Obama 95%-ban kigyógyult betegségéből

Barack Obama amerikai elnök "95 százalékban" leszokott a dohányzásról, vagyis időnként még rágyújt - erről maga az amerikai elnök beszélt fehér házi sajtótájékoztatóján. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 25. 07:05
Megosztás:

Negyedével esett a világ szupergazdagainak száma

A válság világszerte megtizedelte a dollármilliomosok számát is. A Merrill Lynch és a CapGemini tanácsadó szerdán nyilvánosságra hozott összeállítása szerint tavaly majdnem 15 százalékkal csökkent azoknak a száma, akiknek a vagyona legalább nettó egy millió dollár volt. A 30 millió, vagy ennél nagyobb vagyonnal rendelkező szupergazdagok tábora ennél jóval nagyobb mértékben, közel 25 százalékkal zsugorodott. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 25. 07:00
Megosztás:

Felelős-e a Google a verekedésért?

Egy Down-kórós gyerek bántalmazása került fel a Google Olaszország portáljára, ezért pert indítottak a keresőóriás ellen. Az ügy kapcsán négy Google vezetőt idéztek bíróság elé, a pert azonban szeptemberig elhalasztották. Az ítélet akár precedens értékű is lehet, hiszen a tartalomszolgáltatók felelősségét érinti az ilyen ügyek kapcsán. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 25. 06:56
Megosztás:

A "Nagy Testvér" nem mutatta meg az irányt

A Fed kamatdöntését követően, ami nem okozott igazán meglepetést, a New York-i tőzsde fő részvényindexe lejtmenetre váltott. Elemzők szerint elsősorban azért, mert a Fed is azt erősítgette, hogy az amerikai gazdaság javulása igen mérsékelt, azaz hosszabb időn át is gyenge maradhat a teljesítménye. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 25. 06:49
Megosztás:

Örömtáncot járhatnak a devizahitelesek

Igazán örülhetnek ma a devizahitelesek, hiszen a svájci frankkal szemben igen erőteljes izmosodást mutatott be a forint, így nap végére már a 181-es szintig mozdult el a kurzus. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 20:54
Megosztás:

Nem tart az inflációtól a Fed - folytatódik az eszközvisszavásárlás

A várakozásoknak megfelelően a FED Nyíltpiaci Bizottsága nem változtatott az eddigi 0-0,25 százalék között lévő alapkamatán. Azonban arra a megállapításra jutott a legutóbbi áprilisi ülése óta, hogy a gazdaság visszaesése mérséklődött, a pénzügyi piacok általánosságban javultak, stabilizálódni látszik a lakossági fogyasztás, melynek növekedését azonban gátolja az emelkedő munkanélküliség és a hitelszűke. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 20:40
Megosztás:

Figyelem! Itt az új lakásfinanszírozási rendelet!

Új lakás vásárlásakor az állampapírhozam 50 százaléka jár kamattámogatásként a kétgyerekeseknek, a háromgyerekesek az állampapírhozam 55 százalékát, míg a hatgyerekesek annak 70 százalékát kapják kamattámogatásként - egyebek mellett ezt tartalmazza az új, október 1-től hatályos lakásfinanszírozási kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 20:00
Megosztás:

2-2,5 milliárd forintot hagy az adóteher-csökkenés a turizmusban

A turisztikai szállásadók számára 2-2,5 milliárd forint adóteher-csökkenést jelent a szálláshely-szolgáltatás kedvezményes, 18 százalékos adókulcsa - közölte Oláh Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) államtitkára szerdán Hajdúszoboszlón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 19:40
Megosztás:

Nem lát jelentős javulást az USA gazdaságában Warren Buffett

Warren Buffett befektetőguru szerint az amerikai gazdaság alig javult az utóbbi hónapokban, még nem tért magához. A gazdaságban még mindig zűrzavar van és valószínűleg jó ideig így lesz - mondta a CNBC gazdasági hírtelevíziónak adott szerdai interjújába Buffett, aki a Forbes magazin idei listája szerint a világ második leggazdagabb embere - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 19:36
Megosztás:

A nemzetközi piacokkal együtt emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,21 pontos, 2,49 százalékos emelkedéssel, 15.216,70 ponton zárt szerdán, 17 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 19:35
Megosztás:

Júliustól roadshow indul külföldön a magyar kötvények népszerűsítésére

A külföldi kötvénykibocsátást előkészítő roadshow júliusban kezdődik több európai nagyvárosban, Frankfurtban, Párizsban, Londonban, majd a nyár közepén a tengerentúlon folytatódik - mondta az MTI-nek Oszkó Péter pénzügyminiszter, aki szerint a roadshow alkalmat ad arra, hogy bemutassuk azt a magyar válságkezelési módszert, amely a nemzetközi válságkezelésben unikumnak számít. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 19:30
Megosztás:

A brit kormányénál sokkal rosszabb OECD-prognózis

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2009. június 24., szerda (MTI) - A brit kormányénál sokkal rosszabb makroelőrejelzést tett közzé a brit gazdaság közeljövőjéről szerdán a fejlett ipari országok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely szerint érdemi hiánycsökkentés nélkül súlyos eladósodás fenyegeti Nagy-Britanniát.
2009. 06. 24. 19:24
Megosztás:

Optimizmust hozott az EKB aukciója az európai börzékre

Az EKB banki likviditást teremtő hatalmas "pénzinjekciója" szerdán fellelkesítette a tőzsdéket és ezek, elsősorban a pénzügyi, kisebb részt a nyersanyagipari papírok szárnyalásának köszönhetően, határozott nyereségekkel zártak. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 19:20
Megosztás:

Gazdasági válság - növekvő likviditás, túlzott deficiteljárások Európában - ÖSSZEFOGLALÓ

Budapest, 2009. június 24., szerda (MTI) - Az euróövezetben a kereskedelmi bankok számára megnövelt likviditással próbálja az Európai Központi Bank (EKB) enyhíteni a gazdasági válságot, ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság (EB) újabb országok ellen indít túlzott deficiteljárást. Magyarország esetében a deficitleszorítás meghosszabbítását javasolta az EB, új ajánlásában 2011-ig tolta ki a bizottság a rendezés határidejét.
2009. 06. 24. 18:02
Megosztás:

JAVÍTÁS - Megmarad a Globus márkanév a húsalapú konzervtermékek piacán is

Budapest, 2009. június 24., szerda (MTI) - Felhívjuk előfizetőink figyelmét, hogy a 2009. június 24. 16:13 órakor kiadott, Megmarad a Globus márkanév a húsalapú konzervtermékek piacán is című anyagunk 9. bekezdésének mondata helyesen:
2009. 06. 24. 17:56
Megosztás:

A bankok fityiszt mutatnak - nem járulnak a krízisalaphoz

Az MTI által végzett felmérés alapján az derül ki, hogy a A bankok nem kívánnak járulnak hozzá a krízis alap befizetéseihez, közölték, hogy saját intézkedésekkel kívánnak enyhíteni a bajba jutott adósokon. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 16:41
Megosztás:

2015-ig csak árnyéka lesz önmagának a német gazdaság?

A német gazdaság teljesítménye legkorábban hat év múlva érheti el a válság előtti szintet a német kereskedelmi bankok szövetsége (BdB) szerint. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 16:36
Megosztás:

Vártnál nagyobb esés az amerikai olajkészletben

Az amerikai stratégai olajkészletek 3.8 millió hordóval, 1,1 százalékkal 353,9 millió hordóra csökkentek a múlt héten az előző heti adatokhoz képest. A finomítók napi kitermelése átlagosan napi 15 millió hordó olaj volt. A finomítói kapacitás 87,1 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 16:31
Megosztás:

Beleerősítettek az amerikai piacok

Emelkedéssel indult a kereskedés szerdán a Wall Streeten: a New York-i tőzsde vezető DJIA indexe 0,52 százalékkal, a Nasdaq piac mutatója 0,89 százalékkal erősödött. Az optimista hangulatot az okozta, hogy májusban a vártnál sokkal jobban alakultak a tartós cikkek megrendelései: májusban 1,8 százalékkal emelkedtek, miközben elemzők csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 16:20
Megosztás:

Megjött a józanító pofon az USA-ból

Az Egyesült Államokban az új családi házak építése a várakozásokkal ellentétben május folyamán a szezonálisan kiigazított adatok alapján 0,6 százalékkal 342,000 egységre csökkentek, a felülvizsgált áprilisi 344,000 egységről, mely 32,8 százalékkal alacsonyabb érték, mint egy éve. Az előzetes várakozások 360,000 egységre történő emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
2009. 06. 24. 16:02
Megosztás: