PM - alacsonyabb infláció és növekedés az idén

A Pénzügyminisztérium (PM) azzal számol, hogy az idén az infláció, a növekedés, a beruházások és az export is alacsonyabb, a reálbér növekedése azonban magasabb lesz a vártnál - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. (MTI)
2008. 10. 21. 11:18
Megosztás:

OECD jelentés: növekszik a szegények, gazdagok közötti szakadék

Szélesedik a szegények és a gazdaságok közötti szakadék a világ legfejlettebb országaiban - állapította meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 30 országra kiterjedő tanulmányában. (MTI)
2008. 10. 21. 11:13
Megosztás:

Dél-Korea - Állami beavatkozás az építőiparban

A dél-koreai kormányzat a keddi bejelentése szerint közel 5 trillió wont (3.82 milliárd dollárt) kíván fordítani a bajba jutott építőipari szektor megsegítésére. Kormányzati tájékoztatás szerint 2 trillió won értékben eladatlan új építésű ingatlanokat vennének a hazai építőipari piac szereplőitől, és további 3 trillió wont fordítanak építési területek megvásárlására az építőktől, hogy vissza tudják fizetni az adósságaikat. (ProfitLine.hu)
2008. 10. 21. 10:23
Megosztás:

Tőzsdenyitás - Nyugat-Európa: erősödés indításkor

Fél százalékot meghaladó emelkedéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden. (MTI)
2008. 10. 21. 10:03
Megosztás:

Latin-Amerika - Brazília vezetésével emelkedtek az indexek

A főbb latin-amerikai indexek emelkedtek hétfőn, a brazil Bovespa vezetésével, mely 8 százalék mértékben erősödött, az emelkedés hátterében a nyersanyag árak erősödése és az új amerikai kísérlet áll, mely a gazdaság élénkítésére tett újabb kísérletnek tudható be. (ProfitLine.hu)
2008. 10. 21. 09:45
Megosztás:

Devizapiac: kedden a forint továbbra is nyomás alatt

Kedden reggel gyengült az euró a dollárhoz képest és a szakértők azzal számolnak, hogy a délelőtti kereskedésen marad ez a trend. (MTI)
2008. 10. 21. 08:56
Megosztás:

BÉT - emelkedhet a tőzsde, de hektikus maradhat

A magyar piac még alulteljesítő lehet a nemzetközi tőzsdékhez viszonyítva, de technikai alapon már a trendforduló jelei látszanak - mondták az MTI által megkérdezett elemzők. (MTI)
2008. 10. 21. 08:50
Megosztás:

Japán - Már harmadik napja emelkedik a Nikkei

A gyengülő jen hatására erősödő exportőrök, valamint az amerikai részvénypiacok és a további kormányzati intézkedési tervek hatására a Nikkei 225 részvényindex 300.66 ponttal, 3.3 százalékkal 9306.25 pontig erősödött. A Topix index 3.2 százalékot emelkedve 956.64 ponton fejezte be a napot. (ProfitLine.hu)
2008. 10. 21. 08:36
Megosztás:

Sajátrészvény vásárlással kezdte a hetet a Rába is

A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2008. október 20-án a Budapesti Értéktőzsdén 7.432 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 720 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2008. 10. 21. 08:26
Megosztás:

OTP - 1 millió darabos sajátrészvény vásárlás tegnap

Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a bank, a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 20-án, a Budapesti Értéktőzsdén 1.000.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.934,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2008. 10. 21. 08:18
Megosztás:

Enyhül Ázsiában a bankközi hitelezési ráta

Tovább csökkent Ázsiában a dollár alapú hitelezési ráta kedden, miután a központi bankok világszerte koncentrált kísérletet tettek a pénzügyi krízis enyhítésére. (ProfitLine.hu)
2008. 10. 21. 08:10
Megosztás:

Kirobbanó formában az amerikai piacok

Az egyre emelkedő befektetői optimizmus és az amerikai szövetségi jegybank elnökének újabb gazdaságélénkítő lépésének bejelentése - melyet Bush is támogat - hatására erőteljes nyereséggel zártak az amerikai piacok a hétfői kereskedés során. (ProfitLine.hu)
2008. 10. 21. 07:55
Megosztás:

Folytatódhat a kedvező hangulat Európában is

Ahogy Ázsiában tapasztalható, úgy az európai piacokon is várható, hogy harmadik napja tartson a részvénypiacok erősödése, miután egyértelmű jelek vannak arra vonatkozóan, hogy a kormányzati intézkedések segítenek oldani a hitelpiacok feszültségeit. Az elemzők azzal számolnak, hogy kedden elsősorban a olajipari részvények, és a banki papírok drágulnak. (ProfitLine.hu)
2008. 10. 21. 07:45
Megosztás:

Ázsia piacok - A mai napra is jut a jókedvből

Az ázsiai piacok ismét emelkedést mutatnak, ez alól egyenlőre kivétel a dél-koreai piac. Az erősödés hátterében az energetikai részvények állnak az olajár alakulása miatt, Japánban már harmadik napja emelkednek a bank és biztosítók papírjai követve az amerikai piaci szárnyalást. (ProfitLine.hu)
2008. 10. 21. 07:38
Megosztás:

Olajár - mérsékelt emelkedés kedden reggel

Szerényen emelkedett a kőolaj ára kedden reggel az ázsiai kereskedésben azokra a biztosnak látszó várakozásokra, hogy pénteken az OPEC a termelésének 1 millió hordós csökkentéséről dönt. (MTI)
2008. 10. 21. 07:03
Megosztás:

Olajár - több mint két dolláros emelkedés (Brent: 72,03 dollár, WTI: 74,25 dollár)

New York, 2008. október 20., hétfő (MTI/Reuters) - Emelkedett a kőolaj ára hétfőn Londonban és New Yorkban, elsősorban az OPEC termeléscsökkentésével kapcsolatos várakozásokra, valamint apénzügyi piacokon tapasztalt élénkülésre.
2008. 10. 20. 22:10
Megosztás:

Olajár - több mint két dolláros emelkedés (Brent: 72,03 dollár, WTI: 74,25 dollár)

New York, 2008. október 20., hétfő (MTI/Reuters) - Emelkedett a kőolaj ára hétfőn Londonban és New Yorkban, elsősorban az OPEC termeléscsökkentésével kapcsolatos várakozásokra, valamint apénzügyi piacokon tapasztalt élénkülésre.
2008. 10. 20. 22:10
Megosztás:

Az EU gyors csatlakozási tárgyalásokat helyezett kilátásba Izlandnak - ha jelentkezik

Brüsszel, 2008. október 20., hétfő (MTI/APA/AFP) - Gyors uniós csatlakozási tárgyalásokat helyezett kilátásba az államcsőd fenyegette Izlandnak az EU bővítési biztosa, amennyiben az országegyáltalán jelentkezne.
2008. 10. 20. 22:00
Megosztás:

MOL - Megérkezett az OMV keresete

A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint az OMV Clearing und Treasury GmbH törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Társaság ellen a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság előtt arra hivatkozva, hogy álláspontja szerint a Társaság hatályos alapszabálya törvénysértő és a Társaság a működése során nem tartja be a szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
2008. 10. 20. 21:50
Megosztás:

Bernanke új, költségvetési gazdaságösztönző intézkedéseket javasol - FRISSÍTETT 2. (új: Paulson: csak amerikai bankok részesedhetnek a 700 milliárdos csomagtervből)

Washington, 2008. október 20., hétfő (MTI) - Az amerikai tartalékbankrendszer (Fed) elnöke, Ben Bernanke hétfőn új, a szövetségi költségvetésből finanszírozott gazdaságélénkítő programotjavasolt. Ezt követően a Fehér Ház máris közölte, hogy az elnök nyitott egy újabb élénkítő csomagra.
2008. 10. 20. 21:38
Megosztás: