Ránk hárul a portugál gazdasági helyzet megoldása
Mindössze néhány napja, hogy átvettük a soros EU elnökséget, máris úgy tűnik, hogy talán az elkövetkezendő félév legnehezebb feladata hárul ránk Portugália pénzügyi helyzetének megoldása miatt. Bár a portugál kormányfő egyelőre kitart amellett, hogy országának nincs szüksége az unió segítségére, amennyiben azonban ennek ellenére pénzügyi támogatásra szorul Portugália, a magyar elnökségnek kulcsszerepe lesz abban, hogy elfogadtassa a csomagot a közösség többi országával - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Jó hírről számolt be a lengyel pénzügyminiszter
"Jó hírem van" üdvözölte a sajtó képviselőit Jacek Rostowski, Lengyelország pénzügyminisztere hétfőn: Lengyelország költségvetési hiánya 2010-ben 45 milliárd zloty volt a költségvetési törvényben szereplő 52,2 milliárd és az év közben tervezett 48,3 milliárd zloty helyett.
Románia elővigyázatossági megállapodást köt az IMF-fel és az EU-val
Bukarest, 2011. január 10., hétfő (MTI/Reuters) - Románia elővigyázatossági megállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - erősített meg egy múlt heti, nem hivatalos értesülést hétfőn Gheorghe Ialomitianu román pénzügyminiszter, a Mediafax hírügynökség jelentése szerint.
A bankok nyereségének negyedét is felemészthetik a bankadók
A legnagyobb európai bankok eredményének akár a negyedét is elvihetik az európai kormányok által rájuk kirótt különadók és illetékek - írta egy EU-jelentést idézve a hétfői Financial Times.
Kik látjál el az Emfesz ügyfeleit? Január 12-ig kiderül
Legkésőbb január 12-én közleményben nevezi meg a Magyar Energia Hivatal azokat a szolgáltatókat, amelyek átveszik a földgázkereskedő Emfesz lakossági ügyfeleit - tájékoztatta Vigassy Csaba, a hivatal elnöki titkárságának vezetője hétfőn az MTI-t.
Kötelezettségvállalással zárult versenyhatósági vizsgálat a Digi Kft.-vel szemben
A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. (Digi Kft.) kötelezettségvállalását a cég ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanúja miatt indult versenyhatósági vizsgálatban, és nem állapított meg törvénysértést - közölte a versenyhivatal hétfőn az MTI-vel.
BUX (köztes 2): 22.155,25 pont, -0,52 százalék 14.30 órakor
Budapest, 2011. január 10., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 98,17 pontos nyitás után csökkent, majd emelkedett hétfőn kora délutánig.
Stabil növekedés elé néznek az OECD-gazdaságok
Tovább javultak a világ legnagyobb gazdaságainak növekedési kilátásai - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hétfőn nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Új csúccsal kezdte az évet az XLE ETF
A decemberi emelkedést követően érzékeny helyen fejezte be a kereskedést az S&P 500 pénzügyi szektorát követő XLF ETF. A múlt héten még sikerült új csúcsra emelkednie, de pénteken korrekciós mozgás volt és az árfolyam tesztelte a kékkel jelölt emelkedő trendvonalat, mely közel egybeesik a rövidtávú mozgóátlaggal.(Solar Capital)
Nyitrai: 15 milliárdos megtakarítás az infokommunikáción
Budapest, 2011. január 10., hétfő (MTI) - A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdte az állam működését érintő infokommunikációs rendszerek konszolidálását, s a működtetésükre vonatkozó szerződések újratárgyalásával több mint 15 milliárd forintot takarít meg a kormány - mondta Nyitrai Zsolt, infokommunikációs államtitkár hétfőn a kormányszóvivői tájékoztatón.
Az autógyártás húzza keményen a szlovák ipart
Szlovákiában 17, 3 százalékkal nőtt az ipari termelés novemberben az egy évvel korábbihoz képest, az export pedig 20,6 százalékkal bővült éves szinten a hétfőn megjelent adatok szerint.
Feszültség az európai kötvénypiacon - csúcson a spanyol, portugál hozamok
Újra feszültté vált a helyzet az európai kötvénypiacon: rekordot döntött a spanyol és portugál kötvények hozama nem sokkal azelőtt, hogy a két ország újabb kötvénykibocsátásra készül, és egyre többet hallani arról, hogy esetleg Portugália is támogatásra szorul. Újabb csúcsra emelkedett a görög államkötvények hozama is.
Nem akar az EU mentőcsomagot erőltetni Portugáliára
Az Európai Bizottságban nem folyik eszmecsere arról, hogy nyújtsanak-e eurós mentőcsomagot Portugáliának - közölte Olli Rehn pénzügyi EU-biztos szóvivője hétfőn Brüsszelben.
Ez csak rizs(a)
Tavaly nagy emelkedés produkált az év második felében a rizs határidős árfolyama. A korábbi éves csúcsot novemberben érte el a termék 15.59-nél.
Meredek zuhanásba kapcsolt a spanyol piac
Fokozatosan lépeget lefelé a spanyol részvényindex, az IBEX 35. A csúszás a 9845-ös támaszszint letörésével kezdődött meg az elmúlt héten. Korábban ez a szint tartotta az árfolyamot, de a két sikertelen kitörési kísérlet után (10 200 környékén) letörés következett. (Solar Capital)
Ismét csak drágulnak az üzemanyagok
Emeli bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel újabb történelmi csúcsra nőnek az árak - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Enyhülhet a Pekingre nehezedő nemzetközi nyomás
Az egymást követő második évben is csökkent a kínai külkereskedelmi többlet 2010-ben - derül ki a kínai vámhivatal által hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból. A makroadat enyhíthet a gyenge jüan miatt a kínai kormányra nehezedő nemzetközi nyomáson.
Koreai térhódítás
2011. január 1-jén húsz helyi kirendeltség megnyitásával kezdte az újévet a német székhelyű Sixt Autókölcsönző. A térségben immár India, Kína, Szingapúr, Nepál, Ausztrália és Új-Kaledónia után Dél-Koreában is elérhetők a kölcsönző cég szolgáltatásai.
Felszámolják a Cerbonát
A felszámolás mellett döntött a Cerbona igazgatósága, miután a cég az utóbbi években komoly likviditási problémával küzdött, amit a piac változásai és a válság tovább erősített - áll a cégnek az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
9,5 százalékra lassulhat idén a kínai gazdaság növekedése
A kínai gazdaság a tavalyinál kisebb mértékben, 9,5 százalékkal bővülhet az idén, az export növekedési üteme pedig a tavalyinak csak alig felét érheti el egy hétfőn megjelent kormányzati előrejelzés szerint.