Újraindulhat a termelés a zalaegerszegi hűtőipari cégnél

A Zala-Cool Kft. tulajdonába került a zalaegerszegi Goldsun, így a birtokbavétel és a működési engedélyek megszerzése után az idén újraindulhat a termelés a hűtőipari cégnél - tájékoztatta Kiss Viktor, a Zala-Cool ügyvezetője az MTI-t.
2010. 04. 05. 12:01
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Londoni elemzők: már a nyáron Fed-szigorítás kezdődhet

London, 2010. április 5., hétfő (MTI) - Már az idén nyáron elkezdődhet az amerikai pénzügypolitikai szigorítás, ha a jelenlegihez hasonló lendülettel folytatódik a munkahelyteremtés az amerikai gazdaságban - áll londoni elemzők hétfői előrejelzésében.
2010. 04. 05. 12:00
Megosztás:

Márciusban 1339,7 milliárd forint mellett 14 százalékot emelkedett a BUX

Az első negyedévben 14,2 százalékkal 24.245,55 pontra emelkedett a BUX, a Budapesti Értéktőzsde mutatója, míg egy év alatt a növekedés 117,2 százalék volt - derül ki a BÉT honlapján közzétett statisztikából.
2010. 04. 05. 11:45
Megosztás:

Az év első két hónapjában szinte állt a lakáshitelpiac

Bár tavaly a K&H Bank is felfüggesztette az euró alapú lakáshitelek nyújtását, ezzel is ösztönözte a lakosságot a forint alapon történő lakáskölcsönök felvételére, az idei évet az jellemzi, hogy igen lassan indul a lakáshitelek felvétele - mondta Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.
2010. 04. 05. 11:35
Megosztás:

Devizapiac - A térségi valuták csekély forgalomban javulnak az euróval szemben

London, 2010. április 5., hétfő (MTI/Dow Jones) - Hétfő reggel a forint 264,69/euró volt vételi oldalon, jobb a pénteki késői 265,15/eurónál.
2010. 04. 05. 10:49
Megosztás:

Tőzsdezárás - Tokió, Nikkei225: + 0,47 százalék, az ázsiai tőzsdék is javultak

Tokió, 2010. április 5., hétfő (MTI) - A tokiói értéktőzsde fő mutatója hétfőn harmadik napja zárt emelkedéssel, ismét újabb 18 havi csúcson, nagyrészt a pénteken közölt, jó amerikai foglalkoztatási adatok örömére. A nap végére profitkivétel miatt lassult az előretörés.
2010. 04. 05. 10:22
Megosztás:

Új központja miatt harmadával nőtt az Euromedic bevétele tavaly

Az Euromedic Diagnostics Kft. árbevétele a 2008-as 4,5 milliárd forintról 6 milliárd forintra nőtt tavaly a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központban létrehozott diagnosztikai központjának köszönhetően - közölte Kardos Lilla vezérigazgató az MTI-vel.
2010. 04. 05. 10:04
Megosztás:

Milliárdos adókiesés ellenőrhiány miatt

Milliárd eurós nagyságrendű bevételtől esik el a német állam az adóhatóságnál kialakult munkaerőhiány miatt - írta a hétvégén a Süddeutsche Zeitung. (MTI)
2010. 04. 05. 07:54
Megosztás:

Rendben zajlott le az országgyűlési választások első fordulója a külföldi magyar képviseleteken 1.

(MTI) - Rendben zajlott le az országgyűlési választások első fordulója a Magyar Köztársaság külföldi képviseletein a hétvégén.
2010. 04. 04. 21:20
Megosztás:

Hitelpiac Magyarországon - forinthitel felé billen a piac

Februárban - a januári alacsony szinthez képest - növekedett a háztartások által felvett forint és euro lakáshitel, szabad felhasználású jelzáloghitel, valamint személyi hitelek új szerződéses összértéke - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb összegzésében.
2010. 04. 04. 19:38
Megosztás:

Indul az Eleven országpromóciós program

Összehangolt országpromóciós program indul Eleven Program néven a 2011-es magyar EU-elnökség, valamint a Duna Stratégia üzleti előnyeinek jobb kihasználása érdekében, az Eleven konzorcium kezdeményezésével. (MTI)
2010. 04. 04. 18:55
Megosztás:

Gépjármű eredetiségvizsgálat - Kártalanít az NKH

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) visszatéríti a jogosult kérelmére az időszakos vizsgálat keretében 2010. január 1. és február 18. között elvégzett előzetes eredetiségvizsgálat befizetett díját - közölte a szervezet az MTI-vel.
2010. 04. 04. 18:37
Megosztás:

Év vége felé vár fellendülést a Vodafone a mobilpiacon

A várakozásokkal ellentétben nem indult fejlődésnek tavaly év végén, az idén év elején a mobiltávközlési piac, aminek növekedését Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója most 2010 őszére teszi.
2010. 04. 04. 18:08
Megosztás:

A Fed beszünteti a jelzáloghitel-alapú papírok vásárlását

Az amerikai központi bank, a Federal Reserve (Fed) szerdán beszüntette a jelzáloghitel-alapú értékpapírok vásárlását, amivel a 2008 őszén kirobbant fojtogató hitelválságon igyekezett oldani. (MTI)
2010. 04. 04. 17:20
Megosztás:

OTP közgyűlés április 30-án, módosítanák az alapszabályt

Az OTP Bank Nyrt. április 30-án tartja éves rendes közgyűlését, amelyen az igazgatóság javasolja az alapszabály módosítását több ponton, egyebek mellett abban, hogy a közgyűlésen egy részvényes vagy részvényesi csoport se gyakorolhasson 10 százalékot meghaladó szavazati jogot.
2010. 04. 04. 17:04
Megosztás:

Egy hét és szavazunk!

Egy hét múlva, április 11-én lesz az országgyűlési képviselők választásának első, magyarországi fordulója, a voksolásra jogosult több mint nyolcmillió választópolgár csaknem 11 ezer hazai szavazókörben adhatja le voksát.
2010. 04. 04. 16:49
Megosztás:

17.000.000.000 forint osztalékot fizet a paksi atomerőmű

Tizenhét milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. szerdán tartott éves rendes közgyűlésén - közölte a PA Zrt. az MTI-vel.
2010. 04. 04. 16:37
Megosztás:

A háztartások nettó hitelfelvevők, a vállatok betétnövelők voltak februárban

Februárban a lakossági hitelek nettó törlesztése és a betétkivonás együttes eredményeként a háztartások nettó 58 milliárd hitelt vettek fel, míg a vállatok 110 milliárd forintnyi új betét elhelyezésével és 2,7 milliárd forint hiteltörlesztéssel nettó betét elhelyezők voltak a magyarországi pénzintézeteknél - ez derült ki a hitelintézetek összevont mérlegéből, amelyet a héten tett közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2010. 04. 04. 15:59
Megosztás:

Válságellenes intézkedések Bulgáriában

Újabb válságellenes intézkedéseket hagyott jóvá a héten a bolgár kormány, amelyek 1,6 milliárd leva (0,8 milliárd euró) megtakarítást hozhatnak a költségvetésnek. (MTI)
2010. 04. 04. 15:52
Megosztás: