Megállíthatatlan az euró?

Az 1.2915-ös ellenállás áttörését követően szárnyal az euró a dollárral szemben. Szeptember közepére ismét érintette a korábbi emelkedő trendvonalat és néhány napon belül át is törte, sőt még az augusztusi csúcson is túljutott. (Solar Capital)
2010. 09. 27. 09:50
Megosztás:

Nem áll le az arany árának emelkedése

Az arany ára új történelmi csúcsra került hétfőn reggel az ázsiai kereskedésben, és már csak kevéssel marad el a lélektaninak számító 1.300 dolláros szinttől.
2010. 09. 27. 09:31
Megosztás:

Matolcsy György - 2011. január elsejétől 16 százalékos egykulcsos szja lesz

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megerősítette a HírTv-nek adott vasárnapi nyilatkozatában, hogy 2011. január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz Magyarországon.
2010. 09. 27. 09:23
Megosztás:

Pénteken megerősítést nyert a Dow Jones index kitörése

A hét folyamán úgy tűnt, hogy nem sikerül a kitörés a részvénypiacoknak, de a pénteki napon nagy rally bontakozott ki és a piaci szereplők kockázatvállalási hajlandósága igencsak megugrott. A korábbi fals kitörés után úgy tűnik, mégiscsak van erő a részvényekben. (Solar Capital)
2010. 09. 27. 09:16
Megosztás:

BÉT - Tovább fokozódik a péntek délutáni jó hangulat

A pénteki kedvező amerikai makroadat által kiváltott optimizmus a mai napon is éreztetni fogja hatását, leginkább annak is köszönhetően, hogy a mai napon meghatározó nemzetközi gazdasági adat nem kerül ismertetésre. Ugyan kora délután kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa, azonban a várakozások a jelenlegi kamatszint tartásáról szólnak, amely már beárazódott a hazai piacba.
2010. 09. 27. 09:08
Megosztás:

Tátrai Miklós megvette a Re/Maxot

Többségi tulajdonrészt szerzett az amerikai gyökerű Re/Max ingatlanforgalmazó kft.-ben Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő előzetes letartóztatásban lévő volt vezérigazgatója - tudta meg a Napi Gazdaság.
2010. 09. 27. 08:55
Megosztás:

Egis részvény kilátások - határozottan felfelé!

A Richter árfolyama 2,77 százalékkal 47.400 forintra csökkent, miközben az Egis jelentős, 4,59 százalékos erősödéssel, 21.755 forinton fejezte be a hetet. Mai elemzésünkben a kisebbik gyógyszergyár, az Egis árfolyamát tekintjük át.
2010. 09. 27. 08:38
Megosztás:

További emelkedés várható az európai piacokon

Folytatódhat hétfőn a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken a pénteken megindult erősödés.
2010. 09. 27. 08:28
Megosztás:

Lendületesen erősödnek az ázsiai piacok

Erőteljes emelkedéssel indult a hét az ázsiai piacokon, leginkább a javuló amerikai makroadatoknak köszönhetően, melyek mérsékelni tudták a globális gazdasággal kapcsolatosan felmerült aggodalmakat.
2010. 09. 27. 08:10
Megosztás:

OTP részvény - pénteken robbantott, ma kitörhet?

Az OTP-nek pénteken sikerült az 5.000 forintos lélektani határ fölé kerülnie. A bankpapír 2,31 százalékos erősödéssel, 5.040 forinton zárta hetet. Mai elemzésünkben a bankrészvény várható árfolyam alakulását tekintjük át a technikai elemzés segítségével.
2010. 09. 27. 08:08
Megosztás:

Erőteljesen fékeződik Japán export dinamikája

Augusztus folyamán Japán exportja már hatodik hónapja mérséklődött és az idei évben a legkisebb bővülést mutatta a globális igények csökkenése, és a jen erősödése nyomán.
2010. 09. 27. 07:50
Megosztás:

Keményen büntetné a renitens EU-tagországokat a német pénzügyminiszter

Felfüggesztené a német pénzügyminiszter a visszaeső költségvetési vétkesek EU-támogatásait - írta a hétfői Financial Times.
2010. 09. 27. 07:45
Megosztás:

Mire számíthatunk a BUX index-től a héten?

A BÉT részvényindexe, a BUX a múlt héten jelentősen, 369,14 ponttal, 1,59 százalékkal csökkent, 22.850,10 ponton zárt pénteken. A heti részvényforgalom 69,14 milliárd forint volt, míg az előző héten 91,11 milliárd forint értékben születtek üzletek.
2010. 09. 27. 07:31
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart ma az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ma kamatdöntő ülést tart, az elemzők szerint nem változik az 5,25 százalékos alapkamat.
2010. 09. 27. 07:20
Megosztás:

Vége a zugpálinkafőzésnek - Mától lehet otthon is legálisan lepárolni

Hatályba lépnek hétfőn a párlatok magánfőzésére, valamint a bérfőzésére vonatkozó új jövedéki adó szabályok, adómentesen lehet például saját fogyasztásra előállítani évente 50 liter 86 fokos párlatot - emlékeztetett a Vám- és Pénzügyőrség vasárnapi közleményében.
2010. 09. 27. 07:13
Megosztás:

Megtorpant a fogyasztói és üzleti bizalom növekedése hazánkban

Szeptemberben csökkent mind a fogyasztói, mind az üzleti bizalom, ezzel megtorpant a GKI-konjunktúraindex tavaly május óta tapasztalható, szinte folyamatos és markáns növekedése - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2010. 09. 27. 06:55
Megosztás:

Az APEH abbahagyja a vagyonvizsgálatokat

Befejezi a tömeges vagyonosodási vizsgálatokat az APEH, a folyamatban lévő ügyeket még lezárják az adóellenőrök, ám újabb vizsgálatokat nem indít kampányszerűen az adóhatóság - írta a Napi Gazdaság hétfői számában.
2010. 09. 27. 06:35
Megosztás:

30 százalékkal alacsonyabb a női felsővezetők bére

A Magyarországon dolgozó felsővezetők országos bruttó átlagbére jelenleg havonta 617 ezer forint, a nemek közötti bérkülönbség igen jelentős: míg a női topmenedzserek országos szinten átlagosan 455 ezer forintot keresnek, addig a férfiak mintegy 30 százalékkal többet, 682.400 forintot - derül ki a Workania állásportál által működtetett www.merces.hu fizetési felméréséből.
2010. 09. 27. 06:16
Megosztás:

A bűzös madarakat dezodorral menthetik meg

A kutatók ötlete szerint dezodorral kellene megvédeni a kiwiket és a bagolypapagájokat, a különös szagot árasztó új-zélandi madarakat ugyanis könnyen levadásszák a betelepített ragadozók.
2010. 09. 26. 22:17
Megosztás:

Közép-Európa védtelen az adósságválsággal szemben

A közép-európai és balti országok védtelenek az adósságválsággal szemben - hangsúlyozta egy hétvégi lapinterjúban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke. Thomas Mirow a megszorítási intézkedéseket szükségesnek tartja, s arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon vigyázni kell a bankadó mértékével.
2010. 09. 26. 21:21
Megosztás: