Navracsics Tibor: júliustól nyilvánosak a közmunkaprogramok

Az első, mintaként szolgáló közmunkaprogramokat várhatóan július elsejével hozzák nyilvánosságra, és szeptembertől indulhatnak majd be - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön Veszprémben, egy gazdasági fórumon.

Január elsejétől pedig több szinten is lehetővé teszik közmunkások igénybe vételét - tette hozzá. Rámutatott: nem csak a nagy infrastrukturális építkezéseknél, hanem a mezőgazdaságban is mód nyílik közmunkások igénybe vételére. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: ma Magyarországon egymillióval kevesebben dolgoznak, mint például a hasonló méretű Csehországban, s erre a különbségre semmiféle ésszerű magyarázat nem található.

 

A kormány kiemelt gazdaságpolitikai célja egymillió munkahely teremtése az elkövetkező tíz évben - emlékeztetett Navracsics Tibor. Rámutatott arra: nem szükségszerűen új munkahelyekről van szó. A csehországi példánál maradva ugyanis az egymilliós különbség részben abból adódik, hogy nálunk kevesebben dolgoznak legálisan, mint ott. Szerinte a sikeres gazdaságpolitika nemcsak minőségi, hanem mennyiségi kérdés is. Kifejtette: nem csak az számít, hogy milyen képzettségű a munkaerő, és milyen a piaci eredményesség, hanem az is fontos, hányan dolgoznak.

 

Többen több értéket tudnak előállítani - jegyezte meg. A miniszterelnök-helyettes szerint a közgazdászok "rendre a társadalompolitika területére sorolják a demográfiát, miközben az egyik legégetőbb probléma gazdaságfejlesztési szempontból is. Szavai szerint felül kell vizsgálni a nyugdíjazás és segélyezés rendszerét, mert nálunk kimagaslóan nagy a "gazdasági inaktívak" aránya. Az uniós tagországok között az utolsó előtti helyen vagyunk (csupán Máltát előzzük meg) a lakosság gazdasági aktivitását tekintve. Navracsics Tibor szerint a gazdaság fejlődése tartós és fenntartható pályára csak úgy állhat, ha az elkövetkező években "szépen, lassan elérjük" a 3-5 százalékos gazdasági növekedést.

 

Rámutatott: az Új Széchenyi Terv és a Széll Kálmán Terv "azokat az alapvető elemeket kívánja biztosítani, amelyek a gazdaságban lévő pénz intenzívebb mozgását lehetővé teszik. Könnyebb legyen hozzáférni a fejlesztési pénzforrásokhoz, s hatékonyabban működjön az a közigazgatás, amely elbírálja a pályázatokat - sorolta a közigazgatási tárca vezetője. Navracsics Tibor kitért arra is, hogy a természeti katasztrófa Japán gazdasági növekedési ütemét 3-4 százalékkal veti vissza, és ez kihat az Európai Unió gazdaságára is. Szerinte az uniós gazdasági növekedés kilátásait körülbelül 0,5 százalékkal kell lejjebb vinni, azaz nagyjából feleződik az előzetes prognózis.

 

Ebben a helyzetben "hihetetlenül" felértékelődik egy ország politikai és gazdasági stabilitása, s Magyarországon a gazdasági stabilitás adott tényező - fogalmazott a vezető kormánypárti politikus. A kormány a gazdaságpolitikai stabilitás, a "külső hitelesség" fenntartása jegyében rendelte el az idei évre 250 milliárd forint költségvetési összeg zárolását, amelyet biztonsági tartalékként tett félre - mondta a miniszterelnök-helyettes. Utalt arra is, hogy tavaly június óta összesen már 500 milliárd forintot "vettek ki" a kormányzati szférából, ugyanis tavaly is volt kétszer 120 milliárdos megszorítás. Ennek az volt a célja, hogy a 3,8 százalékos költségvetési hiányt tartani tudjuk, illetve átcsoportosítható legyen a vállalkozások számára adósságcsökkentésre - emlékeztetett Navracsics Tibor. Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési minisztérium helyettes államtitkára a fórumon egyebek közt hangsúlyozta, hogy az elmúlt kilenc hónapban 596 milliárd forint uniós támogatást fizettek ki vállalkozásoknak. Megjegyezte: az azt megelőző 41 hónapban 940 milliárdot fizettek ki. (MTI)


A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás: