Kína ezzel nehezíti az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus lezárását
Kína nem emeli a gabonára vonatkozó behozatali kvótáit, ami megnehezítheti az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus lezárását célzó várhatóan jövő héten aláírandó részmegállapodásban foglaltak teljesítését - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán.
Gyengébben rajtolt a lakáspiac 2020-ban - mire lehet ez elég?
Az utóbbi évek leggyengébb évkezdetét hozta 2020: az eladó lakások iránti kereslet január első napjaiban közel 30 százalékkal csökkent éves szinten.
2020-ban a korábbiakhoz képest kevésbé pörgős év várható az ingatlan.com szerint, ugyanakkor több a nyitott kérdés is. A lakásvásárlást tervezők jobb helyzetben lesznek, de ez árcsökkenést nem hoz, inkább stagnálást vagy egy számjegyű drágulást. Az albérletek átlagos bérleti díjai a korábbi évek áremelkedése után az egyetemvárosokban szintén stagnálásba válthatnak át.
Tavaly már novemberben felélénkült a magyarok vásárlási kedve
A tavaly novemberi kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 6,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét az előző havi 6,2 százalékot követően - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ismét nőtt a foglalkoztatottak száma
A tavaly szeptember-novemberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 23 ezerrel, 0,5 százalékkal több, 4 millió 517 ezer volt, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,6 százalékponttal 70,2 százalékra emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Így bővül a közúthálózat 2020-ban
Az idén lezáruló beruházásoknak köszönhetően Eger és Sopron négysávos úton lesz elérhető, az M0-tól Abonyig elkészül az M4, kiépül a második sztrádakapcsolat Románia felé, az autósok birtokba vehetik az új komáromi Duna-hidat is. A kormány a fenntartható gazdasági növekedés alapfeltételeként kezeli a magas szolgáltatási színvonalú közlekedési hálózatok fenntartását, folyamatos bővítését - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.