négyzetméteres üzemcsarnokot épít a bőröndöket gyártó szekszárdi Samsonite Hungária Kft., amely a bővítés után tovább növeli dolgozói létszámát és termelését is - mondta a cég termelési gyárigazgatója az MTI-nek.
2010. 10. 10. 16:21
Megosztás:

Hamarosan utalják a területalapú támogatás előlegét

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) várhatóan október 18-tól utalja az idei területalapú támogatás 50 százalékos előlegét - közölte az MVH az MTI-vel.
2010. 10. 10. 15:31
Megosztás:

Kínai kézbe kerülhet az Opel antwerpeni gyára

A Volvo kínai tulajdonosa, a Geely érdeklődik az Opel bezárásra ítélt antwerpeni gyára iránt.
2010. 10. 10. 13:27
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt a német ipari termelés augusztusban

A vártnál jobban nőtt havi szinten a német ipari termelés augusztusban: szezonális kiigazítással 1,7 százalék volt a növekedés. Tavaly augusztushoz viszonyítva 10,7 százalékos volt az ütem, ez csaknem megegyezik az elemzők által várttal.
2010. 10. 10. 12:23
Megosztás:

Szőlőtelepítési jog vásárolható az MVH-tól

Maximum 150 ezer forintos hektáronkénti áron vehet a tulajdonosi jogokat gyakorló Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) szőlő-újratelepítési jogot, aki szőlőt szeretne telepíteni - hívja fel az érintettek figyelmét a Magyar Agrárkamara (MA) legfrissebb tájékoztatójában, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2010. 10. 10. 11:54
Megosztás:

Oroszország 1,2 milliárd dollárt költött a rubel erősítésére

Az orosz központi bank mintegy 1,2 milliárd dollárt - 1,17 milliárd dollárt és 0,2 milliárd eurót - költött szeptemberben arra, hogy csökkentse a rubelre nehezedő eladási nyomást - derül ki a bank héten közölt adataiból.
2010. 10. 10. 11:02
Megosztás:

Hogyan tudott ellenállni a válságnak a Volkswagen?

A Volkswagen Haszonjárművek (VH) üzletága piaci részesedést tekintve a gazdasági válság nyertese volt Magyarországon, és pozícióját várhatóan tovább erősíti, hogy az Amarok modell bevezetésével új szegmensben jelenik meg - mondta Kovács András, a kizárólagos magyarországi importőr Porsche Hungaria VH márkaigazgatója.
2010. 10. 10. 10:05
Megosztás:

A Magyar Alumínium Zrt. balkáni érdekeltségei

Montenegróban és Boszniában is jelen van a Magyar Alumínium Zrt., amelynek ajkai timföldgyárában a hét elején halálos áldozatokkal járó, súlyos ökológiai katasztrófát kiváltó baleset történt.
2010. 10. 10. 09:36
Megosztás:

Szívatás? A fogyasztóvédők vizsgálják az árubemutatókat

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2010-ben is ellenőrzi az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési tevékenységet az elmúlt években beérkezett fogyasztói panaszok, kifogásolt szerződési feltételek, valamint az eddig lefolytatott vizsgálatok negatív tapasztalatai miatt - közölte a hatóság.
2010. 10. 10. 08:51
Megosztás:

Hétfőn jegyezhető a CIG Pannónia részvénye

Hétfőtől jegyezhetők a kisbefektetők számára a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényei, amelyeket várhatóan novemberben vezetnek be a Budapesti Értéktőzsdére. A CIG az első biztosítótársaság lesz a hazai börzén.
2010. 10. 10. 08:21
Megosztás:

A román Astra biztosító is betör a hazai kgfb piacra

A román Astra nevű biztosító magyar fióktelepe új szereplőként jelenik meg az október végi tarifahirdetéskor a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) piacon - tudta meg piaci forrásokból az MTI.
2010. 10. 10. 07:59
Megosztás:

Az amerikai pénzügyminiszter Kínát támadja a renmimbi miatt

A nemzetközi valutaárfolyamok és tartalékképzési politikák fölötti erősebb kontroll gyakorlására szólította fel szombaton Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter.
2010. 10. 10. 07:36
Megosztás:

Javasolta a bankadó uniós bevezetését az Európai Bizottság

Hivatalos javaslatot mutatott be az Európai Bizottság csütörtökön a bankadó európai uniós bevezetésére, támogatva egyúttal a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó ötletét is.
2010. 10. 09. 23:20
Megosztás:

Az árfolyamháború megrendítheti a tőkepiacokat

A valutaleértékelések körüli vita újra felerősítheti az épphogy megnyugodni látszó befektetői bizonytalanságot, ami ismét válságba sodorhatja a tőkepiacokat a K and H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint.
2010. 10. 09. 22:33
Megosztás:

Nem vették észre egy Munch-festmény eltűnését a malmői múzeumban

A Malmői Művészeti Múzeumban nem vették észre három festmény, köztük egy tízmillió korona értékű Edvard Munch-alkotás eltűnését, a múzeum csak a rendőrségtől értesült a lopásról, miután megtalálták a festményeket.
2010. 10. 09. 21:21
Megosztás:

John Lennon ujjlenyomatait foglalta le az FBI egy New York-i ajándékboltban

Egy különleges emléktárgyakat kínáló New York-i boltban talált rá az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) John Lennon 30 évvel ezelőtt levett rendőrségi ujjlenyomataira, amelyeket tüstént le is foglalt, még mielőtt legkevesebb 100 ezer dollárért elárverezték volna azokat egy szombati aukción.
2010. 10. 09. 20:09
Megosztás:

100.000 darab felett az Audi havi eladása

Egy hónap alatt több mint 100 ezer kocsit adott el az Audi.
2010. 10. 09. 19:20
Megosztás: