Európa legjobb pénzügyminisztere: Schäuble, Matolcsy utolsó előtti

Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert választotta Európa idei legjobbjának a Financial Times, amelynek hétfőn megjelent éves rangsorában Matolcsy György - Elena Salgado spanyol pénzügyminiszterrel holtversenyben - az utolsó előtti 17. helyre került. Elődje, Oszkó Péter a tavalyi listán ugyanezt a helyezést kapta.
2010. 12. 07. 07:39
Megosztás:

Vegyes piaczárást hozott az USA-ban a hétfői nap

Hétfőn a New York-i értéktőzsde két fontos indexe enyhén csökkent, egyik pedig némi emelkedést könyvelhetett el, miután a befektetők továbbra is aggódnak az európai adósságválság miatt, miután Németország elutasította a 750 milliárd eurós európai védőháló bővítésének lehetőségét. A pesszimizmust mérsékelte az, hogy Barack Obama megegyezett a republikánusokkal a Bush-érában bevezetett adócsökkentés meghosszabbításának mikéntjéről.
2010. 12. 07. 07:36
Megosztás:

Erősödött a forint kora reggel

Budapest, 2010. december 7., kedd (MTI) - Erősödött a forint kedden kora reggel a nemzetközi piacon valamennyi fontosabb külföldi devizával szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 278,80 forinton jegyeztek a hétfő délutáni 280,01 forintot követően.
2010. 12. 07. 07:28
Megosztás:

Az euróövezet miniszterei szerint nem kell bővíteni a mentőkeretet

Nincs szükség az "európai pénzügyi stabilitási eszközként" emlegetett mentőkeret bővítésére, a készenlétben álló pénz elég a nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő országok megsegítésére - ezzel a közös következtetéssel zárták megbeszélésüket az eurózóna országainak pénzügyminiszterei, a 27 EU-tagállami pénzügyminiszter keddi tanácskozásának előestéjén.
2010. 12. 07. 07:14
Megosztás:

Berágott az APEH: céglovagok, nincs tovább!

Tucatnyi céglovag ellen tett feljelentést nemrég az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, mert feltételezése szerint Magyarországon több csoport is üzletszerűen foglalkozhat adósságban fuldokló társaságok eltüntetésével - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
2010. 12. 07. 07:09
Megosztás:

Svájci frank árfolyam - fej-váll, meg sem áll!

Mai elemzésünkben a sokak által árgus szemekkel figyelt CHF/HUF árfolyam alakulását tekintjük át, mely több százezer háztartás mindennapjait befolyásolja a törlesztő részletek változása miatt.
2010. 12. 07. 06:47
Megosztás:

Schwarzenegger pénzügyi válsággal küzd

Pénzügyi szükséghelyzetet hirdetett hétfőn Kaliforniában Arnold Schwarzenegger távozó kormányzó, aki javasolta, hogy az állam törvényhozásának rendkívüli ülésén fogadjanak el egy 9,9 milliárd dolláros megszorító csomagot az elkövetkező két évre.
2010. 12. 07. 06:15
Megosztás:

Mazars: itt az ideje megbecsülni a halasztott adó hatását az eredményre

Budapest, 2010. december 7., kedd (MTI) - Az adótörvény idei változásai a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerint készült kimutatásokat sem hagyják érintetlenül, a Mazars adótanácsadó és könyvvizsgáló cég szerint a leggyakrabban a halasztott adó elszámolása okozhat fejfájást.
2010. 12. 07. 04:05
Megosztás:

A KSH közli az ipari termelés októberi, előzetes adatait - ELŐZETES

Budapest, 2010. december 7., kedd (MTI) - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé az ipari termelés októberi, előzetes adatait.
2010. 12. 07. 04:05
Megosztás:

Lesújtó adat: a felnőttek fele egyetlen könyvet sem olvas

A 18 év feletti magyar felnőttek fele tavaly egyetlen könyvet sem olvasott, de az arány jobb a korábbinál - idézi az Országos Széchenyi Könyvtár kutatási eredményét a hétfői Magyar Nemzet.
2010. 12. 06. 22:51
Megosztás:

Okostelefonok vs. buta mobilok: a meccs eldőlt

Az okostelefonok éve lesz 2011 - állítja egy amerikai piackutató intézet, amely szerint egy éven belül az Egyesült Államok lakosságának fele használ majd valamilyen nem csupán telefonálásra alkalmas mobilkészüléket.
2010. 12. 06. 21:38
Megosztás:

Jelentősen felülteljesítők lesznek a BRIC-országok részvényei

Generali Tripla 5 néven új, 2010. december 30-ig jegyezhető garantált befektetési alapot indít a Generali Alapkezelő.
2010. 12. 06. 21:33
Megosztás:

Az Aeroflot kilenchavi profitja 65 százalékkal nőtt

Az Aeroflot orosz nemzeti légitársaság 65 százalékkal növelte profitját az idei első kilenc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a vállalat vezetője hétfőn.
2010. 12. 06. 20:34
Megosztás:

Hogyan látják Magyarországot? - egy leminősítés háttere

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2010. december 6., hétfő (MTI) - Londoni elemzői vélemények szerint a Moody's Investors Service által hétfőn bejelentett magyar adósosztályzati leminősítés a költségvetés reformok melletti kormányzati elkötelezettség hiányát tükrözi, és megvan a kockázata annak, hogy Magyarország elveszíti befektetési ajánlású besorolásait. A citybeli elemzők közül többen is "kiszámíthatatlannak" ítélték a magyar gazdaságpolitikát.
2010. 12. 06. 20:26
Megosztás:

A forint erősödött estére az euróval és a svájci frankkal szemben

London, 2010. december 6., hétfő (MTI/Reuters) - Erősödött a forint estére az euróval, illetve a svájci frankkal szemben délutánhoz képest, de továbbra is gyengébb volt reggelhez viszonyítva a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn.
2010. 12. 06. 20:13
Megosztás:

Leminősítette Magyarországot a Moody's - ÖSSZEFOGLALÓ

Budapest, 2010. december 6., hétfő (MTI) - Egyszerre két fokozattal, a befektetésre ajánlott kategória alsó határára minősítette vissza Magyarország deviza- és forintadósi besorolásait hétfőn a Moody's Investors Service. Maga a leminősítés nem lepte meg az elemzőket, akik ugyanakkor nem számítottak arra, hogy az ország besorolása két fokozattal is romlik.
2010. 12. 06. 19:51
Megosztás:

Javaslat páneurópai kötvény bevezetésére - FRISSÍTETT-2 (Új: Barroso, Papandreu)

Brüsszel, 2010. december 6., hétfő (MTI) - Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának (Eurogroup) elnöke és Giulio Tremonti olasz pénzügyminiszter szerint az Európai Uniónak saját kötvényeket kellene kibocsátania a pénzügyi nehézségekkel küszködő euróövezeti országok megsegítésére és az euróval szembeni befektetői bizalom helyreállítására.
2010. 12. 06. 19:46
Megosztás:

Jövőre 3 százalékos GDP-növekedés a chicagói Fed felmérése szerint

Chicago, 2010. december 6., hétfő (MTI/Reuters) - Az Egyesült Államokban jövőre nő a gazdaság, emelkedik az infláció, a foglalkoztatás területén azonban alig érezhető lesz a javulás - derült ki a Fed chicagói központjának hétfőn ismertetett felméréséből.
2010. 12. 06. 19:41
Megosztás:

BÉT - A nap végére ledolgozta a piac a leminősítés negatív hatását - FRISSÍTETT (új: árutőzsde)

Budapest, 2010. december 6., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,40 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 21.370,03 ponton zárt hétfőn.
2010. 12. 06. 19:40
Megosztás:

Magyarország változatlanul a befektetői kategóriában, de közel a határhoz - HÁTTÉR

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2010. december 6., hétfő (MTI) - A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő hétfőn egyszerre két fokozattal rontotta a magyar kötvényadósság besorolását, ami azt is jelenti, hogy a nagy nemzetközi hitelminősítők többségénél a magyar adósosztályzat a befektetői és a befektetésre már nem ajánlott - vagyis "bóvli" - kategória mezsgyéjén van.
2010. 12. 06. 19:27
Megosztás: