Két éves mélypontra csúszott a kínai piac
Tovább csökkentek a kínai részvénypiacok az energetikai és nyersanyagipari vállalatok vezetésével, miután az olaj ár ismét csökkenésnek indult, valamint azután, hogy a Yunnan Tin Co. bejelentése szerint csökkenteni kénytelen a termelését a visszaeső igények miatt. A Shanghai Composite Index 0.8 százalékkal 1,706.70 pontra esett, míg a Shenzhen Composite Index 2 százalékkal 456.98 pontra hanyatlott. (ProfitLine.hu)
Több pénz jut a kkv-knak technológiai fejlesztésre
Míg 2007-ben 20 milliárd forint pályázati forráshoz juthattak a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv) beruházásaik és technológia fejlesztéseik finanszírozására, addig 2008-ban ez az összeg 30 milliárd forint fölé emelkedett. (MTI)
Már Oroszországban is lassul a feldolgozóipar
Az orosz feldolgozóipar a globális pénzpiaci válság következtében visszaeső kereslet miatt két fél éve nem látott leglassabb ütemben bővül októberben. (ProfitLine.hu)
Jóváhagyták az EU-miniszterek a Magyarországnak szánt uniós kölcsönkeretet
Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden Brüsszelben azt a 6,5 milliárd eurós középtávú pénzügyi támogatást, amellyel az EU Magyarországot kívánja segíteni - közölték diplomáciai forrásból. (MTI)
Tőzsdenyitás - Nyugat-Európa: gyengülés indításkor, majd vegyes mozgás
Gyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden a kereskedés kezdete után, majd közel egy órával később Frankfurtban már emelkedés volt. (MTI)
Hatvan százalékot meghaladó mértékben esett a BMW profitja
Jelentősen, 63 százalékkal esett a BMV harmadik negyedévi adózott eredménye éves szinten. A német járműgyártó elsősorban a sport és luxus kategóriájú gépkocsijai iránti kereslet mérséklődésével indokolta a profit csökkenését. (MTI)
Az UBS profitot realizált a veszteséges negyedévek után
Az UBS AG svájci bank, amely az európai pénzintézetek közül a legnagyobb veszteséget szenvedte el a pénzügyi válság miatt, a harmadik negyedévben nyereséget könyvelt el. Keddi banki közlés szerint az UBS 296 millió svájci frank (256 millió euró) adózott nyereséggel zárta a negyedévet a megelőző négy negyedév folyamatos veszteségei után. (MTI)
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon
Az eurót 261,00/50 forinton jegyezték kedd reggel kilenc óra után a budapesti bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 260,20/40 forinttal. (MTI)
BÉT - Iránykeresésre számítanak az elemzők
Az előző napi zárás körüli nyitásra, majd iránykeresésre és csekély forgalomra számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők. (MTI)
Váratlan negyedéves veszteség a Swiss Re viszontbiztosítónál
A világ legnagyobb viszontbiztosítója, a svájci Swiss Re felfüggesztette a részvény visszavásárlási programját, miután a harmadik negyedéves jelentésében veszteségről számolt be a strukturált termékek piacán rossz irányba nyitott pozíciók miatt. (ProfitLine.hu)
A Nikkei kilőtt, míg a többi ázsiai piac vegyesen alakult
Vegyesen alakul a kereskedés az ázsiai piacokon az amerikai elnökválasztás előtt kedden, talán csak a japán Nikkei 225 index tűnik ki, mely 6.3 százalékos emelkedés mellett tudott zárnia tegnapi szünnap után. (ProfitLine.hu)
75 bázispontot vágott az ausztrál jegybank
Az ausztrál jegybank kedden a vártnál nagyobb mértékben, 75 bázisponttal csökkentette az alapkamatát, hogy a globális pénzügyi válság következtében recesszió felé sodródó ország gazdaságát megmentse. (ProfitLine.hu)
Devizapiac: kedden stagnálhat a dollár/euró árfolyam
Kedden reggel mérsékelten gyengült az euró a dollárhoz képest és hanyatlott a dollár a jenhez viszonyítva. (MTI)
USA - Csendes zárás a zajos kereskedés után
Erős volatilitással fűszerezett kereskedési napon vannak túl az amerikai piacok, mely során csak a technológiai papírok részvényindexe tudott emelkedés mellett zárni. A DJIA index 5.18 ponttal, 0.06 százalékkal 9319.83 pontra csökkent. Az S&P 500 index értéke 2.45 pontot, 0.25 százalékot mérséklődve 966.30 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index 5.38 ponttal, 0.31 százalék mellett 1726.33 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
Európa - Szerény emelkedés a nyitás során
Szerény emelkedés várható az európai piacokon a nyitást követően, miután tegnap már negyedik egymást követő kereskedési nap során zártak emelkedéssel az indexek a pénzügyi szektort támogató kormányzati intézkedéseknek köszönhetően. A mát napot várhatóan az amerikai elnökválasztás fogja befolyásolni, valamint a szerdai EKB és BoE kamatcsökkentési várakozások. (ProfitLine.hu)
Ukrajna is beállt a sorba
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a mai napon tárgyal az Ukrajnának szánt készenléti hitel részleteiről. (ProfitLine.hu)
Olaj - Lejjebb, egyre lejjebb
Tovább csökken a kőolaj világpiaci ára, miután a recesszió következtében egyre kisebb igény várható a világgazdaságban, a fekete arany irányt. Emiatt az ázsiai kereskedés során a közel 4 dolláros csökkenés után ismét mérséklődött az ár. (ProfitLine.hu)
Népszabadság - Októberben hatodával csökkentek a magyar személykocsi-eladások
Többször átkalkulált árak, nehezebb hitelfeltételek és emelkedő kamatok jellemzik a magyar autópiacot, ahol októberben 16,5 százalékkal estek az eladások. A szakma most egy nagykoalícióval akar magán segíteni - írta a keddi Népszabadság. (MTI)
Olajár - 4 dollár körüli csökkenés(Brent: 60,48 dollár, WTI: 63,90 dollár)
London/New York, 2008. november 3., hétfő (MTI) - Hétfőn 4 dollár körüli mértékben esett a kőolaj világpiaci ára, mert ismét erősödött az aggodalom, hogy a gazdasági növekedés lassulásavisszaveti a keresletet.
Szerbia is tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal
Belgrád, 2008. november 3., hétfő (MTI/Reuters) - Szerbia is tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalappal(IMF) az ország pénzügyi stabilizálásáért - közölték szerb kormányhivatalnokokhétfőn. A belgrádi pénzügyminisztérium államtitkára szerint a kormány egy készenléti hitelprogramról tárgyal a nemzetközi pénzügyi szervezettel.