Márciusban éves szinten 4,9 százalékkal bővült az orosz gazdaság
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal, tavaly márciushoz viszonyítva 4,9 százalékkal bővült az orosz gazdaság márciusban - jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán.
A hazai turizmusipar is megszenvedte az izlandi vulkánkitörést
(MTI) - A Magyar Szállodaszövetség fontosnak tartja, hogy a turizmusipar szinte minden résztvevője számára tetemes károkat okozó vulkánkitörés következményeit az utazók, vendégek megelégedésére, kölcsönös kárenyhítéssel, összefogással mérsékeljék az iparág szereplői.
A pénteki esés óta még nem tért magához az ezüst
A 19.50 pontos csúcsot követően az ezüst árfolyama az aranyéhoz hasonlóan, de annál jelentősebb mértékben csökkenni kezdett. Nem is a csökkenés, hanem inkább az instrumentum volatilitása szembetűnő. (Solar Capital)
A cseh kormányfőt javasolja alelnöknek az EBRD elnöke
Jan Fischer cseh kormányfőt javasolja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) megüresedő alelnöki posztjára Thomas Mirow, a pénzintézet elnöke. (MTI)
IATA - 1,7 milliárd dolláros kár a légitársaságoknál
A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) szerint az izlandi vulkánkitörés a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadásoknál is nagyobb károkat okozott, a légitársaságok eddigi vesztesége eléri az 1,7 milliárd dollárt.
A Fidesz szerint az FKF-ügy és Gyurcsány kihallgatása méltó lezárása az elmúlt 8 évnek
(MTI) - A Fidesz szerint a "Főkefe-botrány" és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ügyészségi kihallgatása a sukorói kaszinóberuházás ügyében "méltó lezárása" az elmúlt nyolc év szocialista regnálásának.
A Vodafone nyári SMS játékát 40 milliós bírsággal jutalmazta a GVH
Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. 2009. július 13. és 2009. szeptember 10. között megtartott "Nyári SMS promóció" elnevezésű játékával kapcsolatban fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a távközlési cég 40 millió forint bírságot kapott.
Virágültetéssel hívta fel a figyelmet az LMP a zuglói utak rossz minőségére
(MTI) - Virágokat ültetett az LMP a fővárosi Nagy Lajos király útja és a Thököly út sarkán, hogy ezzel demonstrálják, Zuglóban rosszak az utak és hiányzik a növényzet.
Franciaország 6,3 milliárd eurót ajánlot fel Görögország számára
Franciaország 6,3 milliárd euróval járul a Görögországnak szánt pénzügyi mentőcsomaghoz, amennyiben arra szüksége volna - közölte Christine Lagarde francia pénzügyminiszter.
Megbotlott a Nasdaq ETF-je is
A Nasdaq 100 pénzügyi vállalatok nélküli ETF-jének képe árulkodó. Február óta ez volt az első időszak, amikor egy szignifikáns csúcsot egy mélypont követett, azaz az emelkedő trend láthatóan megtört. (Solar Capital)
2009-ben nőtt a magán-nyugdíjpénztári tagok aránya
(MTI) - Csekély mértékben emelkedett 2009-ben a magán-nyugdíjpénztári tagok aránya a nyugdíjbiztosítással rendelkezők körében - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet szerdán a legfrissebb "Biztosításpiaci Adatszolgáltatás" című tanulmánya alapján.
Eredményváró pártrendezvények április 25-én
A Fidesz-KDNP a Vörösmarty téren, az MSZP budapesti székházában, a Jobbik egy kongresszusi központban tartja eredményváró rendezvényét az országgyűlési választások második fordulójának napján, április 25-én, vasárnap. Az LMP csak sajtótájékoztatóra készül.
Feljelentést tett a Fidesz választókat megtévesztő hívások miatt
(MTI) - Feljelentést tett a Fidesz a legfőbb ügyészségen, a párt szerint ugyanis az MSZP telefonos kampányával megtéveszti a választókat.
A rendőrség vizsgálja az LMP zalaegerszegi ajánlószelvényeit
Egy hamisnak tűnő ajánlószelvény miatt vizsgálja a rendőrség a Lehet Más a Politika (LMP) valamennyi zalaegerszegi ajánlószelvényét, amelyeket még a megsemmisítés előtt le is foglaltak - tájékoztatta a párt zalai szóvivője szerdán az MTI-t.
Szabó Máté: fontos lenne a fogyatékosok választójogának mihamarabbi biztosítása
(MTI) - Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint mihamarabb módosítani kellene a választással kapcsolatos szabályokat annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élők korlátlanul gyakorolhassák állampolgári jogukat.
A korrekció jelei mutatkoznak a FTSE 300 indexen is
Az EU 300 legnagyobb papírját tömörítő index a legtöbb benchmarkhoz hasonló korrekciós folyamatokat mutatja. (Solar Capital)
Görögország megkezdte a tárgyalásokat a segélycsomagról
Szerda reggel Athénban megkezdődtek Görögország technikai tárgyalásai a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval az esetleges hitelfelvételről. (MTI)
Wizz Air - a kormányok ne a légitársaságokat, hanem az utasokat támogassák
(MTI) - A kormányok ne adjanak pénzügyi támogatást a nemzeti légitársaságuknak az izlandi vulkánkitörés miatti légtérzár és járattörlések ürügyén - közölte a Wizz Air álláspontját Kázmér Natasa, a diszkont légitársaság kommunikációs igazgatója az MTI-vel szerdán.
8 százalékra ugrott a brit munkanélküliségi ráta
Angliában a foglalkoztatottsági ráta a 2010 februárjával záródó három hónap folyamán 72,1 százalék volt, mely 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző negyedév folyamán. A foglalkoztatottak száma 89.000 fővel 28,82 millió főre csökkent.
Vona Gábor jobbikos elnököt szeretne a külügyi bizottság élére
(MTI) - Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt szeretné, ha pártja képviselője elnökölné az új összetételű Országgyűlés külügyi bizottságát és a Jobbik helyet kapna a nemzetbiztonsági bizottságban is.