Választás 2010 - FELHASZNÁLHATÓ VASÁRNAP 19.00 ÓRÁTÓL - Sme: Orbán és démonai - EMBARGÓ

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2010. április 10. szombat (MTI) - Orbán és démonai címmel foglalkozik Orbán Viktorral és a Fidesszel a Sme című szlovák liberális napilap szombaton.
2010. 04. 10. 13:05
Megosztás:

Brutális erő a részvénypiacokon! De meddig?

Pénteken föllendültek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék, miután alábbhagyott a Görögország és az euró elleni spekuláció. (MTI)
2010. 04. 10. 12:23
Megosztás:

Széttépték a BUX-ot pénteken: minden ráció nélkül...

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 673,07 pontos, 2,75 százalékos emelkedéssel, 25.153,74 ponton zárt pénteken, a nap során visszanyerte a csütörtöki 3,27 százalékos veszteségét is, mielőtt enyhén csökkenni kezdett. A részvénypiac forgalma 19,8 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző napi záráshoz képest.
2010. 04. 10. 11:11
Megosztás:

Nem túl bizakodók a gazdaságkutatók Magyarország kapcsán

A gazdaságkutató intézetek első, tavaszi jelentése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2010-ben 0-0,8 százalékkal, jövőre 3,0-3,1 százalékkal nő, miközben az infláció idén 4,2-4,4, 2011-ben 2,6-3,2 százalék lesz. (MTI)
2010. 04. 10. 10:14
Megosztás:

A tőzsdei társaságok 2010. évi közgyűlései

Hét tőzsdei társaság jelezte péntekig, hogy fizet osztalékot a 2009. évi nyereségéből. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cégeknek április végéig kell megtartaniuk az előző évet lezáró éves közgyűlésüket.
2010. 04. 10. 10:04
Megosztás:

APEH: indul a netes árverés

Felkészült az APEH arra, hogy a pénzintézetek által árverésre bocsátott ingatlanokkal járó teendőket ellássa – írta szombati számában a Népszava az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalra (APEH) hivatkozva. (MTI)
2010. 04. 10. 09:02
Megosztás:

Hitelközvetítők, mit szóltok?

A hitelközvetítők díját júniustól két részre kell osztani, az egyik a szerzésért, a másik a szerződés fenntartásáért jár, a kettő aránya a kölcsön jellegétől függ - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
2010. 04. 10. 08:10
Megosztás:

Választás 2010 - A hétvégén is működik a Választási Információs Szolgálat

Budapest, 2010. április 10., szombat (MTI) - A hétvégén, tehát a kampánycsend idején is elérhető az Országos Választási Iroda (OVI) Választási Információs Szolgálata (VISZ). Az Országos Választási Központban működő tájékozató szolgálattól a választással kapcsolatban bárki kérhet felvilágosítást.
2010. 04. 10. 05:23
Megosztás:

Választás 2010 - Megkezdődött a kampánycsend

Budapest, 2010. április 10., szombat (MTI) - Kampánycsend lépett életbe éjféltől az ország egész területén a vasárnapi országgyűlési képviselő-választás miatt. A vasárnap este 7 óráig tartó, összesen 43 órás korlátozás valamennyi helyi és országos terjesztésű, írott vagy elektronikus médiumra érvényes.
2010. 04. 10. 00:19
Megosztás:

Fidesz: szórólapozó aktivistára támadt a Jobbik képviselőjelöltje

Budapest, 2010. április 9., péntek (MTI) - Szórólapozó fideszes aktivistára támadt péntek este a Pest megyei Kartalon Koncz Balázs, a Jobbik képviselőjelöltje és szintén jobbikos társa. Az aktivista feljelentést tett - közölte a Fidesz az MTI-vel. A rendőrség az MTI megkeresésére a feljelentés tényét megerősítette.
2010. 04. 09. 23:37
Megosztás:

Választás 2010 - Orbán: ma nagyobb a készülődés, mint húsz éve

Budapest, 2010. április 9., péntek (MTI) - Orbán Viktor szerint olyan dolgok történhetnek vasárnap, a parlamenti választás első fordulójának napján, amelyre talán "még húsz éve sem gondoltunk". A Fidesz elnöke a HírTV-nek adott pénteki interjúban - néhány órával a kampánycsend kezdete előtt - úgy fogalmazott: nagyobb készülődés van ma, mint húsz évvel ezelőtt.
2010. 04. 09. 21:52
Megosztás:

Választás 2010 - Mesterházy a Facebookon zárta kampányát

Budapest, 2010. április 9., péntek (MTI) - Mesterházy Attila a Facebook közösségi portálon zárta a kampányát péntek este.
2010. 04. 09. 21:38
Megosztás:

Választás 2010 - Az IKSZ és a Fidelitas kampányzárója: a kétharmados többség hozhat gyökeres változást

Budapest, 2010. április 9., péntek (MTI) - Igazi, gyökeres változást a kétharmados többség hozhat Magyarországon - mondta Rétvári Bence az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Fidelitas közös rendezvényén péntek este a fővárosban, a Feneketlen tónál.
2010. 04. 09. 21:32
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Választás 2010 - Az IKSZ és a Fidelitas kampányzárója: a kétharmados többség hozhat gyökeres változást

Budapest, 2010. április 9., péntek (MTI) - Igazi, gyökeres változást a kétharmados többség hozhat Magyarországon - mondta Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Fidelitas közös rendezvényén péntek este a fővárosban, a Feneketlen tónál.
2010. 04. 09. 20:54
Megosztás:

Választás 2010 - Hangfelvételek - Orbán: építünk adatbázist, de törvényesen

Budapest, 2010. április 9., péntek (MTI) - Valóban építünk adatbázist, de betartjuk azokat a törvényeket, amelyek ezt szabályozzák - mondta Orbán Viktor a Kubatov Gábor pártigazgatónak tulajdonított kijelentések kapcsán pénteken a TV2-nek adott interjújában. Az InfoRádiónak azt mondta: megkérdezte Kubatov Gábort, aki azt felelte, minden a törvényeknek megfelelően működik.
2010. 04. 09. 20:31
Megosztás:

Választás 2010 - Az OVB nem függesztette fel Tőzsér József (MESZ) mentelmi jogát

Budapest, 2010. április 9., péntek (MTI) - Nem függesztette fel Tőzsér József (Magyarok Egymásért Szövetsége) mentelmi jogát péntek esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).
2010. 04. 09. 20:28
Megosztás:

Választás 2010 - Felfüggesztette az OVB Balogh Árpádné (MDF) mentelmi jogát

Budapest, 2010. április 9., péntek (MTI) - Felfüggesztette Balogh Árpádné (MDF) képviselőjelölt mentelmi jogát péntek esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).
2010. 04. 09. 20:26
Megosztás:

Választás 2010 - WP-cikk a Jobbik várható előretöréséről

Hofer László, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2010. április 9., péntek (MTI) - A Jobbik várható előretöréséről közölt cikket a pénteki The Washington Post. A vezető amerikai lapok közül ez az első, amelyik írást szentelt a magyarországi parlamenti választásoknak.
2010. 04. 09. 20:23
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Választás 2010 - Az OVB nem függesztette fel Tőzsér József (MESZ) mentelmi jogát

Budapest, 2010. április 9., péntek (MTI) - Nem függesztette fel Tőzsér József (Magyarok Egymásért Szövetsége) mentelmi jogát péntek esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).
2010. 04. 09. 20:23
Megosztás:

Választás 2010 - Jobbik: pontatlan tájékoztatást adott a rendőrség

Budapest, 2010. április 9., péntek (MTI) - A Jobbik szerint pontatlan tájékoztatást adott a rendőrség a XII. kerületi ingatlanügy kapcsán mind a feljelentés napjáról, mind pedig a feljelentésben foglaltak vizsgálatáról.
2010. 04. 09. 20:18
Megosztás: