Nyolc év eredménye: menekülnek a befektetők a szociális ágazatból

A szociális kormányzat amellett, hogy az elmúlt öt évben radikálisan csökkentette az általa felügyelt ellátórendszerek költségvetési támogatását, a szabályok állandó és követhetetlen változtatásaival az ágazati befektetőket is elüldözte. Így bár az elhelyezésre regisztráltan várók száma becslések szerint mára eléri a 20 ezer főt, új idősotthoni férőhelyek az utóbbi két évben szinte egyáltalán nem létesültek. Felmérések szerint további 200 ezerre tehető azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek a terveik között szerepel az idősotthonba vonulás, így azonban nem lesz hova.
2010. 02. 24. 16:43
Megosztás:

Megint van miért esnie az olaj árának

Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán megint a vártnál jelentősebb mértékben 3 millió hordóval, 0,9 százalékkal 337,5 millió hordóra emelkedett az EIA által ma közzétett adatok szerint. Az elemzői várakozások 1,8 millió hordós növekedésre számítottak a korábbi 3,1 millió hordós bővülés után.
2010. 02. 24. 16:33
Megosztás:

Tavaly a GDP 3,3 százaléka volt a német államháztartási hiány

Berlin, 2010. február 24., szerda (MTI/Reuters) - Tavaly 79,3 milliárd euró, a GDP 3,3 százaléka volt a német államháztartási hiány - közölte szerdán a szövetségi statisztikai hivatal.
2010. 02. 24. 16:24
Megosztás:

Lecövekelt 270 forintnál az euró

A forint árfolyama alig változik a hét eleje óta, tartja árfolyamát a 270-es euró árfolyam szűk környezetében.
2010. 02. 24. 16:24
Megosztás:

Választás 2010 - Botka László: Szeged a megyei önkormányzathoz képest nyolcadannyit költ kommunikációra

Szeged, 2010. február 24., szerda (MTI) - A szegedi önkormányzat költségvetéséhez viszonyítva nyolcadannyit költ kommunikációra, mint a a Csongrád Megyei Önkormányzat - reagált Botka László (MSZP) polgármester Magyar Anna fideszes közgyűlési elnök szavaira szerdán.
2010. 02. 24. 16:23
Megosztás:

Lezárult a GVH vizsgálata az OTP-nél

Kötelezettségvállalással zárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata az OTP-nél. A GVH az OTP Bank és az OTP Alapkezelő Zrt. befektetési alapokkal kapcsolatos tájékoztatási gyakorlatát vette górcső alá. (MTI)
2010. 02. 24. 16:20
Megosztás:

Elképesztően rossz ingatlanadat jött az USA-ból

Januárban az előzetes várakozásokkal szemben jelentős mértékben csökkentek az új ingatlan értékesítések száma az USA-ban.
2010. 02. 24. 16:03
Megosztás:

Már nem mindegy mit eszünk

Minden második magyarnak fontos az élelmiszerbiztonság, amikor arról dönt, hogy melyik üzletben vásárol - közölte felmérése alapján az ACNielsen Piackutató Kft. az MTI-vel szerdán.
2010. 02. 24. 15:46
Megosztás:

Választás 2010 - Magyar Anna (Fidesz): tájékoztatási kötelezettségének tesz eleget a megyei önkormányzat

Szeged, 2010. február 24., szerda (MTI) – A Csongrád Megyei Önkormányzat tájékoztatási kötelezettségének tesz eleget, amikor saját cégén keresztül közbeszerzési eljáráson kiválasztott egy céget a Déli Szó című havilap kiadására - mondta Magyar Anna (Fidesz) közgyűlési elnök szerdán Szegeden.
2010. 02. 24. 15:35
Megosztás:

Drámai csökkenés várható idén az új lakások számában

Felére eshet az átadott új lakások száma az idén Magyarországon az MTI által megkérdezett szakértők szerint.
2010. 02. 24. 15:34
Megosztás:

Románia az EU-ban elsőként értékpapírosította a széndioxid kvótáját

A román értékpapír felügyelet pénzügyi eszközzé nyilvánította az EU által engedélyezett szén-dioxid kibocsátási kvótajegyeket (EU Allowance, EUA), és lehetővé tette annak tőzsdei jegyzését. (MTI)
2010. 02. 24. 15:30
Megosztás:

Évről évre kevesebb a 'félkarú rabló'

A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) tagjai, vagyis a pénznyerő automatákat üzemeltető vállalkozások árbevétele mintegy 14 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest - közölte Molnár Krisztián, az APEH szerencsejáték felügyeleti főosztályának vezetője szerdán Budapesten, az MSZSZ küldöttgyűlésén. (MTI)
2010. 02. 24. 15:20
Megosztás:

Bejött a MasterCard programja - több helyen lehet már bankkártyával fizetni

Sikeres volt a MasterCard országos, kártyaelfogadást ösztönző programja, jelentősen növekedett a bankkártyát elfogadó üzletek száma Magyarországon.
2010. 02. 24. 15:15
Megosztás:

Lemond mentelmi jogáról a soproni MDF-es jelölt

Ügyének minél előbbi lezárása érdekében lemond mentelmi jogáról az MDF soproni képviselőjelöltje, akit a napokban jelentettek fel választási rend megsértése miatt. (MTI)
2010. 02. 24. 15:14
Megosztás:

Csalóka lehet a kukorica árfolyamának emelkedése

Nagyon enyhe pozitív korrigálásban tartózkodnak gabonák jegyzései. Mindez elmondható a kukorica árfolyamára is, miután az USDA riport napvilágot látott és hevesen eladták a legtöbb gabonaterméket. Nincs kizárva, hogy a korábban, az esésben maga mögött hagyott rést be fogja tölteni az árfolyam, ahol fontos Fibonacci szintek is találhatóak.
2010. 02. 24. 15:10
Megosztás:

EU-bíróság előtt kell felelnie Görögországnak

Az Európai Bíróságnál indít eljárást Görögország ellen az Európai Bizottság, mert Athén mindeddig nem tett eleget annak a felszólításának, hogy begyűjtse több száz vállalkozástól a számukra jogtalanul adott adókedvezményekből származó bevételeket. (MTI)
2010. 02. 24. 15:00
Megosztás:

Sötét jövő vár a román közalkalmazottakra

Románia 2010-ben félmilliárd euróval csökkenti a bérköltségeket a közszférában elbocsátások, illetve a prémiumok eltörlése révén - írta szerdai számában a Gandul című román napilap.
2010. 02. 24. 14:55
Megosztás:

Románia a nyugdíjreform és az adóemelés között választhat

Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2010. február 24., szerda (MTI) - Románia vagy megreformálja a nyugdíjrendszerét, amely jelenlegi formájában tarthatatlan, vagy adókat emel - ez a következtetése annak az elemzésnek, amelyet a Román Akadémiai Társaság elnevezésű civil szervezet gazdasági elemzői állítottak össze.
2010. 02. 24. 14:52
Megosztás:

Akvizíciós célpont lehet az OTP szlovákiai érdekeltsége?

A jövőben enyhíti a jelzáloghitelek folyósítására vonatkozó feltételeket a cseh Komercni Banka (KB), hogy növelje piaci részesedését, és akvizíciókat is tervez Szlovákiában - mondta a francia Societe Generale tulajdonában lévő bank elnök-vezérigazgatója. (MTI)
2010. 02. 24. 14:51
Megosztás:

Technikai riasztás - Csikorgó kerekekkel lőtt ki a Ford Motor

Megindult a Ford árfolyama!
2010. 02. 24. 14:50
Megosztás: