RÖVIDHÍR - Kötelező biztosítás - Megjelentek a jövő évi tarifák

Budapest, 2010. október 30., szombat (MTI) - A Népszava és a Magyar Hírlap szombati számának mellékleteként jelent meg 14 biztosító tarifája a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjakról (kgfb), a legrövidebb tarifatábla két oldalt, míg a leghosszabb tizennégy oldalt foglal el a hatvannyolc oldalas mellékletben.
2010. 10. 30. 08:05
Megosztás:

Monetáris ösztönzésre van szükség az amerikai gazdaságban

A javuló számok ellenére az új amerikai GDP-adatsor is megerősíti, hogy ismét élénkítő célú likviditásinjekcióra van szükség az amerikai gazdaságban a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve részéről - vélekedtek londoni elemzők az idei harmadik negyedévről szóló első amerikai GDP-becslés pénteki közzététele után.
2010. 10. 30. 07:33
Megosztás:

Akár havi 10 milliárd forint megtakarítást is eredményezhet az egykulcsos szja

Éves szinten legalább 300 milliárd forint plusz jövedelemhez juthat hozzá a lakosság, amennyiben bevezetik az új, egykulcsos szja-t. Ennek az összegnek csaknem fele megtakarítássá is válhat – derült ki a KBC Equitas felméréséből.
2010. 10. 29. 22:29
Megosztás:

Miért van kék folt Putyin arcán?

Vlagyimir Putyin arcát nagy kék folt éktelenítette múlt heti ukrajnai látogatásán: a dolognak váratlan visszhangja támadt, amikor az orosz lapok pénteken az ukrán sajtóra hivatkozva újra megírták a tényt.
2010. 10. 29. 21:00
Megosztás:

Magyar-osztrák családi kártya a turizmus fellendítéséért

Határon átnyúló közös projektet tervez Alsó-Ausztria, Szombathely, valamint Vas és Zala megye önkormányzata - tájékoztatta Varga Nóra, a szombathelyi önkormányzat sajtóreferense az MTI-t pénteken.
2010. 10. 29. 20:45
Megosztás:

Tőzsde - New York: erősödés zárás előtt két órával

New York, 2010. október 29., péntek (MTI/Reuters) - Erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a pénteki kereskedés leállítása előtt két órával.
2010. 10. 29. 20:10
Megosztás:

Tovább erősödött a forint estére

London, 2010. október 29., péntek (MTI/Dow Jones) - Erősödött a forint péntek estére az euróval szemben, miközben a svájci frankhoz viszonyítva tartotta árfolyamát a londoni bankközi devizapiacon.
2010. 10. 29. 19:51
Megosztás:

További 32,3 tonnával apadt az IMF aranykészlete

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 32,3 tonna aranyat értékesített szeptemberben - közölte a pénzügyi szervezet pénteken.
2010. 10. 29. 19:34
Megosztás:

Mi kell ahhoz, hogy beinduljon a lakáspiac?

Jelenleg 8,5-9 százalékos teljes hiteldíjmutatóval lehet forint alapú lakáshitelhez jutni, ez a fiskális és a monetáris politika együttműködésével egy-másfél éven belül lecsökkenthető 6 százalékra, és akkor megjelennek a piacon a lakásvásárlók - mondta Földi Tibor, aki a Cordia Zrt. vezérigazgatójaként vesz részt az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal munkájában.
2010. 10. 29. 19:08
Megosztás:

IMF - 4 százalékkal bővülhet a lengyel gazdaság jövőre

Lengyelországban elérheti a 4 százalékot a gazdasági növekedés 2011-ben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint.
2010. 10. 29. 18:40
Megosztás:

GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2.rész)

Budapest, 2010. október 29., péntek (MTI) -
2010. 10. 29. 18:34
Megosztás:

Megszerezheti a Podravka 10 százalékát az OTP

A Podravka, a zágrábi tőzsdéhez eljuttatott közleményében bejelentette, nem él vásárlási jogával saját 10,65 százalékos részvénycsomagjának felvásárlására, így részesedést szerezhet az OTP Horvátország legnagyobb élelmiszergyártó- és forgalmazó vállalatában.
2010. 10. 29. 18:20
Megosztás:

A nyugat-európai értéktőzsdék alig változtak

London, Frankfurt, Párizs, 2010. október 29., péntek (MTI) - A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken vegyesen, csaknem változatlanul végeztek az előző napi, szerény javulás után.
2010. 10. 29. 18:15
Megosztás:

Megint megingott az OTP, de a támasz kitartott

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,26 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 23.146,69 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest: az OTP és a gyógyszeripari papírok erősödtek, a Magyar Telekomnak csökkent az árfolyama, a Mol pedig változatlan árfolyamon zárt.
2010. 10. 29. 17:55
Megosztás:

A földtani intézet is vizsgálja az iszapkatasztrófa okait

A Magyar Állami Földtani Intézet (MAFI) is tagja annak a munkacsoportnak, amelyik az ajkai-kolontári vörösiszap-katasztrófa okait vizsgálja - mondta el Fancsik Tamás, a MAFI október 15-ével kinevezett új igazgatója az MTI kérdésére pénteken.
2010. 10. 29. 17:45
Megosztás:

RÖVIDHÍR - A nyugat-európai értéktőzsdék szerényen emelkedtek

London, Frankfurt, Párizs, 2010. október 29., péntek (MTI) - A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken második napja javultak, habár csekély mértékben.
2010. 10. 29. 17:37
Megosztás:

USA - Romlott a fogyasztói hangulat októberben

Az Egyesült Államokban 11 havi mélypontra hanyatlott a fogyasztói hangulat októberben egy pénteken bemutatott vizsgálat szerint.
2010. 10. 29. 16:50
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Londoni elemzők: monetáris ösztönzésre van szükség az amerikai gazdaságban

London, 2010. október 29., péntek (MTI) - A javuló számok ellenére az új amerikai GDP-adatsor is megerősíti, hogy ismét gazdaságélénkítő célú likviditásinjekcióra van szükség az amerikai gazdaságban a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve részéről - vélekedtek londoni elemzők az idei harmadik negyedévről szóló első amerikai GDP-becslés pénteki közzététele után.
2010. 10. 29. 16:44
Megosztás:

BUX: 23.146,69 pont, +0,19 százalék záráskor

Budapest, 2010. október 29., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,26 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 23.146,69 ponton zárt pénteken.
2010. 10. 29. 16:44
Megosztás:

Aláírásra került a lengyel-orosz gázszállítási paktum

Az orosz Gazprom és a lengyel PGNiG lengyel gázipari cég pénteken aláírta azt a földgázszállítási megállapodást, amelyet nem sokkal előtte a két ország kormánya is szentesített.
2010. 10. 29. 16:38
Megosztás: