Öt önkormányzat közösen vesz földgázt az Emfesztől
Öt helyi, fővárosi és vidéki önkormányzat az Első Energia-Beszerzési Önkormányzati Társulás (Entar) keretében közbeszerzési eljárás eredményeként a
közüzemi árnál 10 százalékkal olcsóbban veszi a földgázt 2009-ben az Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.-től (Emfesz) - jelentette be Hunvald György, Budapest VII. kerület polgármestere, a társulás elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. (MTI)
Az IMF forrásainak növeléséről és az adóparadicsomok elleni küzdelemről egyeztettek Párizsban az EU illetékes miniszterei
Az adóparadicsomok elleni fokozottabb küzdelem és a Nemzetközi Valutalap (IMF) forrásainak növelési lehetőségei voltak napirenden az Európai Unió gazdasági- és pénzügyminisztereinek nem hivatalos ECOFIN-találkozóján Párizsban. (MTI)
Leépít a francia Natixis
A negyedik legnagyobb befektetési bank, a Natixis pénteki bejelentése szerint 15 százalékkal kívánja csökkenteni a befektetési banki terülten dolgozó alkalmazottai számát, költségcsökkentésre hivatkozva. A kiadott tájékoztatásban a tervek szerint 840 alkalmazottól válna meg a bank. (ProfitLine.hu)
Németország - Durva áresés a termelői árindexnél
A német termelői árindex novemberben 7.8 százalékról 5.8 százalékra csökkent, mely még az elemzői várakozásokban foglalt 6.1 százaléknál is alacsonyabb lett. (ProfitLine.hu)
Tőzsdenyitás - nyugat-európai körkép: lefelé
Péntek reggel a nyugat-európai részvénypiacok veszteséggel kezdtek, rezignáltan tudomásul véve a legújabb rossz híreket. A legtöbbet az energiaszektor veszítette az első órában, az olajtársaságok 1,9-2,7 százalék között olcsóbbodtak. Az árupiacok gyengesége miatt rosszak a bányatársaságok is, a bankokat pedig az
UniCredit profitfigyelmeztetése nyomja: lefelé módosította előrejelzését az idei adózott eredményére. Az UniCredit maga több mint 4 százalékkal olcsóbbodott. (MTI)
Erősödött a forint
Erősödött a forint, az euró pénteken fél tízkor 264,60/90 forint volt a bankközi devizapiacon, míg csütörtökön 266,60/75 forint volt. A régió egésze javult: erősödött a lengyel zloty és a cseh korona is. (MTI)
43,000 milliárd jenes gazdaságélénkítő csomag Japánban
A japán kormányzat pénteken 43,000 milliárd dolláros (489 milliárd dollár) rendkívüli gazdaságélénkítő csomagot hagyott jóvá, melyek a pénzügyi aggodalmakat szeretné eloszlatni a vállalati szektorban. (ProfitLine.hu)
Kína - A kezdeti csökkenés után szépítettek a piacok
Erősödéssel zárt a kínai részvénypiac pénteken, miután a kormányzat által bejelentett üzemanyag csökkentés hatására szárnyaltak a légitársaságok részvényei, míg a banki papírok csökkentek. A Shanghai Composite index 0.1 százalékkal 2018.46 pontra emelkedett, míg a Shenzhen Composite index 0.9 százalékkal 622.9 pontra erősödött. (ProfitLine.hu)
A Panasonic megvenné a Sanyot
A japán Panasonic pénteken részvényenként 131 jenes, egyezménye ajánlatot tett a Sanyo részvényeire. A Panasonic összesen legalább 4,5 milliárd dollárt szán a Sanyo többségének megszerzésére. (MTI)
Hong Kong - Esett a Hang Seng, főképp az olaj miatt
A hongkongi részvényindex a héten először csökkent a pénteki napon, főként a árupiaci termékek árainak esése következtében, valamint annak köszönhetően, hogy az olaj négy éves mélypontra zuhant. A Hang Seng index 279.21 ponttal, 1.8 százalékkal 15,218.60 pontra csökkent, azonban a héten még így is 3.2 százalékot emelkedett. (ProfitLine.hu)
Szlovákiában több mint 9000 munkahely került veszélybe a nemzetközi válság miatt
Mintegy 9200 munkahelyet veszélyeztet a nemzetközi válság Szlovákiában, derült ki a szlovák gazdasági minisztérium pénteken közzétett, legújabb jelentéséből. (MTI)
Az elkerülhetetlen recesszió felé sodródik Franciaország
2009 elejére várhatóan recesszióba süllyedhet Franciaország, az idei harmadik negyedévben még 0.1 százalékos gazdasági bővülést tudott felmutatni, azonban a negyedik negyedévben várhatóan 0.8 százalékos visszaesésre lehet számítani. 2009-es első negyedéves eredmény pedig 0.4 százalékkal eshet vissza. (ProfitLine.hu)
0.1 százalékra csökkent a japán jegybanki alapkamat
A japán központi bank pénteken 0.3 százalékról 0.1 százalékra csökkentette az irányadó kamatszintjét a globális gazdasági kilátások romlása miatt. A döntés megfelelt az elemzők előzetes várakozásaival. (ProfitLine.hu)
USA - Borulás a GE leminősítése után
Veszteséggel zártak az amerikai indexek csütörtökön, miután az S&P hitelminősítő intézet negatív stabilról negatívra rontotta a pénzügyi és ipari nagyvállalat, a General Electric Co. kilátásait. Az AAA besorolást megerősítették, azonban egyharmad esélyt látnak arra, hogy elveszítse a kedvezőtlen piaci körülmények miatt. (ProfitLine.hu)
Az UniCredit ismét csökkentette profitcélját
Az olasz UniCredit bankcsoport megint csökkentette profitcélját: most már csak 4 milliárd eurós adózott eredményt vár erről az évről. A csoport nemrég 5,2 milliárd euróra fogta vissza profitcélját az eredetileg hirdetett 7 milliárdról. (MTI)
Tőzsdezárás - Tokió - Nikkei225: - 0,91 százalék
A tokiói értéktőzsde fő mutatójának pénteken nem használt a kamatcsökkentés sem. A jen ugyan olcsóbbodott, de átmeneti javulás után a részvénypiac kissé
visszaesett. A befektetők nem kezdeményezőnek, inkább az események nyomában kullogónak gondolják az enyhítést, és továbbra is afféle hírekre figyeltek, hogy például a Toyota valószínűleg újabb borús profitfigyelmeztetést ad ki. (MTI)
Devizapiac - pénteken kevés mozgás várható a forint piacán
Csütörtökön kissé gyengült a forint a cseh korona és a lengyel zlotyi nyomában, ebből péntek reggelre ledolgozott a magyar valuta. Pénteken már kevesebb mozgás várható a forint piacán, az évet minden bizonnyal 160-165/euró között zárja, írtas elemzők véleményét idézve pénteken a Dow Jones hírügynökség. (MTI)
Veres János bízik abban, hogy a 2009-es büdzsé kitart az év végéig
A pénzügyminiszter - bár most nem lát okot a változtatásra - nem zárja ki annak lehetőségét, hogy jövőre módosítani kell a 2009-es költségvetést. Veres János az MTI-nek adott nyilatkozatában ezt a világgazdasági válság kiszámíthatatlanságával indokolta. A miniszter úgy vélekedett, hogy az MSZP felnőtt a válság kezeléséből adódó feladatokhoz, a Fidesz viszont bennragadt az ígérgető pozícióban. (MTI)
Csökkent az olajár (Brent: 43,92 dollár, WTI: 36,22 dollár)
Washington, 2008. december 18., csütörtök (MTI/Reuters) - Csökkent a kőolaj ára csütörtökön.
COMEX - februári aranyár: 7,90 dollár csökkenés
New York, 2008. december 18., csütörtök (MTI/Dow Jones) - Csütörtökön csökkent az arany ára New Yorkban.