Veszélyt jelenthet a fejlődő országok gazdaságaira az egészségesebb étrend
Amitől a britek egészségesebbek, attól a brazilok munkanélküliek lesznek - állítja egy új brit tanulmány, amely szerint az egészségesebb táplálkozásra vonatkozó globális irányelveknek olyan nem szándékolt következményei is vannak, amelyek károsítják a fejlődő országok gazdaságait.
Tesco lett egy templomból - már semmi sem szent?
Tesco lett egy templomból Nagy-Britanniában.
Tegyünk a beteg gyermekekért!
A súlyosan beteg gyermekek megsegítésére rendez jótékonysági estet a Magyar Vöröskereszt; az esemény hétfőn este a Budapesti Olasz Kultúrintézetben várja az érdeklődőket.
Beszélő cicik? Már ez is kapható...
Ha hét nyelven nem beszél is, hármon legalább üdvözöl egy japán melltartó.
Magyarország benyújtotta az előzetes Nemzeti Intézkedési Tervet Brüsszelnek
A Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtotta az Európai Bizottságnak az Európa 2020 Stratégia (EU2020) magyar vállalásait tartalmazó előzetes Nemzeti Intézkedési Tervet (NIT), amely tartalmazza, hogy az ország a stratégia kiemelt céljainak eléréséhez milyen számszerű célkitűzések teljesítését vállalja 2020-ig - közölte a minisztérium pénteken az MTI-vel.
Újabb ötlettel rukkol elő a Facebook
Elektronikus levelezőszolgáltatást indít a Facebook - állítja a TechCrunch nevű online informatikai magazin, amely hétfőre várja a közösségi oldal bejelentését.
Szexadó, ágyadó, barnulási adó: hol a határ?
A német önkormányzatok jelentős része nyakig úszik az adósságban, ezért a legkülönbözőbb címen vetnek ki új adókat, felháborítva a polgárokat és a megcélzott szolgáltató cégeket egyaránt. Jogilag azonban az intézkedéseik támadhatatlanok, csupán az illetékes tartománynak kell jóváhagynia őket.
Hangya Szövetkezeti Együttműködés: megállapodások a gazdák érdekében
Együttműködési keretmegállapodást írt alá a Hangya Szövetkezeti Együttműködés (Hangya) és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel (OTSZ), az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvánnyal (AVHGA) és a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) MAROS Szervezettel a Hangya közgyűlése után pénteken Budapesten.
Kötelező biztosítás - Megjelentek a módosított tarifák
Hét biztosító tette közzé szombaton a kötelező gépjármű felelősségbiztosítása (kgfb) egyes elemeit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteki határozatai szerint, két biztosító a módosítást már az október 30-i eredeti hirdetéskor megtette, igaz nem a mellékletben, hanem a lapok belsejében.
Fotózzon, majd zabáljon! - új megoldás
Ételfotókból számol kalóriát egy új japán mobilalkalmazás, amely a több mint 100 ezer élelmiszert tartalmazó adatbázisából ismeri fel automatikusan, hogy a mobilkamerával készült felvételen melyik étel mennyi kalóriát tartalmaz.
A cseh szenátus is jóváhagyta a megszorító intézkedéseket
Tíz nappal a képviselőház után pénteken a cseh szenátus is jóváhagyta azt a széleskörű takarékossági intézkedéscsomagot, amely jelentősen megnyirbálja a szociális támogatásokat, és érinti az adókat is.
Újabb megszorítások Görögországban
Több mint ezermilliárd forintnak megfelelő nagyságú új megszorító csomagot jelentenek be napokon belül az egyre mélyebb recesszióba süllyedő Görögországban.
A Fed nagybevásárlása ellenére csökkentek az amerikai állampapírhozamok
Továbbra is csökkenő tendenciát mutatnak az amerikai állampapírok ára a New York-i kereskedésben annak ellenére, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed 7,22 milliárd dollár értékben vásárol pénteken állampapírokat a mennyiségi enyhítés második körében.
Concorde - a G20 csúcsból kihozták a maximumot a felek
A pénteken véget ért G20 csúcsból a tárgyalófelek kihozták a lehetséges maximumot a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint. Kovács Krisztián úgy véli, a találkozót annak ellenére pozitív fejleményként kell értékelni, hogy konkrét előrelépés nem történt a nemzetközi politika napirendjének egyetlen pontjában sem.
Az Intel a tervezettnél 14 százalékkal több osztalékot fizet
Az amerikai Intel Corp. a tervezettnél 14 százalékkal nagyobb osztalékot fizet részvényei után a harmadik negyedévben - közölte a vállalat pénteken kiadott közleményében. A társaság elnök-vezérigazgatója a tájékoztatóban kijelentette, a vállalat történetének legsikeresebb éve lehet az idei.
Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban novemberben a Michigan Egyetem és a Reuters hírügynökség által végzett felmérés eredménye szerint.
Méretes esés után tudtak némiképp szépíteni az európai piacok
A jelentős gyengüléssel nyitó európai tőzsdeindexek zárásra mérsékelték veszteségeiket pénteken, a frankfurti piac pedig nyereségbe fordult.
Járai lesz az MNB felügyelőbizottságának elnöke
Járai Zsigmond korábbi jegybankelnök lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának elnöke, a felügyelőbizottságot várhatóan kedden választja meg a parlament, és tagjai még aznap leteszik a hivatali esküt - mondta Missura Gábor, a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. szóvivője az MTI-nek pénteken.
Uniós segítségről tárgyal az ír kormány?
Az ír kormány tárgyalásokat folytat az európai pénzügyi stabilitási keret (EFSF) igénybevételéről, és valószínűleg meg is kapja a segítséget a támogatási alapból - jelentette péntek délután a Reuters. (MTI)
Rejtett áremelést hozhat az euró bevezetése Észtországban
Visszaélhetnek Észtországban az euró bevezetésével, az Európai Bizottság (EB) rejtett áremelésektől tart.