Elkezdődhet a paksi bővítés engedélyezési eljárása
Paks, 2010. február 26., péntek (MTI) – Elfogadta a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. igazgatósága a paksi atomerőmű-bővítés gyakorlati előkészítését célzó koncepciót. A dokumentációban megfogalmazták az előkészítésnél követendő alapelveket, köztük azt, hogy az engedélyezési folyamatokat azonnal el kell kezdeni, a tendereztetési felhívást pedig két éven belül ki kell adni - tájékoztatott pénteken az MVM Zrt.
Május óta először nettó hitelfelvevők a vállalatok
Januárban először voltak nettó hitelfelvevők a magyarországi vállalatok tavaly május óta, miután a forint hitelállomány növekedése meghaladta a visszafizetett devizahitelek összegét, a betéteikből pedig forintot és devizát is egyaránt felvettek - ez derül ki hitelintézetek összevont mérlegéről pénteken kiadott jegybanki jelentésből.
Választás 2010 - Internetes Demokrácia Pártja: ketten is indultak volna Gyöngyösön
Gyöngyös, 2010. február 26., péntek (MTI) - Ketten is nyilvántartásba akarták vetetni magukat az Internetes Demokrácia Pártja színeiben országgyűlési képviselőjelöltként Gyöngyösön - tájékoztatta pénteken az MTI-t a helyi választási iroda vezetője.
Romlott februárban az amerikaiak hangulata
A foglalkoztatottsági helyzettel kapcsolatban romlott február folyamán az amerikai lakosság hangulata a Reuters/Michigan Egyetem által készített felmérés szerint.
Az MSZP három helyen indít új képviselőjelöltet Szolnok megyében
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) Jász-Nagykun-Szolnok megye nyolc egyéni választókerülete közül háromban állított új jelöltet a tavaszi parlamenti választásra, a többiek 2006 után ismét vállalták a megmérettetést - közölte Iváncsik Imre, a párt megyei elnöke pénteken az MTI-vel.
Nem igazán kell a használt ingatlan az USA-ban
A várt bővülés helyett csökkentek a használt ingatlan értékesítések az USA-ban januárban decemberhez képest, azonban továbbra is a tavalyi szint felett tartózkodnak - olvasható a National Association of Realtors által szolgáltatott adatokban.
Nem igazán akarak mozdulni az amerikai piacok
Vegyesen mozgó indexekkel nyitottak pénteken a New York-i tőzsdék, miután nyilvánosságra került a felülvizsgált negyedik negyedéves amerikai GDP adat, mely a várakozásoknál nagyobb bővülésről árulkodik.
Március 1-től elektronikus útdíj az I. osztályú szlovákiai utakon
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
Pozsony, 2010. február 26., péntek (MTI) - Március elsejétől újra elektronikus útdíjat kell fizetni az első osztályú szlovákiai utakon is - jelentette be Lubomír Vázny, szlovák közlekedési miniszter pénteken azután, hogy tárgyalt a nagyfuvarozókat tömörítő CESMAD szövetség képviselőivel.
Választás 2010 - Az LMP arra kéri a pártok listavezetőit, hogy támogassák a párt kiáltványát
Budapest, 2010. február 26., péntek (MTI) - A Lehet Más a Politika (LMP) arra kéri a pártok listavezetőit, hogy aláírásukkal támogassák a "magyarok és cigány magyarok együttélésének minimumáról" szóló, Van fény az alagút végén című kiáltványukat - írja az MTI-hez is eljuttatott levelében Schiffer András.
Régi Windowsokon nem fut az APEH nyomtatványkitöltője
Ellenőrizniük, szükség esetén pedig frissíteniük kell a személyi számítógépek operációs rendszereit azoknak, akik az általános nyomtatványkitöltő programot (ÁNYK) használják, mert egyes gépeken nem lehet majd futtatni a program új verzióját július 1-jétől - hívja fel a figyelmet az APEH.
Elemzők - Borúsak az idei évi kilátások a beruházások tekintetében
A beruházások vártnál erőteljesebb tavalyi visszaesése után az idén sem várnak érzékelhető javulást az MTI által megkérdezett elemzők. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatai szerint a nemzetgazdasági beruházások volumene 2009-ben 8,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2008-ban, 2009 IV. negyedévében 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. (MTI)
Akár 20 milliárd forinttal nőhet a távhővel kapcsolt áram árának támogatása
Budapest, 2010. február 26., péntek (MTI) - Az idén akár 20 milliárd forinttal 70 milliárd forintra nőhet az a támogatási összeg, amelyet a villamos energia fogyasztók fizetnek meg a távhővel kapcsolt áramtermelés támogatásaként - mondta Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke pénteken egy Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.
Készül a tőzsdei bevezetésre a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt.
Az előkészületek folynak, és a piaci helyzet függvénye, hogy mikor jelenik meg ebben az évben a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a CIG Pannónia Életbiztosító - mondta Gaál Csaba vezérigazgató az MTI-nek.
Extreme rovat - Közel ötödével emelkedett a True Religion Apparel
18,38%-os emelkedés a True Religion Apparel részvényekben!
Nyilvántartásba vették az első területi listát
Nyilvántartásba vették az első területi listát az áprilisi országgyűlési választásra; az Országos Választási Iroda (OVI) honlapja szerint az MSZP Vas megyei területi listájának nyilvántartásba vételéről pénteken döntött a területi választási bizottság. (MTI)
A Magosz szerint korrupció gyanújába keveredhetett Benedek Fülöp
A Magosz szerint Benedek Fülöp, az agrártárca egykori szakállamtitkára, a vagyonkezelő szervezet földügyekért felelős korábbi vezérigazgató-helyettese is érintett lehet abban az újabb korrupciógyanús ügyben, amelyben az ügyészség nyomozást indított. (MTI)
USA - 5,9 százalékra módosult a IV. negyedévi GDP adat
A második felülvizsgált becslés alapján a negyedik negyedéves amerikai GDP a harmadik negyedévhez képest 5,9 százalékkal emelkedett. A harmadik negyedévi 2,2 százalékos bővülés után. Az első becslésben 5,7 százalékos emelkedés szerepelt, a várakozások pedig 5,6 százalékról szóltak.
Esett a Coca-Cola Co. árfolyama a felásárlási hírre
Igaz, hogy tegnap már elemzésre került a részvény, de érdemes foglalkozni vele így a híreket követően, miután beadta vételi ajánlatát a palackozó üzem részvényeire.
Márciustól határt lehet szabni a mobilinternet-roaming költségeknek
Március elsejétől a mobilszolgáltatóknak valamennyi, az Európai Unió területén mobilinternet-roamingot használó ügyfelük számára lehetővé kell tenniük, hogy a szolgáltatás igénybe vételekor választhassanak egy olyan felső határt, amelynél az adott időszakban csak a fogyasztó külön kérésére lehet magasabb az adatforgalomért fizetendő számla - derül ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közleményéből. (MTI)
Technikai riasztás - Nagyon ráharaptak a Bank Of America papírjaira
Kilépett a beszűkülésből a Bank of America jegyzése! Mostanában nagyon sokat loholtunk ezen a részvényen, ugyanis igencsak jó eredményekkel és hírekkel szolgált a piac számára.