Jóváhagyta az EU a magyar banktámogatási csomag meghosszabbítását
Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 2010. június 23., szerda (MTI) - Engedélyezte az Európai Bizottság szerdán, hogy Magyarország az év végéig meghosszabbítsa a pénzintézetek javára nyújtandó támogatási csomag hatályát.
Kecskefejőgép online-on
Kapós a kecskefejőgép az interneten, legalábbis annak egy olcsó változata, amelyet egy alaszkai gazda talált fel, és árul a világhálón.
USD/EUR - vége a negatív korrekciónak
Megtorpanni látszik az euró visszaerősödése, amivel vége lehet ennek a negatív korrekciónak. A 0,81-es támasz ugyan körbe lett táncolva, de mégis tudott tartani egyelőre, ami tegnap kis megerősítést nyert. (Solar Capital)
Kivonul a New York-i tőzsdéről a Magyar Telekom
A Magyar Telekom Nyrt. úgy döntött, hogy megszünteti amerikai letéti jegyeinek (ADR-ek) New York-i tőzsdei (NYSE) jegyzését, az igazgatóság szerdai ülésén hagyta jóvá a döntést - olvasható a BÉT honlapján.
Az AXA csak az első volt aki felhagy a devizahitelezéssel?
Jelentősen csökkent a devizahitelek iránti érdeklődés a szolgáltatás júniusi szigorítása óta, a jelzálogbejegyzés korlátozásával pedig akár teljesen befagyhat a piac a kereskedelmi bankok szerint, amelyek közül eddig csak az AXA Bank jelentette be, hogy július 16-i hatállyal felhagy a devizahitelezéssel Magyarországon, a többiek egyelőre a részleteket várják.
Spanyolország nem nyúl az EU mentőcsomagjához
Spanyolország nem akarja megcsapolni az uniós megmentési alapot. Határozottan nincs szükségünk erre - közölte a német Handelsblatt szerdai számában nyilatkozva spanyol pénzügyi és gazdasági miniszter.
Növelte német GDP-növekedési előrejelzését az RWI
A német RWI gazdasági kutató intézett jelentősen megemelte 2010-es és 2011-es németországi GDP-növekedési előrejelzését. (MTI)
A K&H Bank visszatérít ügyfeleinek a GVH eljárása nyomán
A K&H Bank számos volt és jelenlegi ügyfelének térít vissza díj-, illetve költségkülönbözetet, miután a bank erre kötelezettséget vállalt az ellene gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indult versenyhatósági vizsgálat lezárultával - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel szerdán.
Olaj - továbbra is bika piac mutatkozik
Alacsony forgalommal dugta ki a fejét 78 dollár fölé és azóta sem tért vissza az élet belé. Emellett a napi bontású grafikonon felfele és lefele is hosszú kanócok tanúskodnak a bizonytalan mozgásról, ami az órás bontáson már egyáltalán nem látszik. Itt egy viszonylag lendületes csúcsdöntés és némi, de nem jelentős visszaesés látható, amiben egyelőre a pozitív folytatás van benne nagyobb eséllyel. (Solar Capital)
8,0 százalékra enyhült az izlandi alapkamat
Az izlandi központi bank szerdán újabb fél százalékponttal, 8,0 százalékra csökkentette a kamatot. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak, mivel a nemzeti valuta erősödése kissé hűtötte az inflációt.
Tovább csökkent a Fehéroroszországba irányuló orosz gázszállítás
A Gazprom szerdán délelőtt 40 százalékra csökkentette a Fehéroroszországnak szállított földgáz mennyiségét, később arról számolt be, hogy Minszk átutalta a májusban szállított gáz szerződés szerinti árát, de a háború még nem ért véget, mivel a háttérben a vita politikai okai változatlanul fennállnak. (MTI)
Synergon - 20.000 darabos saját részvény vásárlás
A Synergon Informatika Nyrt. tájékoztatása szerint 2010. június 22-én 20.000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével 627,41 forintos átlagárfolyamon - olvasható a BÉT honlapján.
Richter - teljesült a június 21-én adott saját részvény vételi megbízás
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a 2010. június 21-én adott megbízása alapján 2010. június 22-én 10.000 db saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 43.924 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján.
A lízingpiac összeomlásától tart a Lízingszövetség
A lízingcégek az előzetes egyeztetések szerint mintegy 7,5 milliárd forintos bankadóra számíthatnak, ami akár a lízingpiac összeomlását is okozhatja - hívja fel a figyelmet a Magyar Lízingszövetség szerdai közleményében.
Russel2000 - Kifulladt az index korrekciója
Azonnali és könyörtelen behalt kitörés a múlt héten formálgatott emelkedő háromszögből. Első körben még esetleg egy „sávba esés” lehetett volna belőle, de tegnap a megelőző napinál is nagyobb lendületet vett az esés és ezzel egészen a 650-es támaszáig jutott. (Solar Capital)
Lassult az euróövezeti feldolgozó- és szolgáltatóipar növekedése
Az előzetes becslések szerint júniusban lassult a növekedés az euróövezeti feldolgozóiparban és a szolgáltató szektorban egyaránt. (MTI)
278-281-278-281-278 ... ??? Na, mi az? Devizapiaci körkép
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok mozgatórugóit értékeljük. (Commerzbank)
Szép lassan gyengül tovább a forint
Mérsékelten ugyan de tovább gyengül a forint árfolyama szerdán délelőtt: az eurót tíz óra után 280 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a reggeli 279,17 és a kedd esti 279,28 forint után.
S&P500 - technikai elemzés
Az emelkedő háromszögből réssel tört ki, ami nem sok jóval kecsegtetett már akkor sem. Jött is esés, amit a háromszög magasságában oldalazás követett a tegnapi kereskedés elején, majd végül csak esésbe fordult. (Solar Capital)
Nem meglepő módon ismét esik a BÉT
Miután az USA piacok után az ázsiai piacokon is csökkenés következett a globális gazdasági helyreállás megrekedésétől való félelemek miatt, így elkerülhetetlenné vált az európai, illetve a hazai piac csökkenő nyitása is. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,15 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 21.614,72 ponton nyitott szerdán.