Bajnai Gordon a válságellenes európai lépések összehangolásáról és befektetési kérdésekről tárgyalt Párizsban
Párizs támogatja a magyar kormány javaslatait az Európai Unió vállalattámogatási szabályainak rugalmasabbá tételével, nevezetesen az úgynevezett de minimis szabállyal kapcsolatban avégett, hogy a támogatások maximumát a következő két évben meg lehessen duplázni, vagy hogy a foglalkoztatási struktúra megtartására lehessen bérkiegészítő támogatásokat adni azoknak a kisvállalkozóknak, akik megtartanak munkahelyeket - mondta csütörtökön Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter párizsi sajtótájékoztatóján Christine Lagarde francia gazdasági miniszterrel folytatott megbeszélését követően. (MTI)
Az IPOSZ 10 milliárdos alapot hozna létre
Az IPOSZ 10 milliárd forintos alap létrehozását kezdeményezi, hogy segítse a bajba jutott mikro- és családi vállalkozások hiteltörlesztését. (MTI)
PannonFlax - január 1-től megindul a textilgyártás
A PANNON-FLAX Győri Lenszövő NyRt. tájékoztatása szerint a közgyűlés 169/2008. sz. határozatának megfelelően folyó év december 11-én meghozott 2/2008. sz. igazgatósági határozatával elrendelte, hogy a Pannonflax Textil Kft. 2009. január 1-től kezdődően a textilgyártást megkezdje - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
K&H Lízing - megszűnik a lakossági gépjármű finanszírozás
A K& H Lízing megszünteti lakossági gépjármű finanszírozási tevékenységét - közölte a K&H Bank csütörtökön az MTI-vel. A döntéssel összefüggő létszámkérdésekről még tárgyalnak. (MTI)
Járai Zsigmond: strukturális reformok nélkül nincs gazdasági fellendülés
Magyarországon addig nem lesz gazdasági fellendülés, amíg nem kerül sor a strukturális reformokra - jelentette ki Járai Zsigmond volt jegybankelnök csütörtökön Debrecenben. (MTI)
Emelkedik az arany ára a gyengülő dollár hatására
Az arany ára a határidős jegyzés során 2.5 százalékos erősödést mutat, miután a dollár tovább gyengült a munkanélküliségi adatok nyomán. (ProfitLine.hu)
Kartellezés miatt elítélték a Qantas-t és a British Airways-t
Egy sydney-i bíróság csütörtökön törvénytelen árrögzítés miatt 20 millió ausztrál dollárra (mintegy 10 millió euróra) bírságolta az ország legnagyobb légitársaságát, a Qantas-t, míg a British Airways-t hasonló vádak alapján 5 millió ausztrál dollár (2,5 millió euró) megfizetésére kötelezte. Az amerikai hatóságok ugyanezen vádak alapján már 61 millió dollárra bírságolták tavaly az ausztrál légitársaságot. (MTI)
USA - Ismét lendületesen növekszik a munkanélküliek száma
Az Egyesült Államokban a múlt hét folyamán első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma 58,000 fővel 573,000 főre emelkedett a korábbi heti felülvizsgált adatokon alapuló 515,000 főről. A kérelmezők száma meghaladta az előzetes várakozásokban foglalt 530,000 főt. (ProfitLine.hu)
USA - Nem csökkent, hanem nőtt a kereskedelmi deficit
Az USA külkereskedelmi hiánya októberben 1.1 százalékkal 57.2 milliárd dollárra emelkedett a kereskedelmi minisztérium tájékoztatása szerint. Az előzetes elemzői konszenzus alapján a várakozások 54.5 milliárd dolláros hiánnyal számoltak. (ProfitLine.hu)
USA - Rekord mértékű áresés az importált javak árában
A globális gazdasági visszaesés következtében csökkenő áraknak köszönhetően az Egyesült Államokba importált javak árindexe novemberben 6.7 százalékkal csökkent, főként a kőolaj árának 25.8 százalékos rekord mértékű esése nyomán. Az előzetes elemzői várakozások 4.9 százalékos csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Magyar vas- és acélpiac: csökkenő kereslet és termelés
Budapest, 2008. december 11., csütörtök (MTI) - Mintegy 40 százalékkal esett vissza Magyarországon a vas- és acéltermékek iránti kereslet, a termelők pedig hasonló arányban csökkentették a
kapacitásokat 2008. szeptember-októbertől az előző év hasonló időszakához képest, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) értékelése szerint.
BIF - Szabó Tímea lett a kontrolling igazgató
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaságnál 2008. december 8-tól kezdődően a Kontrolling Igazgatói tisztséget Szabó Tímea tölti be -olvasható a Bét honlapján. (ProfitLine.hu)
AAM - az uniós források 3-4 százalékos növekedést generálhatnak
Ha Magyarország időarányosan le tudná hívni az európai uniós támogatásokat, akkor ez önmagában véve 3-4 százalékos gazdasági növekedést generálna - mondta Szűcs Zoltán, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. (MTI)
India - Újabb lehetőség nyílt a további kamatcsökkentésre
Az indiai inflációs ráta hét hónapos mélypontjára csökkent, mellyel újabb lehetőség adódhat a központi bank számára, hogy ismét kamatot csökkentsen. (ProfitLine.hu)
Elkelt a pápai húsgyár - megmarad ezernél több dolgozó munkahelye
Négy és fél milliárd forintért kelt el a két éve felszámolás alatt lévő Pápai Hús Zrt.; a már harmadszor kiírt pályázatra egy projektcég, a Pápai Hús Kft. jelentkezett és nyert, miután a kormány bankgaranciát vállalt a hitel 80 százalékára - tájékoztatta Varga Jenő felszámolóbiztos, a Vectigalis Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön az MTI-t. (MTI)
Londoni elemzők: néhány hónapon belül a célszinten a magyar infláció
A vártnál sokkal gyorsabb, és szerkezetében is kedvező magyarországi dezinfláció azt jelenti, hogy az infláció valószínűleg rövid időn belül, már a jövő év korai szakaszában visszatér a 3 százalékos célszint környékére, bár a jegybanki kamatenyhítés mértékét a továbbra is erős piaci kockázatkerülés korlátozhatja, mondták londoni feltörekvő piaci elemzők a novemberi inflációs adatok ismertetése után. (MTI)
EKB - továbbra is nagyfokú a pénzpiaci bizonytalanság
Továbbra is nagyfokú marad a piaci bizonytalanság - állapította meg az Európai Központi Bank havi jelentésében. A bank hangsúlyozta, hogy az inflációs nyomás tovább gyengül, és ez arra utal, hogy esetleg további kamatmérséklésre kerülhet sor az eurózónában - értékelik a szakértők. (MTI)
Tovább gyülekeznek a felhők Izland felett
Az izlandi gazdaság jövő évi csökkenése rekord mértékű deficitet eredményezhet a kormányzat előrejelzése szerint, mely akár az ország számára megajánlott rendkívüli pénzügyi hitelek kimerüléséhez is vezethet. (ProfitLine.hu)
18.000 milliárd forint Magyarország bruttó adóssága
A magyar állam bruttó adóssága 2008 végén várhatóan 18.013 milliárd forint lesz, a devizabetétekkel korrigált nettó adósságállomány (az IMF-től és az EB-től felvett devizahitelekből 1.560 milliárd forintot az MNB-nél betétként helyeztek el) pedig 16.453 milliárd forint, mintegy 400 milliárd forinttal kisebb az eredetileg tervezettnél az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint. (ProfitLine.hu)
AKK - Beszakadt a hozam a 12 hónapos DKJ aukción
Drasztikus mértékben csökkent a hozam az AKK (D091118) 12 hónapos diszkont kincstárjegy csütörtöki aukcióján, az átlaghozam 8,71 százalék lett a korábbi 10,61 százalékos hozam után. (ProfitLine.hu)