Tartja magát a forint a dollárral szemben gyengülő euró ellenére is
Szilárd maradt a forint, az eurót csütörtök délelőtt tíz órakor 271,34 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 271,60 forintos árfolyam után. (MTI)
Hét százalékos növekedés várható idén a kerti gépek piacán
Átrendeződött a kerti gépek piaca 2009-ben. A hazai eladások mintegy 20 százalékkal estek, miközben a fűnyírószegmens hat százalékkal nőtt – áll a fűnyírók és láncfűrészek területén 30 százalékos részesedéssel bíró Husqvarna csoport elemzésében.
Mély válságban a hazai bútoripar – összefogás nélkül biztos a bukás
Drámaian visszaesett a hazai bútorüzletek forgalma a válság következtében. Egy 2010. januárjában készült felmérés kimutatta, hogy a tavalyi évben a kiskereskedelmi forgalom meredeken csökkent, üzletek zártak be, a karácsonyi szezon pedig gyakorlatilag elmaradt. Varga Zoltán, az Első Magyar Bútorüzlet Hálózat elnöke szerint a romló tendenciára megoldást csak az összefogás jelenthet.
Irreális célkitűzések a klímavédelemről szóló törvényjavaslatban
Budapest, 2010. február 18., csütörtök (MTI) - Súlyosan veszélyezteti a magyar ipar teljesítőképességét és versenyképességét az a törvénytervezet, mely a széndioxid-kibocsátás irreális mértékű csökkentését írná elő - ezt a véleményt fogalmazta meg a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közös állásfoglalásában, amelyet csütörtökön kapott meg az MTI.
Újabb IMF részletet hívhat le Lettország
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa jóváhagyta egy 200,3 millió eurós (54,3 milliárd forint) részlet kiutalását Lettországnak a balti államnak megnyitott készenléti hitelkeretből. (MTI)
Veszteséggel indult a csütörtöki nap az európai piacokon
Csökkenéssel indultak csütörtökön a nyugat-európai részvénypiacok, leginkább a banki részvények vezetésével, miután a Societe Generale csalódást keltő eredményről számolt be.
Besokalt a párton kívüli MDF-es képviselőjelölt
Visszalépett egyéni képviselőjelöltségétől a Pest megyei 8-as számú választókerületben MDF–es színekben indított Véghelyi Balázs. Ezt maga az érintett jelentette be az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Letörte az arany árát az IMF
Az arany határidős jegyzése csütörtökön meredeken esett, miután a Nemzetközi Valutalap (IMF) bejelentette, hogy 191,3 tonna aranyat kíván értékesíteni a piacon.
Nagy elánnal támadt az 50 naposra a Nasdaq (technikai elemzés)
A Nasdaq Composite index több hetes esést követően stabilizálódott 2125 pont felett. Néhány napos oldalazást követően erős gyertyákkal jutott a rövidtávú trendet övező támasz fölé, mígnem tesztelte az 50 napos mozgóátlag szintjét. (Solar Capital)
Közel négyszeres profit az AXA biztosítónál
A legnagyobb francia és az egyik legnagyobb európai biztosító, az AXA csütörtökön 3,606 milliárd euró adózott eredményt jelentett tavalyról, majdnem négyszer többet a 2008-as 923 milliónál, meghaladva az elemzők várta 2,972 milliárdot is. (MTI)
USA - Várt alatt a januári költségvetési hiány
A vártnál is kisebb lett az amerikai költségvetési hiány januárban a decemberihez képest - közölte a pénzügyminisztérium még szerdán. (MTI)
AZ IMF megint arany 'kiárusítást' rendez
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a tagországokkal történt egyeztetés után "rövidesen" 191,3 tonna aranyat értékesít az aranykészletéből. (MTI)
Az arany rögös útja 1000 dollár felett
Középtávú eső trendben van az árfolyam, bár rövidtávon kedvező fordulat elképzelhető.
Jött Buffett és felvirágzott újból a Swiss Re
A svájci Swiss Re, a világ második legnagyobb viszontbiztosítója 506 millió svájci frank adózott eredményt ért el tavaly a 2008-as, 864 millió frank veszteség után. Az elemzők átlagosan 500 millióra számítottak tavalyról. (MTI)
Toyota long-ban ne nagyon gondolkodj
Az árfolyam, ahogy korábbi elemzésünkben valószínűsítettük kitört a háromszög formációból, és kezdte összeszedni magát a pedálok okozta sokkból, amikor az újabb hírek sokkolták a befektetőket.
Japánban most se változott az alapkamat
Változatlan maradt a japán jegybanki kamatszint, miután a Bank of Japan a mai kamatdöntő ülésén egyhangúan továbbra is 0,1 százalékon hagyta az alapkamatot a defláció elleni harc jegyében. A jelenlegi kamatszint már 2008 decembere óta van érvényben, akkor 0,3 százalékról csökkent.
Bank és gyógyszerpapírok vitték a pálmát tegnap
Kedvező fordulatot vett a részvényindexek megítélése, az európai indexek például két hetes csúcson tudták befejezni a napot, amely rendkívül jó hír az elmúlt hetek mélyrepülését követően.
Az öreg kontinens részvényei közül a bankpapírok adtak irányt a parketteken, elsősorban a BNP Paribas és az ING kedvező gyorsjelentésének örvendtek a befektetők.
Fed - két évig marad a magas amerikai munkanélküliség
Az amerikai jegybank (Fed) kamatdöntői szerint két évig magas marad a munkanélküliség az Egyesült Államokban - tartalmazza a Fed január 27-én véget ért kétnapos kamatdöntő ülésének szerdán este nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve. (MTI)
Jó fest a MOL részvénye
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,22 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 21.653,99 ponton zárt tegnap, melyhez nagyban hozzájárult a Mol, mely 420 forinttal, 2,41 százalékkal 17.820 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban. Nézzük meg mire lehet ez elég...
A fővárosi MSZP Horváth Csabát javasolja főpolgármester-jelöltnek
A MSZP budapesti párttanácsa titkos szavazással elfogadta az őszi önkormányzati választás szocialista fővárosi közgyűlési listáját, amelynek első helyén Horváth Csaba szerepel, így ő lesz a párt főpolgármester-jelöltje, ha ezt jövő héten a fővárosi küldöttértekezlet is jóváhagyja - közölte Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke szerda este az MTI-vel.