Fidesz - A következő kormány fő célja az euró bevezetése
A következő kormánynak olyan gazdasági programot kell kidolgoznia, amely elvezet az euróövezethez - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, volt pénzügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) pénteki rendezvényén Budapesten.
Török akvizícióhoz 1 milliárd eurós részvénykibocsátást tervez az OMv
Az OMV 1 milliárd euró értékben tervez részvényt kibocsátani, hogy az így befolyó összegből többségi tulajdonrészt vásárolhasson egy török benzinkút-hálózatban.
EU - A vártnál lassabban emelkednek az árak
Augusztus folyamán az ipari termelői árak havi szinten az eurózónában 0,4 százalékkal emelkedtek, míg az egész EU-ban 0,2 százalékkal. Egy hónappal korábban a felülvizsgált adatok alapján az eurózónában 0,7, míg az EU-ban 0,6 százalékos emelkedést mértek.
Megbotlott a brit építőipar szeptemberben
Az építőipar állapotát mérő, a Markit Economics kezelésében lévő építőipari beszerzőmenedzser index értéke az előző két havi javuló tendenciával szakítva csökkent.
Az előző kormány hibáiért a Fico-kabinet fizethet
Szlovákiának mintegy 100 millió eurót kell majd visszafizetnie az EU-alapokból az előző kormány hibái miatt - jelentette ki a szlovák kormányfő pénteken Pozsonyban.
Kartellezéssel vádol három légitársaságot az EU
Az Európai Bizottság a trösztellenes szabályok megsértésével vádol három európai légitársaságot. A testület feltételezése szerint a Oneworld légi szövetségben tömörült British Airways, az American Airlines és az Iberia együttműködése a transzatlanti járatokon kartellezésnek minősülhet, és hátrányos helyzetbe hozhatja a versenytársakat.
Leminősítés küszöbén áll Szlovénia?
A szlovén hitelbesorolás, mely Kelet-Európában a legmagasabb, leminősítés előtt állhat, amennyiben a gazdasági teljesítménye tovább romlik - közölte a Fitch hitelminősítő.
IMF - Európa, a maga merevsége okán utolsóként fog tudni csak felzárkózni
A többi régióval összevetve várhatóan Európa fog tudni kikászálódni a válságból a leglassabban, ugyanis az európai gazdaságok a legkevésbé rugalmasak - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken.
Veszteségekkel indítottak az európai piacok
Jóval fél százalék fölötti veszteségen álltak a vezető nyugat-európai részvénypiacok pénteken, miután a befektetők óvatosabbá váltak a délutáni amerikai foglalkoztatottsági adatok előtt.
Nem kell a panelprogram Miskolcon ! Pedig az állam többet fizet ... akkor miért is? (1.)
2009-től megemelte a kormány a panellakások felújítására szánt támogatás mértékét. De mi a helyzet a fennmaradó összeggel és milyen a kivitelezés - vagyis nézzük meg mit is akarunk?
Miskolcon jártunk. (Pici magyar panelrajz 1. rész)
Éves szinten sem csökkennek már a brit ingatlanárak
A NationWide adatai szerint Angliában az ingatlanárak 0,9 százalékkal emelkedek szeptember folyamán havi szinten. Éves szinten pedig stagnálást jeleztek. Az átlagos brit ingatlanár 161.816 font volt, mely nem jelent változást a tavalyihoz képest, ami azt jelenti, hogy 2008. márciusa óta ez az első alkalom, hogy nem történt negatív elmozdulás.
Bizony, jó befektetés a kerékpár. Megoldasz egy csomó gazdasági problémát.
A kerékpározás manapság a fejlődő régiókban léteszköz, a fejlett világban
pedig reneszánszát éli. Elgondolkodtunk azon, milyen komoly választ hordoz maga a biciklizés jó pár ekonómiai összefüggésben.
Váratlan jó hír Japánból
Japánban csökkent a munkanélküliség augusztusban a szakértők nagy meglepetésére, akik növekedésre számítottak.