2 hónapos csúcson az euró a jennel szemben

Az euró árfolyama 2 hónapos csúcsára emelkedett a japán jennel szemben szerdán, köszönhetően annak, hogy az euróövezet gazdaságának rugalmassága és a tegnap nyilvánosságra került szolid európai banki eredmények sokat erősítettek a befektetők kockázatvállalási hajlandóságán.
2010. 07. 28. 08:47
Megosztás:

Az EU is rábólintott a United és a Continental egyesülésére

Immár az Európai Bizottság is rábólintott az amerikai United Airlines és Continental Airlines 3 milliárd dolláros egyesülésére, amelynek nyomán, forgalmát tekintve a világ vezető légitársasága jön létre.
2010. 07. 28. 08:45
Megosztás:

Vizsgálná az energia kiskereskedelmi árát a GVH

Ágazati elővizsgálatot fontolgat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arról, hogy miért magas az energia kiskereskedelmi árrése - mondta el Polony Gergely, a GVH energetikai piaci szabályozással foglalkozó munkatársa.
2010. 07. 28. 08:30
Megosztás:

Ázsiában nagy az öröm, Európában viszont vegyesen indulhat a kereskedés

A kedvező nemzetközi befektetői hangulat éreztette hatását szerdán az ázsiai tőzsdéken is: a mutatók többsége erősödött, főként a jó vállalati eredményeknek, illetve a gazdasági kilátások javulásának köszönhetően. Európa vegyesen kezdhet, Amerikában viszont egyelőre még erősödést jeleztek szerda reggel a határidős mutatók.
2010. 07. 28. 08:23
Megosztás:

A Mol 975 millió euró lehívatlan hitelt törölt

A Mol törölt 975 millió euró lehívatlan hitelt a meglévő és még le nem hívott 1,5 milliárd euró rulírozó hitelkeretéből.
2010. 07. 28. 08:20
Megosztás:

Vegyesen zártak az amerikai piacok

Vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde fő mutatói kedden. A DJIA indexe 12,26 ponttal, vagyis 0,12 százalékkal 10.537,69 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 1,17 ponttal, azaz 0,10 százalékkal 1113,84 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 8,18 ponttal, azaz 0,36 százalékkal 2288,25 pontra esett vissza.
2010. 07. 28. 08:15
Megosztás:

NGM: az általános tartalék jelenleg mintegy 22 milliárd forint

A költségvetés általános tartalékából jelenleg még mintegy 22 milliárd forint áll a nemzetgazdasági tárca rendelkezésére, miután már a második félévben, döntően az árvízi károkra, 13,4 milliárd forintot ki kellett fizetni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére.
2010. 07. 28. 08:05
Megosztás:

Stabilizálódott a forint szerda reggel

Stabilizálódott a forint az euróhoz képest szerda reggel: egy euró 282,77 forintot ért a londoni bankközi devizapiacon, míg kedden este 282,49 forinton jegyezték az eurót.
2010. 07. 28. 07:32
Megosztás:

Az egységes deficitcsökkentés lehetősége az EU-ban - HÁTTÉR

Mészáros György, az MTI munkatársa írja: Budapest, 2010. július 28., szerda (MTI) - Orbán Viktor miniszterelnök szerint a gazdaságpolitikák harmonizációja az Európai Unióban együtt járhat a deficitcsökkentési határidők egységesítésével.
2010. 07. 28. 04:05
Megosztás:

Stratégiai partnert keresnek gyógyfürdő kiépítéséhez a vajdasági Palicson

Belgrád, 2010. július 28., szerda (MTI) - Termálvizes gyógyfürdőkomplexum kiépítését tervezi a szerb kormány a vajdasági Palicson - írta a szerdai Magyar Szó.
2010. 07. 28. 02:00
Megosztás:

Szeptember elején megalakulhat a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet

Várhatóan szeptember elsején megalakul a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája az MTI-vel.
2010. 07. 27. 22:55
Megosztás:

A Moody's figyelőlistára tette Budapest besorolását

A Moody's nemzetközi hitelminősítő leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Budapest főváros forint- és devizaadósságát kedden. (MTI)
2010. 07. 27. 21:40
Megosztás:

Hipa: ne hibázz!

Késedelmi pótlék felszámítását kockáztatja, aki még mindig az adóhatósághoz fizeti be a helyi iparűzési adót (hipa), mivel a hipával kapcsolatos feladatok június 29-ével visszakerültek az önkormányzatokhoz. (MTI)
2010. 07. 27. 21:30
Megosztás:

Devizahitelesek, szusszanhatunk egy kicsit

Erősödött a forint kedd estére a reggeli euróárfolyamhoz viszonyítva, és drágult a kedd délutáni szinthez képest is a londoni bankközi devizapiacon.
2010. 07. 27. 21:20
Megosztás:

Új marketingvezető a BMW Magyarország Kft.-nél

Oros Attila (39) tölti be június 1-je óta a BMW Magyarország Kft. marketingvezetői pozícióját, a területet korábban az ügyvezető, Henning Putzke felügyelte - közölte a társaság az MTI-vel.
2010. 07. 27. 21:15
Megosztás:

Eladó az MKB közel 10 százaléka

Eladja az osztrák BAWAG P.S.K. (BAWAG) bank a magyar MKB Bank Zrt.-ben (MKB) meglévő közel 10 százalékos tulajdonrészét.
2010. 07. 27. 20:22
Megosztás:

Tőzsde - New York: vegyes mozgás zárás előtt két órával

New York, 2010. július 27., kedd (MTI/Reuters) - Vegyesen mozogtak a vezető New York-i tőzsdemutatók a keddi kereskedés leállítása előtt két órával. Az indexek közel egy százalékos pluszban zártak hétfőn.
2010. 07. 27. 20:11
Megosztás:

Századvég: saját lábára kell állítani a gazdaságot

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. álláspontja szerint az ország alapvető érdeke, hogy középtávon saját lábára álljon a gazdaság és ne legyen szükség folyamatosan külső források bevonására.
2010. 07. 27. 19:30
Megosztás:

Örülhet ha most megy nyaralni Horvátországba

Csökkentek a benzinárak Horvátországban, az INA kútjainál keddtől 12-13 lipával kell kevesebbet fizetni az üzemanyagokért - közölte honlapján a részben a Mol tulajdonában álló horvát olajtársaság.
2010. 07. 27. 19:11
Megosztás:

Amerikai piacra szállít bort a Tokaj Kereskedőház

A Tokaj Kereskedőház Zrt. a héten kezdi exportálni a tengerentúlra 3 puttonyos aszúját, a cég borai az idén 24 már országban találnak piacra - közölte Kiss István, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón, kedden Tolcsván.
2010. 07. 27. 19:00
Megosztás: