Matolcsy - állami alap segít a devizahiteleseknek
(MTI) - Egy állami alap révén tudják majd a bajba jutottak lakáshiteleiket devizaalapúról forint alapúra váltani - mondta Matolcsy György, a Nemzetgazdasági Minisztérium leendő vezetője a HírTV Kontraszt című műsorában, aki bejelentette azt is, hogy 2011. január 1-jén indulhat a családi adózás, francia mintára.
Mondjunk egy nagy összeget, megnyugszik a piac!
Devizapiaci körkép. (Commerzbank)
Hatalmas volatilitás lehet az S&P 500 indexnél, érdemes észnél lenni
A napi bontáson pénteken már jobban kezdett kinézni az index, mivel teljes belső napot látni, azonban az órás bontás elárulja a részleteket és látszik, hogy mindössze egy lassú 1100-ra tapadásról van szó. Ez egyelőre nem jó jel a folytatást tekintve. (Solar Capital)
9 százalékos pluszban a BUX
Kilenc százalékot emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe hétfőn a nyitást követő első órában, a vezető papírok közül pedig a Mol és az OTP kereskedését is szüneteltették néhány percig, a 10 százalékot meghaladó drágulás miatt. (MTI)
Jogerős az áprilisi választás eredménye
(MTI) - Jogerős az áprilisi országgyűlési képviselő-választás eredménye, miután valamennyi jogorvoslati lehetőség lezárult; az új Országgyűlés alakuló ülését várhatóan május 14-ére, péntekre hívja össze Sólyom László köztársasági elnök.
Soltész: az új kormány átalakítja a családi pótlék rendszerét
(MTI) - Módosítaná a családi pótlék rendszerét a következő kormány: akik gyermeküket nem járatják rendszeresen iskolába, azoknál a juttatási rendszert átalakítják, de ez nem a támogatás elvonását jelenti.
Tépik a forintot a hétvégi mentőcsomag hatására
Jelentősen erősödött a forint hétfőn délelőtt, az eurót 10 óra után 273,34 forinton jegyezték, szemben a péntek délutáni 281,45 és a hétfő kora reggeli 277,08 forint után.
Elégedettek az elemzők a márciusi külkereskedelmi adattal
Kedvezően alakult a külkereskedelem márciusban az MTI által hétfőn megkérdezett elemzők szerint, akik a második félévben már gyorsabb import növekedésre és év végén 5 milliárd euró körüli egyenlegtöbbletre számítanak.
Sokba került otthon Merkelnek a görög mentőcsomag
Az Angela Merkel vezette koalíció súlyos vereséget szenvedett a hétvégén megtartott észak-rajna-vesztfáliai tartományi választáson, melynek nyomán elveszítette a többségét a német felsőházban. A választási vereség oka egyértelműen a görög mentőcsomag megszavazása volt, ami Németországnak 22,4 milliárd eurójába kerül.
Mit várhatunk az EUR/HUF árfolyamtól?
A múlt héten említett szint, 275 elestével teljesen semlegesítette a csökkenő háromszög formációt. Valójában egy behalt letörést láthattunk, ami után egy most már egyértelműen berajzolható 265-285 között található sávba tért vissza és annak felső vonalát érintette. (Solar Capital)
Európában is a lovak közé csaptak
Meredek emelkedéssel nyitottak hétfőn a vezető nyugat-európai tőzsdék, az euró védelmét és a görög válság tovaterjedésének megakadályozását célzó, 750 milliárd eurós csomag hírére.
Mi lesz a póker klubbokkal? Egyetlen kártyaterem sem szerzett még játékengedélyt
Érdekessé vált a televíziókban is futó pókerversenyek megítélése; májustól ugyanis a jogszabályok értelmében csak engedéllyel rendelkező kártyatermekben lehet kártyajátékokat szervezni, márpedig eddig nem kapott engedélyt egyetlen terem sem - olvasható a Napi Gazdaság hétfői száma. (MTI)
10 százalékos emelkedés miatt kiakadt az OTP és MOL árfolyama
Tíz százalékot meghaladó árfolyam-emelkedés miatt néhány percre szüneteltették az OTP és a Mol részvények kereskedését hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. A bankpapír 586 forinttal, 10,02 százalékkal 6.436 forintra drágult, a Mol árfolyama 1.800 forinttal, 10,03 százalékkal 19.750 forintra nőtt a nyitás utáni percekben.
KSH - 653 millió euró külkereskedelmi többlet márciusban
A külkereskedelmi mérleg többlete az idén márciusban 653 millió euró (172 milliárd forint) volt, az egyenleg 167 millió euróval (25 milliárd forinttal) javult az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az első becslés alapján hétfőn.
BÉT - A múlt heti hatalmas esés után brutális emelkedéssel indul a hét
Meghozta a várt eredményt az EU által ma hajnalban bejelentett gigantikus méretű mentőcsomag, ugyanis a részvénypiacok világszerte emelkedésnek indultak, nem volt ez másképp nálunk sem. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,370,98 pontos emelkedéssel, 22.794,64 ponton nyitott hétfőn, mely a pénteki záró értékhez képest 6,40 százalékos erősödés.
Lázár - Pintér élvezi a Fidesz-frakció tagjainak támogatását
(MTI) - Pintér Sándor élvezi a Fidesz-frakció minden tagjának a támogatását és bizalmát - közölte Lázár János, a képviselőcsoport vezetője hétfőn az ATV Jam című reggeli műsorában.
Jelentős mértékű csökkenés a kínai kereskedelmi többletben
Jelentősen, 87 százalékkal csökkent Kína kereskedelmi többlete áprilisban éves szinten, miután az import a stimulus intézkedések hatására nagyobb mértékben emelkedett, mint az export.
Hulló kés után ne kapkodjunk!
Hulló kés után ne kapkodjunk! – ezt kénytelenek vagyunk leszögezni a közeljövő első számú tőzsdei szabályaként még azelőtt mielőtt a hét eseményeinek részletezésébe kezdenénk. A szakadás – főleg látva a néhány hete, sőt napja még meglévő árfolyamszinteket, sokaknak csiklandozza a tenyerét. (Solar Capital)
Az ázsiai piacok már kilőttek a gigantikus mentőcsomag hírére
Emelkedésnek indultak az ázsiai részvénypiacok, miután az EU az IMF-el kiegészülve 750 milliárd eurós hitelcsomagot jelentett be az euró védelmében
Erőre kapott az euró, már 1,30-nál a jegyzés
Erősödésnek indult az euró árfolyama, miután az Európai Unió bejelentette, hogy 500 milliárd eurós mentőcsomagot fogadtak el a 27 EU-ország pénzügyminiszterei hétfő hajnalban Brüsszelben a közös fizetőeszköz, az euró védelmében, melyhez jöhet még a Nemzetközi Valutaalap 250 milliárd eurós hitelkerete is.