Két hétnyi csökkenés után újra emelkedik az olaj ára

New Yorkban mintegy két dollárral, Londonban közel egy dollárral emelkedett a nyersolaj ára kedden kora este, miután részben újraindult az európai légiközlekedés, és csökkenésnek indult a dollár árfolyama.
2010. 04. 20. 19:50
Megosztás:

Moszkva kiáll a Szurgutnyeftyegaz mellett a Mol-ügyben

Az orosz hatóságok továbbra is támogatják a Szurgutnyeftyegazt (Surgutneftegas) a Mol-ügyben - jelentette ki újságíróknak kedden Moszkvában Szergej Smatko orosz energiaügyi miniszter. (MTI)
2010. 04. 20. 19:45
Megosztás:

MSZP: Tarlóst gyámság alá helyezte a Fidesz

(MTI) - A fővárosi szocialisták azt szerették volna, ha a Fidesz az elnökségi ülése után egyértelművé teszi, hogy melyik nyilatkozata a mérvadó. Burány Sándor az MSZP fővárosi elnöke kedden az MTI-nek azt mondta: Budapest polgárainak joguk van tudni, mit tervez a Fidesz Budapest kerületeivel.
2010. 04. 20. 19:04
Megosztás:

Választás 2010 - Panasszal él plakátjaik elcsúfítása miatt a Fidesz Székesfehérváron

Székesfehérvár, 2010. április 20., kedd (MTI) - A helyi választási bizottsághoz fordult a Fidesz székesfehérvári szervezete a párt képviselőjelöltjét, illetve már megválasztott képviselőjét ábrázoló plakátok elcsúfítása miatt - jelentette be sajtótájékoztatóján Orosz István, a párt városi alelnöke.
2010. 04. 20. 18:48
Megosztás:

Családi Kasszasikerek - ez ám az öngondoskodás!

Eredményt hirdettek a Családi Kasszasikerek pénzügyi öngondoskodás program meghívásos pályázatán, mely helyi önkormányzatok alapszintű gazdasági és pénzügyi oktatási projektjeit támogatja. Az öt győztes pályázó, akiket húsz település közül választottak ki, értékes szakmai segítség mellett (tananyag, előadók, képzés, konzultáció) taneszközként egy-egy új laptoppal és projektorral is gazdagabb lett.
2010. 04. 20. 18:38
Megosztás:

A moszkvai magyar nagykövet a Permi területre látogatott

Moszkva, 2010. április 20., kedd (MTI) - Gilyán György moszkvai magyar nagykövet kedden Oleg Csirkunov kormányzóval vitatta meg Permben a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat és az e téren kínálkozó lehetőségeket.
2010. 04. 20. 18:37
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Választás 2010 - Varga Mihály: a tervezett hiány nem lesz tartható

Kiskunhalas, 2010. április 20., kedd (MTI) - Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint a gyengébb gazdasági teljesítményből fakadóan kisebb adóbevételek és az állami cégek több száz milliárdos veszteségei miatt a költségvetési hiány mértéke május közepére elérheti a teljes évre tervezett 3,8 százalékot.
2010. 04. 20. 18:35
Megosztás:

Ma jó napjuk volt a nyugat-európai befektetőknek

A vezető nyugat-európai értéktőzsdék kétnapi zuhanás után igyekeztek visszaállítani kedden a múlt hét közepi szintjeiket, több-kevesebb sikerrel. (MTI)
2010. 04. 20. 18:30
Megosztás:

Hiába nyitott emelkedéssel a BUX, nap végére nyakon csapták

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,22 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 23.797,60 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 32,2 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt., üzletkötője elmondta: a hétfői pozitív amerikai tőzsdezárás után jelentősebb pluszban nyitott a BUX kedden, amelyet a délelőtt folyamán alacsony forgalom melletti erőteljes emelkedés követett.
2010. 04. 20. 18:15
Megosztás:

Lemondott a FIAT elnökségéről Montezemolo, Agnelli-unoka váltja

Torino, 2010. április 20., kedd (MTI/AP/Reuters) - Lemondott kedden a FIAT elnökségéről Luca Cordero di Montezemolo, posztját a céget évtizedeken át irányító Gianni Agnelli unokája, John Elkann eddigi alelnök tölti majd be.
2010. 04. 20. 17:32
Megosztás:

Választás 2010 - OVI: még mindig kevés igazolással szavazó vetette magát névjegyzékbe

Budapest, 2010. április 20., kedd (MTI) - Még mindig kevés igazolással szavazó vetette magát névjegyzékbe azon a településen, ahol az igazolásával szavazni kíván - mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője kedden Budapesten újságíróknak.
2010. 04. 20. 17:12
Megosztás:

Járattörlésre nem fizet az utasbiztosítás

Ha az utasbiztosítással rendelkező ügyfél járműve oda-útban késik, akkor az ebből eredő költségeket megtéríti a biztosító, de a járattörlés miatti károkra nem - mondta Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége utazásbiztosítási tagozatának vezetője az MTI-nek.
2010. 04. 20. 17:04
Megosztás:

Oszlanak a fellegek a forintpiac felett is

Kissé erősödött a forint: az eurót kedden délután ötkor 264,83 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délután fél ötkor tartott 264,82 forint után. Hétfőn késő délután és este az árfolyam 265 felett állt, kedden délelőtt pedig 265,15 forintos euró jegyzésnél érte el napi leggyengébb árfolyamát a forint.
2010. 04. 20. 17:02
Megosztás:

Választás 2010 - OVI: 900 külképviseleti szavazat hazaérkezése kérdéses

Budapest, 2010. április 20., kedd (MTI) - Kétséges, hogy közel 900 - Amerikából, illetve a Távol-Keletről érkező szavazat határidőre Magyarországra ér-e, amennyiben marad Európa felett az izlandi vulkán kitörése miatti légtérzár - mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője a Külügyminisztériumban folytatott operatív egyeztetés után újságíróknak.
2010. 04. 20. 17:00
Megosztás:

A korábbi becslésnél kisebb banki veszteségeket okozott a válság - IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mostani becslései szerint a válságból adódó globális veszteségek kisebbek a korábban valószínűsítettnél: az IMF szerint 2,28 ezer milliárd dollár lesz a végső összeg, és ez 553 milliárddal alacsonyabb a tavaly októberi előrejelzésnél.
2010. 04. 20. 16:54
Megosztás:

JAVÍTÁS - Választás 2010 - Az MSZP a kétharmad veszélyeiről

Budapest, 2010. április 20., kedd (MTI) - Felhívjuk előfizetőink figyelmét, hogy a 15:35 órakor kiadott, Választás 2010 - Az MSZP a kétharmad veszélyeiről című anyagunk utolsó mondatában a név helyesen:
2010. 04. 20. 16:44
Megosztás:

A fogyasztóvédők beperelték a T-Mobile mobilszolgáltatót - FRISSÍTETT (új: T-Mobile)

Budapest, 2010. április 20., kedd (MTI) - A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) és a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE) beperelte a T-Mobile mobilszolgáltatót tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása miatt - közölték a fogyasztóvédők kedden az MTI-vel.
2010. 04. 20. 16:34
Megosztás:

Európai légtérzár - A BMW után a Nissan is leállásra kényszerül

A Nissan Motor szerdán egy napra felfüggeszti autógyártását két japán üzemében alkatrész-szállítási gondok miatt, amit az Európa nagy része fölött elrendelt repülési tilalom okozott.
2010. 04. 20. 16:23
Megosztás:

Visszaeső munkaügyi szabálysértők

Tavaly 5 milliárd forint munkaügyi bírságot szabott ki az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), ebből a legtöbbet bírságolt cég 280 millió forinttal részesedett a feketelista.hu internetes adatbázis szerint. (MTI)
2010. 04. 20. 16:20
Megosztás:

Több forgatókönyv is van az MSZP megújítására

Az MSZP irányítói előtt több, a pártvezetés megújításáról szóló forgatókönyv is van, amelyek közül a lehető leghamarabb választaniuk kell - tudta meg az MTI szocialista forrásból kedden.
2010. 04. 20. 16:07
Megosztás: