Pillanatnyilag szünetel az euróra nehezedő eladói nyomás
Erősödni kezdett az euró pénteken kora reggel, melynek nyomán 1,2720 dolláron is jegyezték arra a bejelentésre, hogy délután a G7-ek pénzügyminiszterei a görög adósságválság kapcsán telefonkonferenciát tartanak.
Ázsiában már emelkedik az olaj a korábbi napok 11 százalékos esése után
Erősödött a kőolaj ára pénteken az ázsiai kereskedésben, elsősorban a dollár gyengülésére, miután az energiahordozó ára napokon át 11 százalékkal csökkent.
Vastag mínuszban kezdhetnek az európai piacok pénteken
Két százalék körüli csökkenéssel kezdhetnek a vezető európai tőzsdemutatók a szakértők szerint. Ennek oka a Wall Street előző napi lejtmenete, amit részben az euróövezet adósságválságával kapcsolatos aggodalmak felerősödése váltott ki.
OTP - hol az alja? Van-e alja?
Tovább folytatódott a vérengzés a Budapesti Értéktőzsdén a tegnapi napon is, a veszteséglista élére ismét az OTP állhatott fel: a bankpapír 4%-os zuhanás után 6.306 Ft-on fejezte be a napot. A folytatás továbbra sem biztató.
Igazi rémálommá vált a tegnapi amerikai kereskedés
Bődületes eladói hullámot láthattunk a tegnapi kereskedési napon az amerikai piacokon, mely a gazdasági válság legsötétebb napjait idézte. A Dow index közel 1000 pontos veszteségben is volt, miután az amerikaiak (feltételezhetően) egyöntetűen az eladás gombra tenyereltek, látván Athén utcáin hömpölygő, a megszorítások ellentüntető tömegeket. Mindennek hatására pedig sorra aktivizálódtak a stop-loss megbízások. Később mérséklődött az esés, azonban így is 3 százalék feletti veszteségek mutatkoztak zárásra.
A kormányváltás miatt csúszik az IMF felülvizsgálat
(MTI) Májusban elmarad az IMF-fel és az EU-val kötött hitelmegállapodás negyedévente esedékes felülvizsgálata; a Bajnai-kormánnyal már nem tudnak miről tárgyalni, az új pedig még nem állt fel - írta pénteki számában a Népszabadság.
A franciák is rábólintottak a görög segélycsomagra
A francia nemzetgyűlés után péntekre virradóra a szenátus is jóváhagyta a Görögország támogatását célzó nemzetközi pénzügyi segélycsomag Franciaországra eső részét.
Japánban is ömlik a vér a parketten
A görög adósságválság, illetve a New York-i tőzsdén bekövetkezett példátlan zuhanás miatt a tokiói tőzsdén pénteken folytatódott az előző napinál is erősebb indexcsökkenés.
Új tulajdonos a diósgyőri kohászatnál
Értékesti a felszámoló a diósgyőri kohászat vagyonát, az új tulajdonos, az ÖKO-FERR Kft. csak később, egy befektető bevonásával lát esélyt arra, hogy újrainduljon az acélgyártás a másfél éve nem termelő cégnél. (MTI)
5% -os szabadesésben az USA tőzsdéi zárás előtt egy órával!
Igen komoly veszteségen álltak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a csütörtöki kereskedés leállítása előtt egy órával a befektetőknek arra a félelmére, hogy a görög válság átterjedhet más országokra, és ez megakaszthatja az éppen csak elkezdődött globális gazdasági kilábalást a recesszióból.
Nem bírja a nyomást a forint
Gyengült a forint csütörtök este a szerda késő esti euróárfolyammal összevetve a londoni bankközi devizapiacon.
Giga bukóban az amerikai piacok
Eséssel indult a csütörtöki amerikai kereskedés, miután a befektetők azon aggodalma, hogy a görög válság átterjedhet más európai országra állandósulni látszik. Nyitás során a Dow index 26,07 ponttal 10.842,05 pontra csökkent, az S&P 500 index 3,91 ponttal 1.161,96 pontra mérséklődött, míg a Nasdaq Composite index 7,46 ponttal 2.394,83 pontra ereszkedett.
Az olaj is megkapta a pofont
Több mint három dollárral esett a kőolaj ára csütörtök estére New Yorkban a befektetőknek arra az aggodalmára, hogy ha a görög válság átterjed más euróövezeti országokra, az visszaveti az olajkeresletet.
Magyar borok sikeres bemutatkozása Olaszországban
Budapest, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - Az elmúlt héten Udinében, Torinóban és Genovában tartottak borbemutatókat a tokaji, badacsonyi, abonyi, egri és szekszárdi borvidék borászai, a programsorozat célja, hogy Olaszországban a speciálisan magyar fajtákat megismertessék az olasz szakmai közönséggel - tájékoztatta az ITD Hungary csütörtökön az MTI-t.
Görög válság - IMF: a segély kihúzza a csávából Görögországot
Hofer László, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a 140 milliárd dolláros IMF-EU-mentőcsomag elegendő nagyságú Görögország megsegítésére, túlzóak azok a piaci félelmek, hogy a csomag nem fog működni.
A Fitch és a Moody's megerősítette az olasz adósi besorolást
A Fitch és a Moody's nemzetközi hitelminősítők csütörtökön megerősítették, hogy továbbra is stabil kilátáson tartják Olaszország adósi besorolását.
Görög válság - Megszavazta a megszorító intézkedéseket a görög parlament
(MTI) - Első olvasásban megszavazta a megszorító intézkedéseket a görög parlament. A válság kiterjedésével kapcsolatos aggodalmak nem csitulnak, londoni elemzők "járványveszélytől" tartanak. Az IMF cáfolta, hogy Spanyolországgal vagy Portugáliával pénzügyi támogatásról tárgyalna.
Ma sem kegyelmeztek az európai piacoknak
Napközi stabilizálódás után ismét estek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék mutatói; harmadik napja tartott a zuhanás. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,9 százalékos eséssel kezdett, és előzetes adat szerint 1,42 százalékos napi veszteséggel több mint kéthavi mélyponton, 1.008,93 ponton végzett, 3,52 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.
A Szeviép Zrt. ellen demonstrált csütörtökön több alvállalkozó - FRISSÍTETT (Új: Szeviép reagálás)
Szeged, 2010. május 6., csütörtök (MTI) – Két helyszínen is demonstráltak csütörtökön a szegedi Szeviép Zrt. alvállalkozói, miután a cég nem fizetette ki feléjük tartozását és április 26-án csődvédelmet kért; a cég a fizetésképtelenséget a hitelek jelentős csökkenésével és az állami kifizetések akadozásával magyarázza, ez utóbbinak viszont ellent mond, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. állítja, hogy a szerződés szerint teljesítette kifizetéseit.
Görög válság - londoni elemzők: nehezebb magyar-IMF/EU tárgyalások
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2010. május 6., csütörtök (MTI) - A görög válság miatt nehezebbé válthatnak az új magyar kormány tárgyalásai a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val - vélekedtek csütörtökön londoni elemzők, akik szerint az MNB elnökét legfeljebb "biztatni" lehet a távozásra.