Navracsics - a kormány partnerséget kínál a gazdaság fejlesztéséhez
Egy kormány önmagában soha nem tudja az országrészek közötti különbségeket csökkenteni, illetve megoldani a helyi problémákat; partnerséget kínál, meg tudja teremteni a feltételeit annak, hogy a város, a megye, valamint a régió, illetve az ott működő kis- és középvállalkozások csatlakozzanak a gazdaságfejlesztő programokhoz - jelentette ki a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (Bokik) fórumán.
RÖVIDHÍR - Londoni elemzők: az európai válság miatt késhet a keletiek eurofelvétele
London, 2010. szeptember 14., kedd (MTI) - Az európai szuverén adósságválság vagy egy esetleges újabb euroövezeti recesszió a kelet-közép-európai eurovárományos országok valutauniós felvételének csúszását okozhatja, és Magyarország esetében külön gondot jelenthet, ha az államadósság-rátára meghatározott felső tűréshatárt a válság nyomán elkezdenék szigorúbban értelmezni - áll az egyik vezető londoni pénzügyi szolgáltató cég keddi átfogó elemzésében, amely szerint ugyanakkor Magyarország még így is az elsők között válhat eurozóna taggá a szűkebb közép-európai térségben.
Átadták az M3-as autópálya új szakaszának munkaterületét
A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ünnepélyes keretek közt kedden átadta az M3-as autópálya Nyíregyháza és Őr közötti új szakaszának munkaterületét a nyírségi nagyvárosban.
Idén jobb, jövőre rosszabb GDP növekedéssel számol Szlovákia
A szlovák pénzügyminisztérium 3,2 százalékról 4,0 százalékra emelte az idei gazdaságnövekedésre vonatkozó várakozását.
Jókora hozamemelkedéssel zárul a mai görög kincstárjegy aukció
A keddi 26 hetes görög kincstárjegy aukción 4,54-szeres volt a túljegyzés, a hozam azonban emelkedett az előző értékesítéshez képest.
USA - Öt hónapja nem látott mértékben emelkedett a kiskereskedelmi értékestés
Az Egyesült Államokban a kiskereskedelmi értékesítés augusztusban a várakozásokkal megegyező mértékben 0,4 százalékkal 363,7 milliárd dollárra emelkedett - közölte a Kereskedelmi Minisztérium. Ilyen mértékű bővülésre utoljára márciusban volt példa.
Két év alatt a cégek közel 5 százaléka számolódott fel
Az elmúlt két esztendőben összesen 29.281 vállalkozást számoltak fel, a több mint 600 ezer létező cég 4,85 százalékát, idén a végelszámolások fele fordult át felszámolásba – közölte a feketelista.hu az MTI-vel.
A lengyeleknél januárban jönne a magyarországinál enyhébb bankadó
Lengyelország jövő januárban tervezi bevezetni a bankadót - mondta egy rádióinterjúban a pénzügyminiszter. Mint Jacek Rostowski közölte, a szakértők most azon dolgoznak, hogy a pénzügyi szervezetekre kivetendő külön adó mindenben megfeleljen az Európai Unió előírásainak. A bankadó a parlamentben egyszer már megvitatott tervezet szerint a mérlegfőösszeg 0,39 százalékát tenné ki.(Magyarországon a bankoknál az adó a módosított mérlegfőösszeg 0,45 százaléka).
Paritásban az USD/CHF
A mai kereskedésben tovább erősödött a svájci frank az amerikai dollárhoz képest és elérte azt a szintet, ahol egy dollár pontosan egy svájci frankot ért, vagyis az átváltás 1:1-hez volt. Utoljára 2009 decemberében volt erre példa, akkor 0.9915 volt a mélypont. (Solar Capital)
Intelligens ügyfélszolgálati rendszert vezet be a Vodafone
A Vodafone Magyarország és a Montana Tudásmenedzsment Kft. intelligens ügyfélszolgálati rendszert vezet be a mobiltávközlési társaságnál, a valós idejű ügyfélkiszolgálás egy folyékonybeszéd-felismerő szoftveres megoldáson alapul, s első lesz a magyar piacon.
Tarlós István - álmodozás helyett tervezni kell a fejlesztéseket
Életszerűbb, racionálisabb gondolkodást kell vinni a főváros vezetésébe, álmodozás helyett tervezi, szervezni szükséges a fejlesztéseket - hangsúlyozta Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje kedden vállalkozói fórumon Budapesten.
Energiatakarékossági díj a legtakarékosabb háztartási készülékeknek
Az E.ON Magyarországon új kezdeményezésként emblémával látja el a legtakarékosabb háztartási készüléktípusokat; kedden 11 ilyen készülék gyártójának, illetve forgalmazójának adták át az először kiosztott Energiatakarékossági díjat.
Nagy az érdeklődés a koszovói PTK távközlési cég privatizációja iránt
Két héttel meghosszabbította a koszovói kormány az állami posta- és távközlési üzem (PTK) magánkézbe adására kiírt pályázat határidejét, miután pristinai közlés szerint legalább 30 társaság érdeklődött a legnyereségesebb koszovói vállalat papírjai iránt.
Kevesebb az adó a múlt évi bevallásokban
A társasági adó 2009-ben az előző évi 86 százalékára, 327 milliárd forintra csökkent, míg a személyi jövedelemadó 130 milliárd forinttal 1.637 milliárd forintra mérséklődött - mondta Varga Árpád az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Berliner Zeitung - Nem múlt ki, csak alszik a globális válság
Két évvel ezelőtt ment csődbe a Lehman Brothers befektetési bank, elindítva a II. világháborút követő időszak legsúlyosabb pénzügyi válságát. Az átfogó "bankhalált" azonban állami mentőöveknek köszönhetően sikerült megakadályozni, s újabban úgy tűnik, hogy a recesszió is elmúlt már. Csakhogy két évvel a katasztrófa után világos: a globális válság nem múlt ki, csupán alszik - írta a Berliner Zeitung. (MTI)
Csökkenő hozam és túljegyzés a mai aukción
Nem szegte semmi a befektetők kedvét, legalábbis erre utal, hogy jelentős érdeklődés kísérte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióját, amely végül túljegyzéshez és az előző héten kialakulthoz képet csökkenő hozamszinthez vezetett.
MOL - 5000 db MOL részvényétől vált meg Horváth Ferenc
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint Horváth Ferenc, a társaság Termékelőállítás és Kereskedelem ügyvezető igazgatója, 2010.szeptember 13-án 5.000 darab MOL részvényt értékesített 22.412 forint/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével a Budapesti Értéktőzsdén.
IVSZ szerint az elektronikai ágazat lehet az ipar motorja
A magyar gazdaság teljesítménye mennyiségben és minőségben is látványosan javulhat, ha a kormány a jelenleginél jobban támogatja az oktatást és ezen belül mérnökképzést, illetve azokat a kis- és közepes cégeket, amelyek nagy elektronikai cégek beszállítói lehetnek - véli az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).
Kétségtelenül romlik a hangulat a BÉT-en is
A tegnapi emelkedés után a befektetők kivárásra rendezkedtek be Európa szerte, az indexek kezdeti visszaesése csak fokozódott, miután a német gazdasági szereplők várakozásai a vártnál jelentősebb mértékben csökkentek a ZEW index alapján. Hasonlóan viselkedik a BÉT részvényindexe is, amely a plusz 58,54 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.
Elmaradt a várt emelkedés az eurózóna ipari termelésében
Az Eurostat ma közzétett szezonálisan kiigazított adatai alapján mind az eurózóna, mind az egész Európai Unió ipari termelése stagnálást mutatott júliusban havi szinten. Júniusban az eurózónán belül 0,2 százalékos csökkenést, míg az EU-ban 0,1 százalékos bővülést mértek.